Kína békemissziója

Hu Jintao kínai elnök 12 napos látogatást tesz Afrikában, amelynek során a földrész nyolc államába látogat el, köztük olyanokba is, amelyek bírálják Peking politikáját. Szudánban pedig a darfuri válsághelyzet megoldásán fáradozik.

Hu korábbi útjai során arra törekedett, hogy barátként gazdasági és kereskedelmi segítséget nyújtson, és fennhangon ünnepelte gazdasági egyezményeit, az országoknak nyújtott kölcsönöket. Mostanra viszont egyre gyakrabban éri az ázsiai országot a gazdasági kolonializmus vádja, hogy csak elviszi a nyersanyagokat, és saját termékeinek keres piacot. Dél-Afrikával Kína 1997 óta tart fenni diplomáciai kapcsolatot, és 400 ezer kínai él Dél-Afrikában. Decemberben a szakszervezetek tiltakozásukat fejezték ki – s nem első alkalommal –, mert az olcsó kínai textilipari termékek tönkreteszik a helyi ipart, négy év alatt 67 ezer ember vesztette el miatta a munkahelyét. Thabo Mbeki elnök figyelmeztetett, hogy Afrikának meg kell akadályoznia, hogy a Pekinggel való viszony gyarmati viszonnyá alakuljon. Zambiában a bányászok fellázadtak a rájuk nehezedő kizsákmányolás ellen, rongálással és tüntetéssel tiltakoztak a kínai tulajdonok ellen. Libériában a polgárháború után Kína is részt vett az ENSZ békemisszióban, miközben az olajlelőhelyek felkutatásán is aktívan fáradozott.

Peking éveken át védte Szudánt az ENSZ sürgetésével szemben, hogy vezessenek be szankciókat és lépjenek közbe a darfuri népirtás kapcsán, amelynek során 200 ezer ember vesztette életét, további 2,5 millió pedig menekültté vált. Közben azonban tovább dolgozott jól jövedelmező olajszállítási egyezményein és exportálta termékeit, a fegyvereket is beleértve. Most azonban az ENSZ felkérte Kínát, vesse be befolyását a válság megoldása érdekében, s Peking valóban megkérte Szudánt, hogy működjön együtt az ENSZ-szel a megoldás keresésében. Shi Yinhong, a Pekingi Renmin Egyetem professzora úgy véli, hogy Hu meg tudja győzni Karthoumot, hogy engedje be az ENSZ békefenntartó csapatait. Ez a siker a kínai professzor szerint „hasznos lenne Kínának az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és egész Afrikával való kapcsolataira nézve” is.

Másfelől fontos szempont az is, hogy Afrikát gyakran elhanyagolják más országok vezetői, pedig a növekedéshez szüksége van külső segítségre. Hu ellátogat Kamerunba (ez lesz az út első állomása, január 30-án), Namíbiába, Mozambikba és a Seychelles-szigetekre. Az útvonal összeállításával Sanusha Naidu, a dél-afrikai Sellenbosch Egyetem kínával foglalkozó szakértője szerint azt kívánják megmutatni, hogy Peking érdeklődik minden afrikai állam iránt, és nemcsak a nyersanyagokban gazdag országokra figyel. „Nem emlékszem, [az Egyesült Államok elnöke, George W.] Bush mikor járt utoljára Afrikában”, fogalmazott a professzor az AsiaNews hírügynökség beszámolója szerint.

Francis Kornegaly johannesburgi elemző is úgy véli, hogy Kína az „Egyesült Államok hegemóniájával rivalizáló erőt” kínál Afrikának.

Touna Mama, a kameruni miniszterelnök gazdasági tanácsadója eközben úgy nyilatkozott a jelenlegi helyzetről, hogy „Kína fenomenális növekedése és dinamizmusa egyszerre kelt tiszteletet és félelmet”.

Tarah Shaanika, a namíbiai kereskedelmi kamara vezetője arra mutatott rá: az igazi kihívás az, hogy felhagyjunk a nyersanyag exportálásával, s késztermékeket exportáljunk”.

Peking egyébiránt azt kéri afrikai partnereitől, hogy szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, s az ENSZ-ben támogassák Kína politikáját. Januárban Dél-Afrika Pekinggel együtt szavazott a Mianmar elleni büntető intézkedések ellen, amelyeket az emberi jogok megsértése miatt helyeztek kilátásba. Ezzel Dél-Afrika azt a bírálatot vonta magára, hogy megfeledkezett saját történelméről.

A Kína és Afrika közötti kereskedelmi forgalom 40 milliárt dollárt tett ki 2005-ben, Peking 6 milliárd dollár értékű befektetésekkel bír a földrészen.

AsiaNews/Magyar Kurír