A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata

Hitünk központi igazsága Jézus feltámadása. „Ha pedig Krisztus nem támadt föl, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok” (1Kor 15,17) – szögezi le világosan Szent Pál.

Pünkösd utáni első beszédében Péter apostol szól a feltámadt Krisztusról: „Ezt a Jézust támasztotta föl az Isten: ennek mi mindannyian tanúi vagyunk” (ApCsel 2,32). A keresztény hit minden más igazsága ebben a tanúságtételben találja meg alapját. Minden keresztény ünnep a húsvétból fakad. Ha a Názáreti Jézus nem támadt volna fel és nem küldte volna el tanítványainak a Szentlelket, ma csak az ókori történelem szakértői tudnának valamit létezéséről.

A katekizmus megállapítja, hogy Krisztus feltámadása történelmi és ugyanakkor természetfeletti esemény. A feltámadás túlmutat az evilági történelmen. „Magának a feltámadás eseményének tehát senki sem volt szemtanúja, és azt egyetlen evangélista sem írja le” (647). Ott voltak azonban az üres sír és főleg a feltámadt Jézus tanúi: Péter és a tizenkettő, de mások is, férfiak és nők, konkrét személyek, akiket ismert a többi őskeresztény. A feltámadt Krisztus élő tapasztalata erőt és bátorságot adott az apostoloknak, hogy hirdessék az örömhírt egészen a vértanúságig.

Jézus feltámadt teste magán viselte a keresztre feszítés jeleit, ugyanakkor – ahogy a katekizmus megjegyzi – „a dicsőséges test új tulajdonságait is hordozta: (…) meg tudott jelenni úgy, ott és akkor, ahogy, ahol és amikor csak akart” (645). Jézus feltámadása nem visszatérés volt a földi életbe, mint Lázár esetében. Jézus feltámadt teste új életbe ment át, túl az általunk ismert időn és téren.

Ha Jézus Krisztus, a valóságos Isten, de egyben valóságos ember, feltámad és legyőzi a halált, ez azt jelenti, hogy mi is fel fogunk támadni és megkapjuk Őbenne az örök életet.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír