Könyvek Salkaházi Sáráról

Salkaházi Sára szeptember 17-i budapesti boldoggáavatása alkalmából két új kiadvánnyal gazdagodott a vértanúhalált halt szociális testvér életútját feldolgozó irodalom. A Szociális Testvérek Társasága és a Szent István Társulat közös gondozásában jelent meg a Boldog Salkaházi Sára című emlékkönyv, amint arról már szeptember 15-ei számunkban beszámoltunk. Az Új Ember Kiadó pedig Puskely Mária Salkaházi Sára – A társadalmi igazságosság apostola című tanulmányát jelentette meg.

A Boldog Salkaházi Sára című kiadványnak Erdő Péter bíboros prímás, esztergom-budapesti érsek írta az előszavát, hangsúlyozva: „A nemzet lelki megújulásának évében ez a legszebb ajándék, amit a Szentatya a magyar Egyháznak és az egész társadalomnak adhatott.”

A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja által hozott boldoggáavatási határozat, amelyet vasárnap délelőtt az ünnepi szentmise csúcspontjaként Erdő Péter hirdetett ki, latin és magyar nyelven egyaránt szerepel a műben. Szintén két nyelven, olaszul és magyarul olvasható az a levél, amelyben Leonardo Sandri vatikáni helyettes államtitkár értesíti Magyarország prímását arról, hogy a pápa engedélyezte a boldoggáavatási szertartást Budapesten.

A kiadvány három részre tagolható. Elsőként Salkaházi Sára életrajzát ismerhetik meg az olvasók, amelyet számos fénykép illusztrál. Ezt a Sára testvér írásaiból összeállított válogatás követi. Az emlékkönyv végén tanulmányok találhatók, nemcsak Sára testvérről, hanem a magyar katolikus egyház 1944 és 1945-ben az üldözöttekért folytatott tevékenységéről, valamint a Szociális Testvérek Társaságáról és annak alapítójáról, Slachta Margitról is.

A kötetben többen méltatják Salkaházi Sára szolgálatát, áldozatos életútját. Olvashatjuk Schweitzer József nyugalmazott főrabbi 2005 januárjában a Magyar Katolikus Rádióban elhangzott interjúját, amelyben úgy fogalmazott, hogy Salkaházi Sára az odaadásban lehet a példaképünk: „Abban, amiben nem biztos, hogy tudjuk követni, hogy életünket oda tudjuk áldozni, tisztelni, becsülni tudjuk. Mert ha nem lettek volna ilyen emberek ezekben a rettenetes időkben, akkor minden hitünket elvesztettük volna az emberben. Az ilyen emberek tartották meg a hitünket abban, hogy az ember – ha nem is minden ember – az Isten orcáját viseli.”

Nemeshegyi Péter SJ üdvözli, hogy a keresztény egyházak vezetői szavakkal kifejezik sajnálatukat és fájdalmukat a zsidók faji üldöztetése és legyilkolása miatt, de figyelmeztet, hogy a szavaknál sokkal többet érnek a tettek. A jezsuita teológus idézi Jézus utolsó vacsorán elmondott szavait – „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15, 13) – és megállapítja: „Sárát ez a szeretet vezette. Tudtommal ő az üldözött zsidók mentése miatt legyilkolt egyetlen, boldoggá avatott vértanú. Az ő kihulló vére ékesszóló tanúbizonyság. Mi magyarok pedig hálásak lehetünk, hogy élt egy ilyen krisztusian emberi testvérünk a földön, mint Salkaházi Sára, és hogy van egy ilyen szószólónk a mennyben, mint Salkaházi Sára, a szeretet vértanúja.”

Székely János teológus arra figyelmeztet, hogy Sára testvér példája „felhívás mindannyiunknak: ne a tribünökről beszéljünk szegénységről, szenvedésről, jogfosztott emberekről. Menjünk le a fájdalom küzdőtereire. Vegyük magunkra mások terheit, hogy a szeretetünk hiteles legyen, hogy csökkentsük a világban lévő rosszat, s hogy az emberiség megtanuljon újra hinni a szeretetben.”

Igen érdekesek Vincze Edit grafológus-írásszakértő elemzései: Salkaházi Sára kézírása alapján vizsgálta, hogyan alakult a személyisége húszéves korától 1944. decemberében bekövetkezett vértanúhaláláig. Eszerint 1919-ben „Az okos lázadó leány belső világa csupa ellentmondás, útkeresés a felnőtt élethez. A belső rendező erő bizonytalan, az érzelmek dominálnak meglepő, akár szélsőséges viselkedést is produkálva. A jó kapcsolatteremtést, könnyed alkalmazkodást, váratlanul csípős, esetleg durva kritikusság, vagy éppen a konfliktusoktól való menekülés válthatja fel. Már most felülmúlná önmagát, de nincs még meg az életcél, amihez igazodni tudna. Az idealizált férfi tulajdonságok, vélhetően apja karizmatikus személye miatt, nagyobb hatással vannak rá, mint a kor tipikus női szerepei. Egyelőre nem találja saját határait, de a rá jellemző ambivalens tendenciák magas intellektusával társulva, rendkívüli személyiségfejlődést eredményeznek.”

1940-ben Vincze Edit ezt írja Salkaházi Sára kézírását elemezve: „A szélsőséges viselkedési formákat felváltotta a megfontoltabb, óvatosabb magatartás. Gondolkodásának új eleme a helyes helyzetfelmérés, amire most szüksége is lehet. A körülmények alkalmazkodásra intik, kompromisszumokra, és ő próbál megfelelni a helyzet adta kényszernek, annak ellenére, hogy a számára oly fontos autonómiája sérül. Félelemmel terhes időket él, biztonságérzése csökkent, szorong. Az abszolút felé fordul, a transzcendens élmények nagy szerephez jutnak életében, és hagyja, hogy vezesse hite. Érzékeny, gazdag érzelemvilága jóságot, jószívűséget hordoz.”

Vértanúhalálának évében, 1944-ben az írásszakértő szerint Salkaházi Sárát „Az utóbbi évek nehézségei megedzették. Jól viseli a bizonytalanságot, kézírásából eltűntek a szorongás, a félelem jegyei. Nagylelkűség és nagyvonalúság, sokkal nagyobb határozottság és nagyobb felelősségvállalás jellemzi viselkedését és cselekedeteit, mint korábban. Nem vesztette el különös varázsát sem, sokszínű, eredeti egyéniségét. A kézírások egyidejűleg utalnak érett személyiségre, és fiatalokra jellemző szellemi, lelki, fizikai mozgékonyságra, lelkesedésre… a nehéz helyzet, a szó szerinti ostromállapot, az egyre nehezebben megoldható feladatok inspirálják, átlátja, szervezi, irányítja a dolgokat, fontosnak érezheti és érzi magát. Képes személyisége megőrzésével természetes módon alkalmazkodni az élethelyzethez. Az ebből az időszakból való kézírása egészen rendkívüli belső szabadságot tükröz.”

Elolvasva a rendkívül sokrétű, és Salkaházi Sára életét a teljesség igényével bemutatni szándékozó emlékkönyvet, egyetérthetünk a kötet szerkesztőjével, Hidvégi Mátéval, aki szerint ha nekünk csak egyedül Boldog Salkaházi Sára lenne, akit az emberek elfogadnának nemzetünk jelképeként, eblémájaként, már az is elég lenne, „ez a zsidómentő vértanú apáca, nyakára függesztett láncán a Szentlélekkel, vállán a mi gondjainkkal és arcán az arcunkkal.” (Szent István Társulat 2006)

Puskely Mária tanulmányában felidézi Salkaházi Sára életének főbb eseményeit. Az új boldog naplójából vett idézeteken keresztül rajzolódik ki előttünk Salkaházi Sára lelkisége, hivatásának útja egészen a vértanúságig. Ezek alapján kiderül: a művészlélek Sára testvér a korlátokat nehezen tűrő személyisége, önmagával folytatott hatalmas küzdelmek révén fokozatosan rendelte alá magát teljesen a közösség értékeinek. Õ sem született szentnek, sokféle gyarlósággal kellett megküzdenie. 1929. szeptemberében például ezt írja: „Önszeretet, önzés, irigység, hiúság, kevélység, dac, feltűnési vágy, ezek és ezekhez hasonlók, amiknek hirtelen nevet sem tudok adni, de amik mind itt élnek bennem, ezek kötnek a boldogságomhoz? Le kell mondanom mindenről.” Boldogan és örömmel akarta szeretni Istent, gyermeki közvetlenséggel és feltétlen bizalommal kérte az Urat, hogy régi énjét levetkőzve jusson el a tökéletességhez. Szeretetét teljesen Krisztusnak akarta adni: „Elfogadod, édes Krisztusom? Oh segíts meg, hogy szabad lehessek egészen, hogy szabadon lehessek a Tied!”

Puskely Mária SSND kiemelten foglalkozik a kötetben a Szociális Testvérek Társulatának és Sára nővérnek a szegények érdekében kifejtett áldozatos és fáradtságot nem ismerő tevékenységével. Salkaházi Sára szerzetesként és íróként is a szegények, elesettek, bajba jutottak sorsának enyhítésére törekedett. A harmincas években két éven át szülővárosában, Kassán vezeti a Katolikus Karitász irodáját, de nem ül az íróasztal mellett, mindenütt ott akar lenni, ahol segítségre van szükség. Rendszeresen látogatja a város és környéke szegény családjait, majd innen Komáromba megy, hogy ott is megszervezze a karitászmunkát.

A kötetből kiderül, hogy a harmincas évek közepétől Sára testvérben egyre jobban erősödik a szenvedés utáni vágy, naponta végzi a keresztutat, és szeretete Krisztus szorosabb követésére készteti. Értékskáláján egyre magasabbra kerül a szenvedés, nagyböjtben merül fel benne először a helyettesítő szenvedés gondolata, míg végül 1943 őszén anyaháza kápolnájában életfelajánlást tett „azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be.”

Salkaházi Sára naplójának a kötetből megismert részleteiből megállapíthatjuk: a hős nagysága nem abban áll, hogy félelem és kétségek nélkül járja az útját, hanem abban, hogy komoly küzdelmek árán, legyőzve ezeket a félelmeket és kétségeket, életét teljesen Krisztusnak szentelve, vállalja Isten akaratát, a legnehezebb időkben is, ha szükséges, akár a vértanúság árán is. Salkaházi Sára vértanúalála életének nem váratlan eseménye volt, egyenesen következett bizalmát teljesen Istenbe vetett, küzdelmes és szeretettől vezérelt életéből. (Új Ember Kiadó 2006)

Két korábbi, Salkaházi Sárával foglalkozó kiadványra is felhívjuk kedves olvasóink figyelmét: Mona Ilona – Szeghalmi Elemér: Salkaházi Sára élete és munkássága (Ecclesia Szövetkezet, 1989); Schéda Mária: Boldog vagy, Sára? (Új Ember Kiadó, 2004). Utóbbi könyvet 2004. december 7-ei számunkban részletesen ismertettük.

Magyar Kurír