Kondor Lajos atyáról teret neveztek el Fatimában

2011. november 12. szombat, 12:45

A fatimai bazilikában a megemlékezés november 10-én, csütörtökön délután 3 órakor szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa António Marto, Leiria-Fatima püspöke volt. Jelen volt Rino Passigato érsek, portugáliai apostoli nuncius, valamint Konkoly Norbert, Magyarország lisszaboni nagykövete. A szertartás után Fatima egyik terét Kondor Lajos atyáról nevezték el.

Ezt követően bemutatták Kondor Lajos verbita atya posztumusz könyvét, amelynek címe: „Fel akarjátok ajánlani magatokat Istennek? Az engesztelés felhívása a Fatimai Üzenetben”. A kötet az Isteni Ige Társasága és a Pásztorgyermekek Irodája gondozásában jelent meg.  Ângela Coelho nővér, a kis pásztorok, Boldog Marto Ferenc és Jácinta szentté-avatásának posztulátora megemlítette, hogy a könyv kiadásának hivatalos dátuma 2011. október 28-a, Kondor atya halálának 2. évfordulója.

António Marto, Leiria-Fatima püspöke a könyvhöz írt előszavában idézi Kondor atya szavait: „Az Angyal, majd később a Szűzanya még erőteljesebben az Isten, Jézus és Mária Szíve ellen elkövetett bűnök miatti engesztelésre szólított fel.”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

* * *

Kondor Lajos atya 1928-ban született Csikvándon. Középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban és a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban végezte. 1946-ban Kőszegen lépett be a verbiták (Isteni Ige Társasága) rendjébe. A németországi Bonnban tanult teológiát, itt szentelték pappá 1953-ban. 1954-ben rendje Portugáliába küldte, ahol a szemináriumban volt nevelő és tanár. 1961-től a még gyermekkorukban elhunyt fatimai pásztorgyermekek, Ferenc és Jácinta boldoggáavatási perének posztulátora lett.

1978-ban az akkori leirai püspökkel, Alberto Cosme do Amarallal együtt találkozott II. János Pál pápával, hogy hivatalosan is megkezdődhessen a boldoggáavatási eljárás.

Meisner bíboros, kölni érsek segítségével elérte, hogy II. János Pál pápa 2000. május 13-án Fatimában avassa boldoggá a két pásztorgyermeket, bár a korábbi tervek szerint a kihirdetés Rómában történt volna.

Kondor atya életcélja a fatimai üzenet terjesztése volt, az általa fenntartott „Pásztorgyermekek Irodája” (Secretariado dos Pastorinhos) a világ számos nyelvén, magyarul is jelentetett meg a fatimai jelenésekről szóló könyveket, Lúcia nővér emlékezéseit, elmélkedéseit.

Kondor atyának nagy szerepe volt a fatimai Magyar Keresztút felépítésében, amely az 1956-ban külföldre menekült magyarok kezdeményezésére és adományaiból jött létre. A szerzetes mindig szeretettel fogadta a Fatimába érkező magyar zarándokokat, gyakran mondott szentmisét nekik.

2004 márciusában a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nevű szervezet kitüntetést adományozott neki abból az alkalomból, hogy 50 éve élt és dolgozott papként Portugáliában. 2006 januárjában a portugál köztársasági elnök, Jorge Sampaio a portugál Köztársasági Lovagrend parancsnoki rangjával tüntette ki. Ugyanebben az évben októberben, a magyar nemzeti zarándoklat alkalmával Magyarország lisszaboni nagykövete adta át Kondor Lajosnak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-ne-feljunk-talalkozni-krisztussal-az-idegenekben-es-migransokban
Ferenc pápa: Ne féljünk találkozni Krisztussal az idegenekben és a migránsokban!

Február 15-én délután maga a Szentatya nyitotta meg szentmisével a „Félelemtől mentesek” című háromnapos találkozót Sacrofanóban, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) „Bevándorlók” nevű alapítványa, az olasz karitász és az Astalli Központ szervezett.

08:57
erdo-peter-nagyszeru-lenne-ha-az-eucharisztikus-kongresszust-boldogga-avatas-is-kiserhetne
Erdő Péter: Nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné

Bizakodni lehet, hogy Mindszenty József bíboros boldoggáavatási eljárása újabb lépést tesz a 2020-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszusig Erdő Péter bíboros, prímás szerint, aki vatikáni tanácskozásai végén Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról is nyilatkozott február 15-én MTI-nek.

2019. február 15. péntek