Kegytárgyakat loptak el a csolnoki bányásztemplomból

2018. február 19. hétfő 12:58

A tettest elfogták, a 32 éves tokodi lakos beismerte a bűncselekmény elkövetését. Kegytárgyakat lopott, amelyeket később feldarabolt és egy MÉH-telepen értékesített.

Néhány nappal ezelőtt betörtek a csolnoki Szent Borbála-bányásztemplomba. Különféle misekellékeket és kegytárgyakat vittek el, amelyeknek inkább az eszmei értéke volt nagy. Kulcsár Sándor plébános és a képviselő-testület tagjai megállapították, hogy az ajtó felfeszítésén kívül a templomban és a sekrestyében semmiféle rongálás nem történt. Az időszakosan használt, oldallagosan ellátott templomban nem tartanak Oltáriszentséget, így az sem szenvedhetett szentségtörést. A csolnoki templom plébánosa elmondta, imádkoznak az elkövetőért.

A gyanúsított január 26-án vasat gyűjtött Csolnokon, így ért az erdő szélén álló templomhoz. A férfi úgy gondolta, hogy nemesfémek vannak az épületben, amelyeket könnyen el tud lopni. A sekrestye ajtaját egy vaslappal kifeszítette, a belső helyiségben talált kegytárgyakat a nála lévő táskába tette, és hazavitte. Másnap az ellopott tárgyak egy részét feldarabolta és egy MÉH-telepen értékesítette.

A nyomozati cselekmények során az esztergomi rendőrök azonosították az elkövetéssel gyanúsított 32 éves tokodi lakost. A február 13-án tartott házkutatás során az ellopott tárgyak egy részét lefoglalták. A tettest a rendőrkapitányságra előállították, a bűncselekmény elkövetését beismerte, lopás bűntett elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást ellene.

Forrás és fotó: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Magyar Kurír

 

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Címkék: egyházmegyék
Vezető híreink - olvasta már?
egyben-tart-ferences-zarandoklat-matraverebely-szentkutra
Egyben tart – Ferences zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Augusztus 14–20-áig immár huszonnegyedik alkalommal szervezték meg a ferencesek Esztergomtól Mátraverebély-Szentkútig vezető zarándoklatát. A résztvevők száma idén is meghaladta a kétszázat. Augusztus 19-én, a Szécsénytől Szentkútig tartó szakaszon csatlakoztunk a zarándokokhoz

14:27
a-kereszt-tartja-meg-hazat-szent-istvan-kiraly-unnepe-gyori-egyhazmegye-fotemplomaban
A kereszt tartja meg a hazát – Szent István király ünnepe a Győri Egyházmegye főtemplomában

Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be augusztus 20-án, Szent István király, hazánk fővédőszentje ünnepén a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

13:00