Kocsis Fülöp: Régi vágyunk teljesült az önállóvá válással

2015. március 23. hétfő, 10:52

A görögkatolikusok régi vágya teljesült azzal, hogy Ferenc pápa sajátjogú egyházat alapított Magyarországon – mondta Kocsis Fülöp püspök az MTI-nek.


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pénteken közölte, hogy a pápa metropolitai székké emelte a Hajdúdorogi Egyházmegyét, élére pedig Kocsis Fülöp eddigi hajdúdorogi püspököt nevezte ki.

Kocsis Fülöp elmondta: a döntés értelmében a görögkatolikus egyház önálló egyházzá vált, eddig ugyanis az esztergom-budapesti érsekségnek alárendelt (szuffragáneus) egyház volt. Mostantól közvetlenül a pápa alá tartoznak.

Továbbra is marad némi egyházszervezeti hiányosság, fogalmazott, összehasonlításként a romániai helyzetre hivatkozva. Ott ugyanis két metropólia van, a két metropolita közös vezetője a nagyérsek, és ő tartozik közvetlenül a pápa alá.

A metropoliták alá általában három-három egyházmegyés püspök tartozik három egyházmegyével. Magyarországnak egészen a mai napig csak egy egyházmegyéje volt, a hajdúdorogi. Ferenc pápa pénteki döntése értelmében azonban a magyar görögkatolikusoknak is három egyházmegyéjük lett –  hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

A Miskolci Apostoli Exarchátusból egyházmegye lett, új egyházmegyeként pedig a pápa megalapította a Nyíregyházi Egyházmegyét, amelynek területe Szabolcs-Szatmár megyével azonos. Az ország többi területe pedig a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez tartozik, amely most már metropóliai rangú –  tette hozzá.

A leendő metropolita ugyanakkor kiemelte: a görögkatolikus püspökök továbbra is a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, és továbbra is a katolikus egyházhoz tartoznak, hiszen a görögkatolikus egyház sajátossága éppen az, hogy bizánci, keleti rítusú, de a katolikus egyházhoz tartozik.

Az egyház saját fejlődése szempontjából igen jelentős, hogy három egyházmegyéjük lett. A keleti egyházaknak ugyanis sokkal kisebb egyházmegyéik vannak, gyakorlatilag egy nagyváros és a környékén élők tartoznak hozzájuk. A három egyházmegye tehát megadja a lehetőséget, hogy a püspök közelebb kerüljön az emberekhez, és ez nagyon sokat jelent a lelkipásztori életben. Egyelőre továbbra is csak két püspöke van az egyháznak, de várják, hogy lesz egy harmadik püspökük is – fogalmazott.

Kocsis Fülöp beiktatását Ferenc pápa követeként Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa végzi március 23-án hétfőn, Hajdúdorogon.

Fotó: MTI

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-ne-feljunk-talalkozni-krisztussal-az-idegenekben-es-migransokban
Ferenc pápa: Ne féljünk találkozni Krisztussal az idegenekben és a migránsokban!

Február 15-én délután maga a Szentatya nyitotta meg szentmisével a „Félelemtől mentesek” című háromnapos találkozót Sacrofanóban, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) „Bevándorlók” nevű alapítványa, az olasz karitász és az Astalli Központ szervezett.

08:57
erdo-peter-nagyszeru-lenne-ha-az-eucharisztikus-kongresszust-boldogga-avatas-is-kiserhetne
Erdő Péter: Nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné

Bizakodni lehet, hogy Mindszenty József bíboros boldoggáavatási eljárása újabb lépést tesz a 2020-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszusig Erdő Péter bíboros, prímás szerint, aki vatikáni tanácskozásai végén Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról is nyilatkozott február 15-én MTI-nek.

2019. február 15. péntek