Kerekasztal-beszélgetés a családbarát lelkipásztorok felkészítéséről

A beszélgetésben részt vett Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, valamint Thorday Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Szerkesztőségünk a kerekasztal vezetőjét, Blanckenstein Miklóst, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rektorát kérdezte.

– Milyen témákat érintettek a beszélgetés során?
– A beszélgetés témája nem azt jelenti, hogy a lelkipásztor nem alapállásból családbarát, hanem inkább arra utal, hogy ma már sokkal tudatosabban szükséges a lelkészeket, papokat abban segíteni, hogy hogyan kell a családok világát szolgálni, hogyan kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.

Beszéltünk arról, hogy növendékeink milyen környezetből jönnek, milyen tapasztalataik vannak. Ez nagyon lényeges, hiszen nem elméletet oktatunk, hanem az életről van szó. A protestáns lelkészek vagy lelkésznők eleve házasságra készülnek, és saját családjuk tapasztalataiból sok mindent tudnak meríteni, de egészen más dolog családközösségekkel foglalkozni, házaspárok szolgálatában ténykedni. A latin szertartásúak egész életükben cölibátusban fognak élni, emellett a plébániák életéhez viszont magától értetődően hozzátartozik a családszolgálat.

Második nagy témakörünk az volt, hogy mit oktatnak a teológiákon a lelkipásztorkodástan keretében, különös tekintettel a családszolgálatra. Ilyen a jegyesoktatás, az ifjúsági hitoktatás, az ifjúsági munkában a családbarát szemléletmód képviselete és megerősítése a fiatalokban, ezenkívül pedig a házaspárok összefogása, családközösségek működtetése. Itt nemcsak egyszerűen a családok védelméről van szó, hanem arról is, hogy hogyan tudnak ezek a közösségek missziót teljesíteni mások szolgálatában. Hiszen nem a lelkész áll szemben a házaspárokkal, hanem van az élő közösség, amelyben a lelkésznek is megvan a maga nagyon komoly vezető szerepe. Fontos, hogy a házaspárok közül minél többen a maguk lakó- vagy munkakörnyezetében képesek legyenek egy egészséges szemléletmódot képviselni.

Harmadik témánk az egyes élő plébániákon tapasztalatait járta körül. Előkerült az ökumené kérdése is, hiszen a családpasztorációnak ökumenikus területen is van hozadéka, illetve azt is vizsgáltuk, hogyan tudnak a különféle keresztény felekezetek lelkipásztorai együttdolgozni.

– A családok korábban is az egyház figyelmének középpontjában álltak. Mi változott meg? Miben más a most erre a témára helyezett hangsúly?
– Manapság sokszor már a monogámia is kérdés az emberek előtt. Nem mi változtunk meg, hanem korábban jobban működött egy hagyományosnak számító, de mégiscsak értékrendet őrző társadalom. Tehát ha például elértünk egy kort, akkor illett házasságot kötni. Lehet, hogy nem egyházi, hanem polgári házasságot, de mégis volt ennek egy formája. Ma már olyan mértékben szaporodik az együttélési forma, sokkal nagyobb tudatosságra van szükség részünkről.

Ez nemcsak a családpasztoráció kérdése: egy olyan társadalmi miliőt teremteni, ahol létre lehet hozni azokat az emberi kapcsolatokat, amelyekre azt mondhatjuk, hogy ez maga az egyház és maga a társadalom. A világ változott ebben az értelemben, ezért kell ezt sokkal tudatosabbá tennünk az ilyen jellegű törődést. Én azért mondom a közösség szót, mert ha a pasztoráció, a lelkipásztorkodás, keresztény létünk nem közösségben gondolkozik, hanem „szinkrontársadalomban”, akkor egyszerűen elvész a megszólíthatóság. Ebben az új helyzetben, miliőben kell nekünk ezeket az értékeket, törekvéseket sokkal tudatosabban hangsúlyozni.

Horánszky Anna/Magyar Kurír