A katolikus egyház 1956-ban

A korabeli dokumentumokat feldolgozó kötet kiemelten foglalkozik Mindszenty József hercegprímás szerepével. Balogh Margit tanulmányában részletesen elemzi a magyar katolikus egyházfő november 3-án este elmondott, később a kommunista hatalom propagandagépezete által tudatosan eltorzított, félremagyarázott beszédét, hangsúlyozva: nem állítható, hogy Mindszenty József nemzethez intézett szózata tisztázta volna a frontokat, az újonnan létrejött politikai pártok ugyanis a beszéd időpontjára már megfogalmazták programjaikat, vagy legalábbis alapelveiket.

„Mindszenty jelképpé, a kommunizmussal való szembenállás jelképévé és a szabadságharc győzelmévé magasztosult személye önmagában, rádióbeszéd nélkül is biztatást adhatott bizonyos restaurációs törekvéseknek, de tegyük gyorsan hozzá: ezeknek csak külső beavatkozás esetén lett volna esélyük. Még nagyobb tévedés azt feltételezni (ami pedig gyakran megtörtént), hogy a bíboros beszéde felelős az oroszok fegyveres beavatkozásáért. A szakirodalom egyértelműen bebizonyította, hogy a fogaskerekek már feltartóztathatatlanul megindultak, csupán a döntés utólagos igazolásának kísérletével magyarázhatók a felelősséget e beszédre hárító vélemények.” A történész rámutat, hogy a beszéd terjedelméhez képest keveset foglalkozott a katolikus egyház sérelmeivel, a hitélet problémáival. Mindszenty nemcsak az egyház, hanem a nemzet nevében és érdekében szólalt meg.

Soós Viktor Attila azt emeli ki, hogy hazánk megsegítése érdekében Mindszenty József bíboros nemcsak a Vatikánnal és a különböző külföldi karitász szervezetekkel vette föl a kapcsolatot, hanem Washingtonnal is. Politikai szerepre azonban nem gondolt, ugyanakkor természetesen kereste a válságból való kibontakozás útját. S bár kiszabadulását követően sorra keresték fel a katolikus intézmények és pártok vezetői, pártalapításokkal, pártprogramokkal nem foglalkozott. Soós Viktor Attila is kitér a hercegprímás beszédére, emlékeztetve rá: a kommunisták egyik rágalma az volt, hogy Mindszenty József visszakövetelte az egyházi nagybirtokokat. Ezt arra alapozták, hogy a prímás az egyházi intézményeket kívánta vissza. Csakhogy a földbirtokot sosem nevezték intézménynek. Ugyancsak rágalom volt az az állítás, miszerint Mindszenty vissza akarta volna állítani a régi, félfeudális magyar társadalmi-politikai rendet. Az igazság kiviláglik a beszéd szövegéből: jogállamot, szabad választásokon alapú többpártrendszerű demokráciát kívánt.

Szabó Csaba a forradalom leverését követően a hercegprímásnak az amerikai nagykövetségen töltött első napjait idézi fel, ismertetve Mindszenty József november 6-án írt végrendeletét, amelyben arra inti a nemzetet, hogy legyenek hűek 1956 szellemiségéhez, a szabad, független Magyarországoz, legelsősorban pedig „Mindnyájan ragaszkodjatok a valláshoz, mert megtapasztaltátok, hogy mennyire felette áll a vallásos ember a vallástalannak. A katolikusok tekintsenek Rómára, a Szentatyára, a Kősziklára a nagy omlás között. Bízzatok gyermekien a mindenkor segítő Patrónában, a magyarok Nagyasszonyában, aki Isten Anyja s immár ezer éven át a mi édesanyánk is.”

A kötet külön fejezetben mutatja be a Központi Papnevelő Intézet papjainak és kispapjainak a forradalom alatti tevékenységét. Õk a fegyveres diákok segítésében, megmentésében s a forradalom eszméinek terjesztésében vettek részt. Röplapokat terjesztettek és szerkesztettek, az egyház jogainak a helyreállítása érdekében. Végiglátogatták a kórházakat, lelki vigaszban részesítették a sebesülteket, és összeírták azokat, akiknek a családjuk nem tudott arról, hogy hol vannak. November 4-ét követően pedig segítették a szemináriummal szomszédos ELTE jogi karának épületében befészkelt fegyveres csoport tagjait abban, hogy elmenekülhessenek, papi és civil ruhát adtak nekik. Az MSZMP erőszakszervezeteinek megtorlása kíméletlen volt a forradalom leverését követően, a szabadságharcot bármilyen formában támogató papokat és kispapokat állandó félelemben tartották, illetve ügynöki beszervezésükkel próbálkoztak. Sok egyházi személyt vettek őrizetbe rövidebb-hosszabb időre, többeket börtönbe zártak, néhányat megöltek. A könyv felsorolja a papi és szerzetesi áldozatok neveit.

A kötetben közölt dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a katolikus egyház megfélemlítése és rendőri megfigyelése, belső megtörése egészen a rendszerváltozás hajnaláig, 1989-ig tartott. Idéz a kötet Wittner Mária ’56-os halálraítélt, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselőjének 1991-ben tett vallomásából, amelyben a forradalmárok keresztény indíttatásáról beszél. Így fogalmaz: „Ma is úgy gondolom, hogy az embernek hinnie kell. Aki hit nélkül él, annak reménytelen az élete. Én hiszek Istenben, de nem úgy, hogy örökké a mellemet verem. Ha hiszek Istenben, meg kell próbálnom aszerint élni. Az én életem nem volt valami fényes, de ha úgy látom, hogy rászorul valaki a segítségre, akkor boldogan segítek.”

A könyvhöz a kiadó mellékelte az Új Ember 1956. november 4-ei keltezéssel megjelent számát. Ennek egyik legfontosabb írása Mihelics Vidnek Az igazi forradalom című cikke, amelynek alapgondolata máig érvényes, a benne megfogalmazott remény sajnos még mindig megvalósulatlan: „Hitem és meggyőződésem szerint ez a forradalom sem a kocka alsó lapját, a gazdasági, a szociális, a biológiai vívmányokat fogja összébb faragni, hogy az építmény arányba jusson a magasság törpe voltával, hanem a szellemi értékeket fogja összhangzatosan magasba emelni. Nem zsugorodni fog, de kitágul ez a haza, a dolgozó magyarság annyi vérrel és annyi reménységgel, annyi könnyel és annyi munkával megszentelt hazája. Igen, mert ne feledjük, a kor parancsa az, hogy valóban szociális állam és igazi demokrácia bontakozzék ki nálunk és mindenütt, amely nemcsak anyagi javakban, de erkölcsi értékekben, nemcsak technikában és technikai civilizációban, de emberségben és szeretetben is egyre dúsabbá válik.” (Új Ember 2006)

Magyar Kurír