Katyñ és a nemzeti emlékezet politikája

Mint írja, a szervezők célja a katyñi áldozatok előtti tisztelgés mellett a lengyel-magyar kapcsolatok erősítése és a nemzeti emlékezettel való törődés lengyelországi kezelésének a bemutatása volt. A szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Klebelsberg-termében összegyűlt hallgatóságot köszöntötte Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki egy héten belül már másodszor vett részt szegedi rendezvényen; továbbá Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Kiss-Rigó László, szeged–csanádi püspök.

Kun Miklós professzor előadásában a lengyel áldozatok számát és sorsukat mutatta be a Szovjetunióban 1936 és 1945 között. Rámutatott, hogy Sztálin gyűlölte a lengyeleket. Az orosz történészek kizárólag a hivatalos adatok alapján adják meg az áldozatok számát, míg lengyel kollégáik az eltűnteket is az áldozatok közé sorolják. Az előadás kapcsán világossá vált, hogy a sztálinista rendszer tudatosan törekedett a rá nézve terhelő források (személyek, iratok, tárgyak stb.) megsemmisítésére.

Jerzy Platajs a lengyelországi „Harc és Mártíromság Emlékét Õrző Tanács” feladatait és szerepét mutatta be. A Tanács egyik osztályának feladata a lengyelországi katonasírok gondozásán túlmenően más nemzetek lengyelországi katonatemetőinek felkutatására és gondozására is kiterjed. A másik osztály a világon bárhol található lengyel vonatkozású emlékhelyek, köztük sírok, emléktáblák stb. felkutatásával és ápolásával foglalkozik. A tanács a nemzeti emlékezet ápolását komplex módon, kutatásokkal, kiadványok és konferenciák szervezésével látja el.

Kovács István az 1940-es katyñi tragédia előzményeit, a kivégzés menetét és a népirtás utóéletét ismertette. Rámutatott, hogy a tragikus események előzményét a szovjet–német megnemtámadási szerződés és annak titkos záradéka jelentette. A lengyel tisztek hitegetése, hogy kiengedik őket Nyugatra harcolni, éppen úgy a sztálini rendszer bestialitását mutatja, mint a kivégzés módja (hátulról, golyó által, amely a homloklebenyen keresztül hagyta el az áldozat testét, így nem kellett sok vért eltakarítani). Tanúságos mondatokat hallhattunk a népirtás utóéletéről is. Nagy Britannia és az Amerikai Egyesült Államok politikusai elfogadták a szovjet hazugságokat a népirtással kapcsolatban (t.i. hogy a népirtást a németek követték el), mert politikai érdekeik (az antifasiszta koalíció fenntartása) ezt követelték. Csak 1951 – amikor a koreai háborúban számos amerikai katonát hasonlóan bestiálisan végeztek ki – hozott óvatos változást az amerikai közvéleménybe. A Szovjetunióban és a szocialista országokban is dogmává vált Katyñt a nácik nyakába varrni, a lengyel szocialista rendszer pedig jelentős mértékben erre a politikai manipulációra alapozta létét, s ez lett többek között a veszte is.

A konferenciát követően a szegedi székesegyház előtt a szervezők emlékkeresztet állítottak a katyñi mártírok emlékére. A megjelenteket Biernacki Karol, a Szegedi Lengyel Önkormányzat elnöke köszöntötte. Az emlékkeresztet pedig Kiss-Rigó László áldotta meg, aki ezt követően a Székesegyházban szentmisét mondott a katyñi mártírok emlékére. A jelentős számú résztvevő azzal az erkölcsi tanúsággal térhetett haza, hogy a hazugságok még a politikai életben sem hozzák meg tartósan azt az előnyt, amit kiagyalóik tulajdonítanak nekik – fogalmaz beszámolójában Zakar Péter történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára.

Magyar Kurír