A kétarcú Spanyolország kihívása

XVI. Benedek pápa látogatása két meghívás véletlen összetalálkozásának tűnhet. Valójában azonban egyedülálló üzenetet hordoz: látogatás a két Spanyolországban: a katolikusban és a modern, laikusban. Santiago jelenti az elsőt, Barcelona, a fejlett európai város és turistaközpont pedig a másodikat. A két Spanyolország szemben áll egymással a jövőről, a családról, a vallásról alkotott elképzelések terén. A háttérben ott van a polgárháború emlékezete. A spanyol politikai rendszerben vagy az egyik, vagy a másik oldal győz. A pápa a repülőn a „kereszténység szülőföldjének” nevezte Spanyolországot. A pontosság kedvéért hozzátette: „Spanyolországban megszületett egy erős és agresszív laicizmus, szekularizmus is, ahogyan láthattuk a harmincas években.”

A pápa nem kezdett vitába, inkább bölcs ártatlansággal jelent meg. Tudja, hogy „Spanyolországban ma ismét fennáll a hit és a modernség közötti összeütközés, és mindkét fél nagyon aktív.” Az európai emberek – ahogy Benedetto Croce is mondta – nem mondhatják magukról, hogy nem keresztények; ugyanakkor egy laikus történelem gyermekei is. XVI. Benedek szerint Európai tragédiája abban a meggyőződésben rejlik, amely szerint „Isten az ember ellenfele és a szabadság ellensége.” A pápa átlátja ennek az ellentétnek a kulturális, antropológiai és politikai mélységét. A kereszténység szépségéről beszélt, nem úgy, mint aki valaminek ellenszegül, hanem ártatlan tisztasággal. Úgy beszélt, hogy távol állt attól az európai egyházakra oly gyakran jellemző öntörvényű diskurzustól, amely képtelen átlépni az egyház küszöbét.

A modern Barcelonában, amely a Franco-féle fasizmus után a legaktívabban nézett szembe a fejlődés kihívásával, egy laikus és hívő zseni, Antoni Gaudí sietett a Szentatya segítségére. A nagy katalán építész megvetette a mai Európa legfontosabb vallási emlékművének alapjait. Miután 1926-ban meghalt, a következő generációra hagyta a templom befejezésének művét. A templomét, amely a haszonelvű szemlélet szerint befejezhetetlennek és nagyzolónak tűnt. Szerencsére a katalán szenvedély kitartott az építkezésben. XVI. Benedek pápa Gaudí „karizmatikus” művében azt látja, hogy felülemelkedik „az emberi tudat és a keresztény tudat közötti (…), a dolgok szépsége és Isten, mint Szépség közötti szakadáson.” A bazilika a szent családot mutatja be. Kedves témája ez a katolikusoknak a család védelme miatt, és jelképértékű is, kifejezi a nemzetek közösségében és a népek között fennálló kötelékeket. XVI. Benedek a család, az élet, a születés védelmére szólította az embereket. Azt kérte, hogy „katalán földön egyre többen és egyre bizonyosabban tanúskodjanak a szentségről.” Az autonóm Katalónia számára is keresztény jövőt mutatott. XVI. Benedek nem akarja a modernséghez szabni az egyházat. De nem lehet csak harcolni. Valahogyan át kell törni a határokat és el kell vegyülni egymással. Nem egy nap alatt történik az ilyesmi, és nem egy politikai megállapodás gyümölcse.

Ratzinger pápa nagyszabású terve olyan, mint a Sagrada Família, amelyet 1883-ban kezdtek építeni: nem csak a hosszan tartó építkezésben hasonló, hanem abban a meggyőződésben is, hogy a szépség a kereszténység meghatározó eleme. Nem egy megalkuvó, a modern idők nyomát kergető egyház jelenti a szépséget, de nem is egy haragvó, ellenségeskedő egyház. A templom felszentelésének ünnepén XVI. Benedek világosan beszélt: „Ez a nagy feladat, megmutatni mindenkinek, hogy Isten a béke, és nem az erőszak Istene, a szabadság, és nem a kényszer Istene, az egyetértés, és nem a széthúzás Istene.” Az egyháznak szépnek kell lennie, mint a Sagrada Família, „egy olyan korban, amelyben az emberek azt hiszik, Istentől függetlenül építhetik fel az életüket, mintha Istennek már nem lenne mondanivalója számukra.” Üzenet ez a világnak, de nagy elvárásokat támasztó üzenet az egyháznak is: legyen „az isteni szépség ikonja”. Ezzel a két kihívással nézett szembe ez a szilárd meggyőződéssel élő pápa a kettészakadt Spanyolországban.

Magyar Kurír