Koncepciós perben ítéltek el hat katolikust a kommunista vezetésű Vietnamban

Kitekintő – 2010. október 29., péntek | 13:56

Hat vietnami falusi katolikust ítélt el a bíróság gyors eljárásban szerdán, miután a plébánia hívei összetűzésbe kerültek a rendőrséggel egy telekvitában. Egy amerikai kongresszusi képviselő álpernek nevezte az esetet.

A Con Dau-i plébánia temetőjénél május 4-én tűzött össze ötszáz katolikus a rendőrséggel. A hívek egy 82 éves korában elhunyt asszony temetési szertartásán vettek részt, és el akarták temetni őt a temetőbe, amit nemrég lefoglalt az állam, hogy turistaszállót építsenek a helyén.

A bíró 12 hónap börtönre ítélte az egyik, 9 hónapra egy másik vádlottat, a többi négy felfüggesztetten kapott kilenc hónapot felbujtásért, a kormány megrágalmazásáért és azért, mert a feladatát ellátó hivatalos közeg megtámadására uszították társaikat. A VietCatholic News szerint azonban mind a hatan ártatlanok, és csupán önvédelmet gyakoroltak.

Cu Huy Ha Vu ügyvéd szerint, aki nem kapott engedélyt a vádlottak védelmének ellátására, úgy nyilatkozott, hogy az ítéletet előre eldöntötték, amelyet jóvá is hagyott a tartományi vezetés és a kommunista párt. Saigonban és Hanoiban több ezer katolikus tiltakozott gyertyákkal az ítélet ellen, ahol felolvasták Paul Nguyen Thai Hop püspök, a vietnami püspöki kar elnökének levelét is, amiben megkérdőjelezte a temető államosításának jogszerűségét.

A magasba szökő ingatlanárak miatt a kormány számos ingatlant és telket koboz el Vietnamban, mondván, hogy a kommunizmus szerint a föld a népé. Azonban sok esetben olyan befektetőknek adják el azokat, akiknek jó kapcsolataik vannak a kormánnyal. A temetőt például a Sun Investment Corporationnek adták el. Az amerikai nagykövetség kifejezte aggodalmát, és közölte, tovább figyelik az eseményeket.

Magyar Kurír