A keresztény család a vallási és az emberi értékek iskolája

Bíró László előadása Szabadkán

Kitekintő – 2010. február 10., szerda | 11:55

A szabadkai Avilai Szent Teréz székesegyházban minden évben megtartják a lourdes-i kilencedet február 2. és 11. között. A kilenced harmadik napján Bíró László budapesti tábori püspök celebrálta a szentmisét, és azt követően előadást tartott az Augusztiniánum Nagyszemináriumban.

A Családok 6. Világtalálkozójának egyik mottója nyomán Bíró László előadásának címe A keresztény család a vallási és az emberi értékek iskolája volt. Az előadó a világkongresszus tematikáját végigkövetve mutatta be, a család helyzetével kapcsolatos aggályokat és a család értékeit.

Kiemelte: a család emberi és vallási értékekre nevel. A hangsúly az értéken és a nevelésen van.  A család nem egy elvont fogalom, hanem realitás és mindig időszerű, hiszen az ember lényéből fakad, hogy vágyik a házasságra és a családra. Ez a vágy nemtől, kultúrától, történelmi kortól független.

A család ünneplése, a családokról való tanúskodás adja a legnagyobb támaszt a családoknak. Nem a válságáról kell állandóan beszélni, hanem ünnepelni, élni kell azt – figyelmeztetett Bíró László.

Az Istentől való eltávolodással fokozatosan megjelenik az individualizmus és az egoizmus, a modern magány. Az ember azonban társas lény. A házastársak pedig egymást kiegészítő társak, nem pedig vetélytársak. A család értékközvetítő, értékteremtő közösség – ez akkor is így van, ha korunk mindent relativizál, az értéket is. Ettől azonban nem szabad kétségbe esni, élni kell az önátadó szeretetet a családban is.

A család és a társadalmi erények szoros, kölcsönös viszonyban vannak, hiszen a család termeli a társadalom humán tőkéjét. A családban megy végbe az a létfontosságú elsődleges szocializáció, amely majd később egy társadalom felemelkedését adja. Mégis, sokszor fordított védelmi rendszer működik a társadalomban, amikor negatívan diszkriminálja a családot, és a különböző perverzitásokat pedig védi. Ám csak annak a társadalomnak van jövője, amelyik támogatja a családot. A családból közösség lesz, a közösségből pedig társadalom. A társadalom alappillére a család. Ezért állíthatjuk azt, hogy a család és a vallás nem magánügy, hanem közügy. Csak így kaphat igazi hangsúlyt és fontosságot.

Amiről általában kevesebbet beszélünk az a családban megnyílvánuló szolidaritás, amely azt a fajta szolidaritást tükrözi, amelyet Jézus vállalt egykor: kiüresítette önmagát és emberré lett. A családban ez a különleges: ez a láthatatlan, összefogó, feltétel nélküli, örök, isteni szeretet – zárta előadsát Bíró László püspök.

Csapó Mónika/Magyar Kurír