Keresztény felekezetek közötti szimpózium

Kitekintő – 2007. szeptember 18., kedd | 16:37

Szeptember 16-tól 19-ig tart a görögországi Tinosz szigetén a X. Keresztény felekezetek közötti Szimpózium.

A találkozót az Antonianum Pápai Egyetem Ferences Lelkiségi Intézete és a Szaloniki Arisztotelész Teológiai Egyetem közösen szervezte meg. A kezdeményezésnek, amely két teológiai fakultás között indult, kétévente felváltva az ortodox illetve a katolikus egyház ad otthont. Célja a katolikus és ortodox hagyományok, illetve a hit közös örökségének kutatása.

A X. szimpózium témája: „Aranyszájú Szent János – híd Kelet és Nyugat között”. Idén emlékezünk Aranyszájú Szent János halálának 1600. évfordulójára, akit a katolikus és ortodox egyház egyaránt tisztel.

A Szentatya Walter Kasper bíboroshoz, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnökéhez intézett üzenetében gondviselésszerű kezdeményezésnek nevezte a szimpóziumot, amely hozzájárul a katolikusok és ortodoxok közötti meglévő, bár még nem tökéletes szeretetközösség megerősítéséhez. „Egy napon majd együtt ünnepelhetjük ugyanazt az Eucharisztiát, s mindannyian nagy reménnyel várjuk ezt a napot” – írta a pápa.

Hasonló bizakodásának adott hangot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, valamint Krisztodulosz athéni ortodox érsek és Nikólaosz Printeszisz, naxoszi és tinoszi püspök is. Paolo Martinelli, a Ferences Lelkiségi Intézet vezetője aláhúzta, hogy a keresztény felekezetek közötti szimpóziumok nem kívánnak doktrinális kérdésekben egyetértésre jutni, csupán a keleti és a nyugati hagyomány közötti kölcsönös megismerést szolgálják.

XVI. Benedek szerint nagyon jelentős az a tény, hogy egy katolikus és egy ortodox egyetem közös kezdeményezéséről van szó, mert azon túl, hogy ébren tartja a figyelmet a keresztény egység ügye iránt, megvalósítja azt, amit a II. Vatikáni Zsinat tűzött ki célul: azaz „a hívek és a szerzetesek lelki képzése nagyrészt a papok képzésétől függ”.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kép: www.ortodossia.it