A kövek Jézus Krisztusról beszélnek

– Miért fontos az, hogy kapcsolódva a Városmisszió hagyományaihoz a köztereken és az utcákon is tanúságot tegyünk és evangelizáljunk?
– Azért fontos, mert az egész világnak szüksége van Jézus Krisztusra, és azért fontos, mert nyilvánosan gyakorolhatjuk a vallásunkat, és tanúságot tehetünk hitünkről. Ez alkalommal azokat az embereket is meg akarjuk szólítani – nem kevesen vannak –, akik még soha életükben nem jártak templomban. Természetesen a templomainkat is megnyitjuk: most először kerül sor Budapesten a „Templomok hosszú éjszakája” nevű programra. Beszéltünk erről a különböző egyházak és felekezetek képviselőivel, akik a város belterületén levő templomaikat szintén nyitva szeretnék tartani. Nagyon sok ember látja a templomépületeket és nem tudja, hogy milyen értéket őriznek: egyrészt kulturális és művészeti értékeket – az is a közös kincsünk –, másrészt azt a lelki tartalmat, ami miatt felépültek. Képzeljük el, milyen nehéz lehetett akárcsak a XVIII. században, vagy a középkorban felépíteni egy hatalmas templomot! Micsoda meggyőződés és hit kellett ahhoz, hogy egy társadalom minden erejét összeszedje és ilyen templomokat emeljen. Jöjjön be mindenki, lássa a régieknek a hitét, lássa, hogy ma hogyan imádkozunk, hogyan gyakoroljuk vallásunkat ezekben a régi és szép templomokban, vagy akár a modernebbekben. Hallják meg, miért érezzük mi úgy, hogy mondanivalónk van a világ számára. Sokféle programot tartalmaz majd a Városmisszió információs füzete: szeretnénk megjelenni a bevásárlóközpontokban is, ahol az emberek egyébként is mindennap járnak, szeretnénk kulturális rendezvényeket, koncerteket tartani, és lesz olyan templom is, ahol különböző nemzetiségi szertartások, szentmisék és liturgiák lesznek. Lesz számos vendégünk is, akik a Városmisszió módszerét kívánják tanulmányozni. Azt hiszem, ennek a mozgalomnak különleges értéke, hogy a misszió nem csupán egy hétre korlátozódik, hanem az egész évet kiemeli a szokásos ritmusból és rutinból. Az idei nagyböjtben például két alkalommal adatott meg nekem, hogy olyan nyilvános keresztúton vegyek részt, amelyen egy hatalmas faragott keresztet viszünk a vállunkon, és úgy járjuk végig a szenvedés stációit. Nagyon fontos, hogy az emberek ezekben a látványos jegyekben is észrevegyék: itt valami egész különleges dologról van szó, olyasmiről, ami értelmet tud adni mindennapi életünknek, a szenvedésnek, a betegségnek, még az ember halálának is. Ezt az üzenetet pedig tovább kell adnunk másoknak. Ebben a Városmisszió az egyik korszerű eszközünk.

– A plébániáknak van már némi gyakorlata missziós napok szervezésében, hiszen 2003 óta tartanak plébániai missziókat. Újdonság viszont, hogy plázákban és köztereken, színpadokon is megjelenjenek. Vajon mennyire mernek majd a plébániai közösségek kimenni az utcára? Mivel biztatná őket Bíboros úr, hogyan készüljenek fel erre?
– Az animátorok tavaly pünkösd óta járják a plébániákat, és – felmérve a plébánia lehetőségeit – segítenek a programok kialakításában. Ebben is szereztünk már tapasztalatot: fiatalok többek között tavasszal a Ferenciek terén, sőt, nyáron Egerben is tartottak utcai missziót. Központi szervező csapatunk, papok és világiak – mintegy száz ember – nem csak nézőként, hanem tevőlegesen is részt vettek már a többi nagyváros missziójában, pontosan tudják tehát, hogy milyen fogadtatásra számíthatnak, ha például az utcán sátrat építenek és az Oltáriszentséget imádják, vagy megszólítják az embereket, hogy nem akarnak-e néhány percre elcsendesedni. Több helyütt modern audiovizuális eszközökkel mutatják be az Egyház jelenlétét Európában. Lisszabonban külön helyszínt rendeztek be erre a célra, és az embert lenyűgözte a korszerűen elkészített kiállítás és dokumentáció, amely megmutatta, hogy ha az emberek nem szólnak, akkor a kövek kezdenek el beszélni: és ezek a kövek Jézus Krisztusról beszélnek.

– A Városmisszió egyik célja, hogy Isten Országa láthatóvá váljék bennünk és általunk. Vajon a kiábrándult, anyagi gondokkal küzdő embereknek, a családoknak mit tud adni ez a hét? Milyen reményt és milyen jövőt?
– Először is a plébániai közösségekben kell tudatosítani: nem pusztán az a feladatuk, hogy néha összejöjjenek és együtt jól érezzék magukat. Ez sem megvetendő, de ennél sokkal nagyobb cél, hogy ők is teljesítsék a missziós küldetést: észrevegyék a saját környezetükben azokat, akik még nem hallottak Krisztusról, a nem hívő embereket, a kallódó gyerekeket, a hajléktalanokat, a segítségre szoruló magányos, idős embereket, akiknek nincs pénzük arra, hogy kiváltsák a gyógyszerüket, vagy nem tudják felhozni maguknak a bevásárolt élelmiszert. Nem mindig anyagi segítségre van szükség. Hasznosak a nagy névtelen szervezetek is, ha arra fordítják az adományokat amire kapták, de a közvetlen, személyes segítséget semmi nem pótolja. Még a néha feltörő nagy igazságérzet, vagy a nagy társadalmi szintű megoldások javításának a komoly szándéka sem, amely szintén igen fontos, de függetlenül attól, hogy egy társadalomban az idősek vagy akár a saját szüleink, nagyszüleink miért maradtak egyszerre nehéz helyzetben, és függetlenül attól, hogy milyen okok vezettek ide annyi embert, azért a tízparancsolat továbbra is érvényes és ott az áll, hogy atyádat és anyádat tiszteld. Ha valakinek még járna több segítség, vagy bajba került , akkor nekünk, az ő szomszédainak, hittestvéreinek kell személyesen segíteni. Ennek a személyes segítségnek vannak olyan módjai, amelyek nem kerülnek pénzbe: meglátogathatjuk őket, vagy észrevesszük, mire van szükségük, és ezt közöljük azzal, aki segíteni tud nekik. Valamikor régen Mindszenty bíboros úr utca-apostolokról és ház-apostolokról beszélt, akik hírül adták a plébániai karitásznak, hogy például itt, a második emeleten van egy néni, aki már nem tud kijönni a lakásából, itt egy nagybeteg bácsi él, aki szeretné, ha egy pap meglátogatná, és tudunk egy családról, akinek nincs pénze tüzelőre. Mihalovics Zsigmond – a Főegyházmegyei Karitász elindítója 1919-ben – ennek valamikor egészen differenciált szervezését alakította ki. Nagyon egyszerű, de nagyon szigorú volt ez a szervezés: a régi pesti karitász. Ennek az évnek a keretében mi különböző mikroszkopikus méretű karitatív akciókat is elindítottunk, amelyekbe családközösségek, lelkiségi mozgalmak is bekapcsolódtak. Folyamatosan egyeztetünk velük arról, hogy a saját lelkigyakorlataik, szakmai képzéseik által milyen módon tudnák támogatni a családok és a plébániai karitászcsoportok segítő tevékenységét.

– Mindszenty József bíborosról a missziós héten is megemlékezünk majd: a hét közepén, a vértanúság napján kirándulás keretében látogatunk el majd a bíboros sírjához. Hogyan kapcsolódik ez az újdonság a Városmisszió programjaihoz?
– Nem újdonság annyiban, hogy a konferencián részt vevő nemzetközi társaság a hét során egyszer kirándulást tesz a város közelében, ahogy például a lisszaboni Városmisszió során egyik nap elmentünk Fatimába. Újdonság annyiban, hogy a mi városunk történetében az utóbbi évtizedek mást jelentenek, mint a többi nyugat-európai város esetében, így ezzel mi egyházunk történelmének üzenetét is szeretnénk megmutatni a többieknek. Úgy gondoljuk, ebben is van gazdagság. Ehhez a történelemhez Salkaházi Sára, Mindszenty József vagy a sokat szenvedett papok és világiak éppúgy hozzátartoznak, mint azok a körülmények, amelyek között az egyház ebben a hosszú időszakban dolgozott. Azért is megyünk el majd Esztergomba, hogy tisztelegjünk Mindszenty bíboros és Meszlényi Zoltán püspök sírjánál, és azért tekintjük meg az újjászületett Nagyszemináriumot is, hogy megmutassuk: elemi törekvésünk, hogy az egyház a romok közül nemcsak fizikai, hanem elsősorban lelki értelemben újjászülessék, ami fontosabb minden épületnél.

– A Városmisszió elsősorban Budapestet és vonzáskörét, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyét érintő rendezvény. Hogyan tudjuk meghívni és bekapcsolni a többi egyházmegyét a programokba?
– Az eddigi városmissziós hetekre meghívást kaptak az adott ország püspöki karának tagjai, akik ugyanúgy több rendezvényen is rész vettek, mint az ország más részeiről érkezett hívek vagy papok, akiket az adott téma, program vagy lelkiségi találkozó érdekelt. Nálunk a meghívás a határon túli magyaroknak is szól, akiket igyekszünk illő módon fogadni. Természetesen a Városmissziónak vannak vonásai, amelyek erre a fajta nagytelepülésre különösen is érvényesek. Ilyen például a vallási, világnézeti, esetleg etnikai sokszínűség, amely Budapesten is erőteljesen jelen van. Talán nem olyan formában, mint Párizsban, de aki járt már a Józsefvárosban, aki megismerte a józsefvárosi pályaudvar melletti kínai piacot, a különböző nemzetiségek jelenlétét és életét, vagy akár a nemzetiségi plébániák az életét itt Budapesten, az tudja, mennyire gazdag és sokszínű: sokféle felekezet, vallási közösség, akiknek a tapasztalatai, emberi gazdagsága szintén a rendelkezésünkre áll és fölhívást jelent a párbeszédre. Ebbe be lehet kapcsolódni, ebből részesedni lehet azoknak is, akiket ez érdekel, és akik nem Budapestről érkeznek.

– Milyen változásokat remél Bíboros úr a városmissziós hét után akár a közösségeket, akár az egyházmegye egészét tekintve?
– Először is az ember nemcsak tervez és módszereket tanulmányoz, hanem a Szentlélek segítségét is kéri, s talán ez a legfontosabb. Ezt néha érzelmileg is meg lehet ragadni: ez nem puszta érzelgősség, hangulat- vagy élményvadászat, hanem több ennél. A missziók során egy-egy ünnepi hangulatban meg lehet érezni, hogy nem egyszerűen összejövünk, eltervezünk valamit és megvalósítjuk, hanem itt a Szentlélek akar valami újat, úgy akarja átformálni közösségeink életét, hogy komolyan vegyük a küldetést, a missziót. Tehát nem elsősorban a harmadik világban, az egzotikus országokban beszélhetünk misszióról, hanem itt nálunk is, a szó legszorosabb értelmében hiszen a krisztusi tanítás a maga teljességében és igazságában – nem eltorzítva, nem karikatúraként –rengeteg emberhez még soha nem jutott el . Õk nem hitüket vesztett emberek, nem egyház- vagy vallásellenes emberek, hanem egyszerűen olyanok, akik még várják az Örömhírt. Ebben a magatartásban, ebben szemléletben kellene a plébániáknak megerősödniük, és ezt várjuk és reméljük a Városmisszió által elindított folyamattól.

Török Viktória/Magyar Kurír