A kereszténység arra tanít, hogy mindannyian gyarló emberek vagyunk

Jelenits István nyilatkozata a Heti Válaszban 
 
A Heti Válaszban (Nem hősnek – szentnek kell lenni 24-26.o.) Jelenits István piarista szerzetes, tanár nyilatkozik a korszellemről, a bűnről és a bűnhődésről, valamint az ügynökkérdésről. A neves professzor emlékeztetett rá, hogy a marxizmus tarthatatlanságát „épp azok igazolták, akik a társadalmi haladáson munkálkodtak – hiszen nem egy katonai hatalom roppantotta össze egyik napról a másikra azt a rendszert, hanem az oly sokat hangoztatott fejlődés. A fogyasztói társadalom immár nem tudatosan, de ugyanúgy veszélyezteti az ember Isten iránti fogékonyságát… a mai családokra már nem jellemző az a közös munka, melynek alkalmával lehetőség volt a személyes egymásra találásra.” Jelenits Istvánt mostani világunk a hanyatló Rómára emlékezteti. „A kulturális kínálat csakugyan sok mindent szór a tömeg elé – ám nem az igazi mélységeket, hanem látszatértékeket. A reneszánsz kori Firenzében Michelangelo szobrai kerültek a közterekre, most meg óriásplakátok hirdetik, hogy ha nem tudom, milyen fogkrémet használunk, akkor boldogtalanabbak leszünk… „
 
Ismerjük fel magunkban is a rosszra való hajlamot
 
A bűn és bűnhődés kérdéséről a piarista szerzetes kifejtette: „Az igazi bűnnek nemcsak az áldozat a kárvallottja, hanem talán még inkább a bűnös, mert a bűne valójában őt viszi tévútra. Ahogy pedig Pilinszky mondta: a tetten ért bűnös szent, mert a rajtakapás pillanatában van valami, ami csak Istenre tartozik. Az embert sokszor másoknak őellene elkövetett bűne készteti rosszra: megtorlásként, védekezésként fordul bűnös eszközökhöz. Nem véletlen, hogy a bűnbakképzés mennyire jellemző a modern társadalmakra. Az ember érzi, hogy valami nincs rendjén a világban, és kutatni kezdi, hogy kit lehetne felelőssé tenni. A marxisták a magántulajdonban, Hitler a zsidóságban vélte felfedezni minden bajok okozóját – aztán kiderült, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet. A keresztényég arra tanít, hogy mindannyian gyarló emberek vagyunk, s ha felvesszük a kesztyűt a bűn ellen, akkor magunkban is fel kell ismernünk a rosszra való hajlamot. Uram bocsá’ azt is meg kell vizsgálnunk, hogy nem vagyunk-e magunk is felelősek azok bűnéért, akiket felelősségre akarunk vonni… A társadalom be is szennyezhet, de a jó vállalására is a társadalomtól kap ösztönzést. Embernek lenni tehát nem kész adottság, hanem feladat… aki rossz útra tér, az sem magát a rosszat választja, inkább elvakultan, rendetlenül törekszik valami jóra… keresi a szabadságot, az önmegvalósítást, amit rosszul értelmezve él meg, megcsalva önmagát is.”
 
Az egyház legfontosabb tagjai a szentek
 
Az ügynökkérdést és a Kádár-rendszerben tanúsított egyházi magatartást illetően Jelenits professzor hangsúlyozta: aki kényszerűségből vállalta, hogy jelentéseket tesz, csak akkor vétkezett súlyosan, ha olyan információkkal szolgált, amelyekre vonatkozóan titoktartási kötelezettség terhelte. Egyúttal figyelmeztetett: „Felmutatni valóban könnyebb azokat, akik megjárták a börtönt. Isten azonban örömét lelheti olyanokban is, akiket másra hívott meg. Némelyeket a hősiességre buzdított. Szükség volt rájuk: a diktatúra igazi arca nélkülük nem mutatkozott volna meg. Másokat arra tett képessé az Isten, hogy a kompromisszumok ingoványos talaján ne vesszenek el. Nekik sem magával a Sátánnal kellett alkudozniuk. Voltak, akik könnyű prédájává váltak a diktatúrának, tán maguk előtt is mentegették tetteiket, s befolyásukat igyekeztek jóra is felhasználni. Az ilyeneket arra buzdítja Isten, hogy legalább utólag tartsanak bűnbánatot. Voltak, akiket úgy segített Isten, hogy kikerülték azokat a fenegetéseket, amelyek között talán el is buktak volna.” A piarista szerzetes emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltozást követően II. János Pál pápa „nem kezdeményezett leváltásokat, hanem az egész egyház nevében beszélt arról, hogy akár a papság is követett el bűnöket. A hősök példájából mindnyájan okulhatunk, de az egyház legfontosabb tagjai nem a hősök, hanem a szentek. A hősök nem mind és nem föltétlenül szentek, s a szentek talán nem mind és nem föltétlenül hősök. A szentség emberi szemmel sokkal kevésbé vehető észre, mint a hősiesség – ez valami mélyen evangéliumi vonás. Aki pedig mindenáron elszámolást szorgalmaz az egyházban, azt fenyegeti a veszedelem, hogy az ítélkezésnek e világi és rövidlátó diktatúráját szolgálja.”

HV/MK