A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata

A keresztények nemcsak az emberi lélek halhatatlanságát vallják, hanem a test feltámadását is. A kezdetektől fogva ez az igazság, amely teljes mértékben szemben áll a görög filozófiával, kérdéseket ébresztett, mint például a korinthusiak körében: „Hogyan támadnak föl a holtak? Milyen testtel jönnek majd elő?” (vö. 1Kor 15,35). Pál apostol egy példázattal válaszol: „Amit elvetsz, nem kel életre, hacsak (előbb) meg nem hal. (…) Ilyen a holtak föltámadása is: romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl” (vö. ’ Kor 15,36. 42-44).

Testünk tehát olyan, mint egy mag, amely a halál révén tökéletes testté alakul majd át. Teljesen új test lesz, de mindig a miénk, sőt, még jobban egyesül lelkünkkel, mint földi testünk.

A test feltámadásának tana azonban nem a végső dolgok egyfajta fizikai magyarázata. Emlékezzünk rá: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt” (1 Kor 2,9). Reményünk nem abban áll, hogy elképzeljük a jövő dolgait, hanem az Istenbe vetett bizalomból fakad, mivel Isten a maga teljességében akarja üdvözíteni az embert. Isten Krisztus feltámadásában nyilatkoztatta ki ezt az akaratát. Ezért Jézus maga mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,24-25).

A katekizmus azt tanítja, hogy „a halálban a lélek elválik a testtől, de a föltámadásban Isten visszaadja a romolhatatlan életet átalakult testünknek, újraegyesítve azt lelkünkkel” (1016). Mikor következik be mindez? A hagyomány a holtak föltámadását az utolsó naphoz, vagyis Krisztus parúziájához kapcsolja. Vannak azonban teológusok, akik a szentírási adatok alapján más magyarázatot javasolnak, és az egyén halál utáni azonnali feltámadásáról szólnak. Hogy hogyan lesz? Élünk, meghalunk, és majd meglátjuk…

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír