Ki mondta, hogy könnyű építeni az egységet?

– Attól, hogy magyarként és szlovákként ugyanahhoz a mozgalomhoz tartoztok, könnyű egymással megélnetek a testvériséget, és építeni az egységet? Nem voltak nehézségeitek a közös munka során?
– A találkozó előkészítése, szervezése sok esetben tett próbára minket. Az egységet építeni sohasem könnyű. Akkor különösen nem, ha már a találkozó kiindulási pontját jelentő kérdésekhez máshoz viszonyulunk. Szlovákia és Magyarország kapcsolatára gondolok itt.
Hogyan magyarázod meg egy magyarnak, hogy a feszültség igazából csak generált és nem valós, amikor minduntalan azzal találkozik az egyetemen, a médiában, a baráti körében, a sarki boltban, sőt, talán még a családjában is, hogy Szlovákia keményen diszkriminálja a kisebbségben élő magyarokat? A szlovákok miért nem éreznek egy ennyire nyilvánvaló problémát? Õk másképp látják ezt?

Újrakezdeni sosem késő, kimondani egymásnak, hogy a szeretet a legfontosabb, és csak a szeretet. Erre egy apró példa: Engem bosszantott, hogy egy párkányi esemény szervezése nem halad a megfelelő ütemben. Pedig fontos dologról lett volna szó: az esztergomi és a párkányi önkormányzatok bevonásával faültetést terveztünk a párkányi katolikus templom melletti kertben. Végül nagy sokára sikerült képviselőket, fát és időpontot találni. Ez volt a szervezési rész. Hamarosan sikerült szeretettel megtölteni mindezt. Egyszer csak kaptunk egy levelet, hogy valaki írt egy gyönyörű beszédet a faültetésre. Aztán az időpontot sikerült úgy a nap programjához igazítani, hogy sokan ott tudtak lenni. Felhívtam a párkányi alpolgármestert, hogy beszéljek vele az eseményről. Kiderült, hogy eljön, sőt, már esztergomi kollégájával is egyeztetett, így két alpolgármester lesz ott a rendezvényen! Egy válasznak éreztük mindezt, pedig mi csak annyit tettünk, hogy új alapokra helyezve együttműködésünket, a Szeretetet helyeztük az első helyre. A mindkét alpolgármester valóban őszinte örömét fejezte ki, és nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy mi, fiatalok Párkányban egy cédrusfát ültettünk el annak kifejezésére, hogy a két város testvérként akar egymás mellett élni.

– Korábban, a mostani program előtt, hogyan találkoztál a szlovák-magyar kérdéssel?
– Magyar nyelv és irodalom szakos vagyok az egyetemen. Ebben a közegben mindenki érzékeny azokra a kérdésekre, amelyek a nemzeti identitással és a nemzetek közti párbeszéddel kapcsolatosak. Az egyetemünkön van Szlovák Tanszék, jól ismerjük a tanszéken oktató tanárokat és kapcsolatot tartunk fenn szlovák iskolákkal. A párbeszéd egyik állomásaként 2007-ben a mi egyetemünkön találkozott a szlovák és a magyar köztársasági elnök. A díszterem sokszáz fiatallal telt meg, örültünk a nagy eseménynek. Néhány hónap múlva azonban olyan hírek érkeztek, miszerint szigorítani akarnak egy nyelvtörvényt Szlovákiában.

Ezek után a hangulat érezhetően megváltozott az évfolyamon és az egyetemünkön is. A nyelvészeti órákon minduntalan előjött a téma, még visszafogottabb, társadalmi kérdésekkel kevésbé foglalkozó tanáraim is véleményt nyilvánítottak. A környezetemben is egyre többen fejezték ki gondolataikat a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Egy új kihívással találkoztam: tudok-e a párbeszéd embere lenni? Megkérdeztem magamtól, hogyan tudok békét vinni közéjük, ha bennem sincs béke? Egyre világosabbá vált, itt nem kis dologról van szó. A testvériség melletti elkötelezettség sokat kér. Többet a tanáraimmal való jó kapcsolatnál, többet iskolák közötti formalitásnál.

Éppen ekkortájt volt egy nagyobb találkozó, ahol az Egyesült Világ Hetére vonatkozó ötleteket gyűjtöttük. Szinte robbant az ötlet: miért is ne hozzuk létre ezt a napot szlovák és magyar fiatalok együtt? Az elhatározást tett követte és öröm, hogy fontosnak tartjuk ezt az ügyet. Az egyetemről is jöttek fiatalok. Úgy tűnik, a párbeszédért most mi magunk is nagyon sokat tehetünk.

Lisztovszki Tünde/Magyar Kurír

Képek: Bartus Sándor, Papp Gábor