Keleti lélekkel a Kárpát-medencében – interjúkötet Kocsis Fülöp püspökkel

2012. május 16. szerda 16:39

A Szent István Társulat Pásztorok című sorozatában ezúttal Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye görögkatolikus püspöke vall életéről, szerzetesi papi hivatásáról Elmer István írónak, az Új Ember főmunkatársának.

A fennállásának századik évfordulóját ünneplő egyházmegye vezetője szerint a nyugati egyházat vészesen behálózó elvilágiasodás a keletit még nem érte el olyan mértékben. „Még nem járja át annyira a globalizációs fogyasztói szemlélet. Nem csak azért, mert kissé távolabb van, s idővel majd úgyis elér oda is. Igaz, már most hat rá, de mivel lelkiségében erősebben kötődik a hagyományokhoz, ez mégis bizonyos védettséget nyújt, ezért könnyebb előbányászni a keleti lelkiség látható kincseit, az Egyházat láthatóvá tevő elemeket és eszközöket. Ez tehát a mi feladatunk a nyugati és a keleti kultúra határmezsgyéjén, hogy saját gyökereinket föltárva láthatóvá, érzékelhetővé, tapasztalhatóvá tegyük Krisztus Egyházát.”

Kocsis Fülöp pedagógus családból származik, mindkét szülője mélyen hívő lélek volt. Felidézi, hogy mikor érzett először késztetést a papi hivatás iránt. Még gimnazistaként vett részt egy balatoni lelkigyakorlaton, amelyen a korábbi szeged-csanádi megyéspüspök, Gyulay Endre – akkor még a szegedi szeminárium spirituálisa – elmélkedésében a jézusi tanítás egyik alapszabályát magyarázta: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük” (Mt 7,12.o.). Gyulay Endre ezt így fordította le a mindennapokra: úgy kell élnünk, hogy ha két ember közül valakinek a rövidebbet kell húznia, azok mi legyünk. Ez a gondolat mélyen megragadta a gimnazista Kocsis Pétert, s nyilvánvalónak tartja, hogy otthonról hozta az erre való hajlamot, hiszen a szülei is ezzel az önzetlen szemlélettel éltek. A másik élmény a kulináris élvezetekhez kötődik: édesapjával és három nővérével rendszeresen kirándultak, s gyakran szálltak meg plébániákon. Reggelire pedig kakaót kaptak. Az ifjú gimnazista számára ez ugyancsak jelentős késztetést adott, hogy érdemes papnak lenni.

A mindvégig közvetlen, őszinte beszélgetés során szóba került az elmúlt huszonkét esztendő egyik legkényesebb témája, a mindmáig megoldatlan ügynökkérdés is. A püspök hangsúlyozza, hogy más a megértés és a megbocsátás, s megint más a történelmi tények föltárása, amelynek tisztázását ő is fontosnak tartja. Egyúttal rámutat: „Lelki nagyság kell ahhoz, hogy valaki a nyilvánosság előtt kimondja, igen, őt beszervezték – volt erre példa. S ha valaki nem képes ezt megtenni, nem szabad ujjal mutogatni rá, mert… ki tudja, hogyan cselekedtünk volna az ő helyében?”

A kérdés bonyolultságát illusztrálandó Kocsis Fülöp elmond két történetet. Bíró Imre egykori farkasréti plébános az Elnöki Tanács tagja volt. Kádár János a halála előtt magához kérette őt. A görögkatolikus püspök nem zárja ki, hogy a plébános korábbi, sokak által elítélt működése volt az ára, hogy az MSZMP KB egykori teljhatalmú titkára élete végén szembenézzen a lelkiismeretével.

A másik történet szerint földi útja utolsó előtti napján Olti Vilmos vérbíró megkérte a kórházlelkészi szolgálatát végző Kerényi Lajos atyát, hogy oldozza fel. S miután őszintén megbánta bűneit, Lajos atya feloldozta. Kocsis Fülöp figyelmeztet: „Ez az Egyház egyik fontos küldetése: közvetítse a megbocsátást – bármi történt is korábban… Isten az, aki ismeri mindennek a hátterét, s irgalommal tekint valamennyi cselekedetre. Akkor hogy jövök én ahhoz, hogy megítéljem a másikat – sőt, elítéljem?”

Ám mindez nem jelent felmentést a bűneink alól, mert mindenkinek meg kell ítélnie önmagát. „Amennyire tőlem telik, vádoljam magamat bűneim miatt, mert ha nem így járok el, mindig találok mentséget önmagam fölmentésére.” Ha ugyanis felmentjük magunkat helytelen cselekedeteink miatt, és megbocsátunk magunknak, akkor „a Jóisten nem tud minket fölmenteni és megbocsátani nekünk, hisz ezt már mi megtettük őelőtte. Ezért kell, hogy vádoljuk önmagunkat. Hogy fölismerjük a bűneinket, és ne mentegessük, hanem nyíltan, kendőzetlenül szembesüljünk saját hibáinkkal. Ez nem tévesztendő össze az önmarcangolással. Saját bűneink fölismerése és a bűnbánat együtt jár az Isten szeretetének fölismerésével… Az igazi megváltás az, ha Isten vált meg minket. Azzal, hogy odaadjuk neki gyengeségeiket, bűneinket, vétkeinket, s nem tagadjuk le őket. Ez a megtisztulás útja: bűnbánattal közeledni Istenhez, bár tudjuk, méltatlanok vagyunk a kegyelmére. Ugyanakkor ismerjük szeretetét, végtelen irgalmát, s ez még inkább közelebb visz hozzá.”

Kocsis püspök nem ért egyet azokkal, akik szerint ki kellene hagyni a görögkatolikus liturgiából azt a kérést, hogy „Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jó feleletet” tudjunk adni. „Egyetlen napra, egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk el róla, hogy egyszer számot kell adnunk az életünkről. És bizony félelmetes lesz a számvetés. Ez nem ijesztgetés, hanem szembesülés a valósággal. Krisztus Urunk valóban számon fogja kérni tőlünk minden egyes szavunkat, tettünket, gondolatunkat, mulasztásunkat.” Ezt ugyanis világosan megmondta: „Minden szóról, amit kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján” (Mt 12,36).

A világban folyamatosan és fáradhatatlanul uralkodó rossz természetét vizsgálva Kocsis Fülöp a bűnt sebzettségnek tartja; emiatt nem tudunk úgy viselkedni, ahogyan kellene. „Sebeinket hordozva átültetődnek a rossz mechanizmusok…. Ahol nincs szeretet, ott szeretetlenség van. A jó hiánya. A bűn valójában mindig hiány. Nincs két valóság: jó és rossz… Egyedül a mindenható Isten van, s az egész teremtett világban a jó, a szeretet uralkodik, semmi más. Mindennek a mechanizmusa, hajtóereje, energiája és végcélja a szeretet, a jó. Amikor ez – az emberi szabadság miatt – nem működik, megjelenik a bűn, a teremtett világ nem Isten elgondolása szerint működik.” A megváltás lényege pedig az, hogy Jézus Krisztus „magára vette emberi természetünket, s önmagában fölemelte az isteni létbe. A keleti teológia így fogalmazza meg: átistenülünk. Az isteni élet valósággá válik bennünk. Ugyanakkor megmarad a felelősségünk, hogy tudatosan együttműködjünk az isteni élettel. Tetteink és odaadásunk által segítsük azt termőre fordulni. Különben meddő és hatástalan lesz számunkra, hiába vagyunk megváltva.”

Kocsis Fülöp elpusztíthatatlannak tartja az embert, „mert az istenképiséget hordozza magán, s ez elvehetetlen tőle. Úgy mondják a keleti atyák: Isten képmásai vagyunk, de a bűn miatt eltorzult bennünk ez az arc. Nem tudjuk azt a gyönyörű szépséget tükrözni, amit Isten belénk ültetett. Eltorzult, de mégsem veszítettük el teljesen.”

Az interjúkötet alapján egy lélek fejlődésének is tanúi lehetünk. Kocsis Fülöp nem titkolja, hogy tinédzserként túl harsány volt, szeretett a társaság középpontjában lenni, nem nagyon figyelt másokra, nem igazán volt együttérző mások bajaival, fájdalmaival szemben, s ezek miatt többen figyelmeztették, nem való szerzetesnek, a nőtlenség meg pláne nem neki való. Mégis, Isten ezzel az alkattal papnak, sőt, szerzetesnek hívta. „Lehet, hogy igazuk volt, de az Úr mégis erre hívott, ő tett képessé rá” – állapítja meg tényként Kocsis Fülöp, akinek életútja igazolja a „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn 15,16) és a „minden kegyelem, semmink nincs, amit nem kaptunk fentről” örökérvényű igazságát. A szerzetesi élet pedig „állandó küzdelem – ha kívülről békés, kedves életnek tűnik is. A rosszra hajló természet ágál az imádság, a közösségi élet és egyes kellemetlen munkák ellen, de minél előbbre jut valaki, annál nagyobb mélységek tárulnak fel előtte, annál inkább mutatkoznak az erőforrások.”

Kocsis Fülöp görögkatolikus püspökként úgy látja: „… a szerzetesként eltöltött tizenöt év nagyon jó előkészületet jelentett ahhoz, hogy püspökké legyek. Persze még távol vagyok attól, hogy azt mondhassam, jól végzem ezt a szolgálatomat, de legalábbis mindennap erre törekszem. S arra, hogy amit én is megtapasztaltam, az imádság elsőbbségének erejét és örömét, ezt másoknak is továbbadhassam, mindazoknak, akiket az Úristen rám bízott” (Szent István Társulat, 2012).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
tizenkilencedik-alkalommal-kerestek-szent-erzsebet-utodat
Tizenkilencedik alkalommal keresték Szent Erzsébet utódát

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által alapított Szent Erzsébet rózsája díjat Horváth Kálmánné, a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntese vehette át november 17-én Budapesten, a Szent István-bazilikában. Átadták a konferencia Eucharisztiához kötődő rajz- és fotópályázatának díjait is.

22:55
iden-rolla-janos-hegedumuvesz-vehette-at-szent-marton-dijat-pannonhalman
Idén Rolla János hegedűművész vehette át a Szent Márton-díjat Pannonhalmán

Rolla János hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere vehette át november 16-án, a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-napján a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok által alapított Szent Márton-díjat.

19:50