Kívülről a könyvünkről – Balás Béla püspök írása a Bibliáról (2)

Hallatlan nyugalommal készül. Harmincéves csendből lép elő. Nem igényli, hanem megalapozza tekintélyét. Nem fél, hogy lekési az életet, vagy a legújabb római divatot. Nem utánoz senkit. Eredetit, elrejtett kincset hoz, ami különb a világ minden szemetjénél. Betlehemtől a Golgotáig töretlen az élete. Nem kapkod, utólag sem kell javítani beszédein, tökéletesen beszéli kortársai nyelvét, úgy népszerű, hogy nem középszerű. Eledele volt az Atya akarata, így történhetett, hogy inkább a vére hullott, mint i betű az igazságból, vagy egyetlen bárány is a nyájból. Pár hónap alatt lázba hozta az országot. Mellette elaludni nem lehetett, inkább néha ő aludt el a fáradtságtól. Pazarlóan áradt jósága, mint a Nap, amely fölkel jókra, rosszakra egyaránt. Egyetlen, amihez ragaszkodott, a csendes rejtekben töltött néhány órához, amikor imádkozott. Boldog volt, aki ilyenkor láthatta, utána hallhatta. Megtanított látni! A világ nem olyan unalmas, az ég nem olyan távoli, mint amilyennek látszik. Körülötte minden üzenetet hordozott. Visszakacsintott a mezők lilioma: – Ugye milyen szép vagyok? Szólt az elguruló pénz: – Észrevettél?

Sóhajtott a letaposott sír, dördült a villám, sírt az özvegy, szólt a muzsika. Õ pedig mindent hasonlattá, példává szelídített. Sosem tanult homiletikát, nem volt szakkönyvtára, nem gyakorlatoztatott, sőt, még csak nem is kötelezett. Egy titka volt: valóban Isten fia volt, és ha szólt, mélységes mély lelkéből közvetített. Fiatalok hívták, férfiak hagytak fel begyepesedett szokásaikkal. Csak ő nem lassított, bármit is üzentek a főtanácsból. Anyja hogy félthette, amikor megtudta: az államelnöknek azt üzente, még nem ér rá arra a „rókára”… Nem vált fanatikussá, nem ügyelt a tekintélyére, valami aranyos humor bujkált benne. Az ingatag Pétert „Sziklának” kereszteli, hogy már csak a neve miatt se legyen nyugta. Az akadékoskodó Nátánáelt „igaz izraelitának” tiszteli, s a 99 megmaradt bárányról sejtelmes mosollyal állítja, hogy „nincs szükségük megtérésre”. Híveinek nagypénteki aposztáziája átmeneti „rövidzárlatnak” bizonyult. Amikor a Lélek elárasztotta Jeruzsálemet, a város, mint jól előkészített puskapor, robbant. Ontotta a szenteket, indultak hírnökök. A keresztények leállíthatatlannak bizonyultak.