A kereszt fényében

Bosák Nándor, a „Pro Communitate Christiana” (A keresztény közösségért) díjat a közelmúltban alapította azzal a céllal, hogy kifejezze megbecsülését és tiszteletét a közösségért végzett kimagasló munkáért, szolgálatért az egyházmegye nevében. A díj első kitüntetettje Emerencia nővér, akinek az életműve a díj szimbólumaként is szolgál. Az elismerés ezúttal olyan életútnak szólt, amely a nehéz körülmények közötti hétköznapokban rendkívüli elkötelezettséggel és hűséggel szolgálta a keresztény közösséget.

Linczenbold Levente, Polgár plébánosa Kártik Emerencia nővér küzdelmes életútját méltatása után a Polgári Római Katolikus Egyházközség által – ebben az évben – alapított „Pro Ecclesia Polgariensis” díjjal fejezte ki köszönetét a nővérnek. Végül Lukács Tamás a KDNP országgyűlési képviselője Barankovics-emléklappal, valamint a város szülöttjének életművét tartalmazó könyvvel köszönte meg a nővérnek azt a nehéz időkben is vállaló áldozatos munkát, amely egyben Polgár város történelméről is üzenő, fogadalomból az Úr dicsőségére emelt 26 útszéli kereszt gondozása, megőrzése jelentette.

A Polgárról elszármazó 1914-ben Clevelandben született Kártik Emerencia 9 évesen tért haza családjával. 15 éves korában a Polgáron szolgáló Kalocsai Iskolanővérek hatására döntött a szerzetesi élet mellett, majd 1936-ban tett örökfogadalmat. 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatása után Emerencia nővér hazajött Polgárra. Az ÁVH-sok azzal a váddal, hogy a szülők nővért rejtegetnek, néhány napon belül egy ponyvás autóval elvitték az édesanyját. Másfél hét után hazaengedték, de édesanyja egész életében hallgatott erről az időszakról. Emerencia nővér Polgáron maradt a plébánián, és mint háztartási alkalmazott besegített a munkába. Közben évtizedeken keresztül Polgár legszebb kincseit ápolta: a templomot, a Kálvária-dombot, 26 útszéli kereszt gondozását vállalta, és ebben erősödött meg, mint ahogyan Szent Pál mondta: „Tekintsünk a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjére, mert benne van a mi életünk, üdvösségünk és feltámadásunk.” Rengeteg szenvedés, testi-lelki megaláztatás, gyötrelem után, a rendszerváltás idején szeretett volna visszatérni a rendjébe, de betegségével nem akart társai terhére lenni.

Arra, hogy őt megajándékozzuk, hogy a szolgáló, alázatos életéért hálát, köszönetet mondjunk, nekünk van szükségünk. Nekünk, akiknek példaként szolgál küzdelmes életével, akiket megerősít, és akiknek bizonyosságot ad Isten végtelen jóságáról.

Kovács Ágnes/Magyar Kurír