A kopt keresztények szenvedik meg a közelmúlt politikai kudarcait

Az 1960-as évek vége felé Aziz Atiya történész még azt írhatta a kopt egyházról A keleti kereszténység története című könyvében: „Napjainkban a koptok mindenütt muszlimok szomszédságában élnek, akár politikai, akár faji diszkrimináció nélkül; vallási szabadságot élveznek, és egyházuk gyarapszik mindenütt Egyiptomban. Összegezve: a koptok fennmaradtak mint vallásos entitás, más szempontból pedig integrálódtak az egyiptomi államba, és vallási megkülönböztetés nélkül osztoznak  a polgárokat megillető jogokban és kötelességekben.”

Ma hitetlenkedve olvassuk ezeket a sorokat. Napjainkban a kopt egyház egyáltalán nincs ilyen jó helyzetben Egyiptomban, sőt: hosszan tartó és szisztematikus üldözés áldozata. Idén augusztusban a Muszlim Testvériség évszázadok óta a legnagyobb pusztítást vitte végbe az egyházi épületekben. Néhány nap leforgása alatt 40 templomot és kolostort romboltak le. A támadások azóta is folytatódnak, bár kisebb intenzitással, különösen Felső-Egyiptomban.

Mi idézhette elő ezt a nagy változást? – teszi fel a kérdést Robin Harris, a Catholic Herald szerzője.

Nyugaton kevés szó esik a kopt egyház múltbeli dicsőségéről: Alexandriáról, amely a keresztény eszmék és tanítás központja volt; a koptok különösen Afrikában jelentős  missziós tevékenységéről; a kopt mártírok vértanúságáról; és a kopt kultúra gazdagságáról. Amikor Atiya a '60-as években megírta a fenti optimista sorokat, a kopt egyház éppen újjászületőben volt, javarészt az úgynevezett Vasárnapi Iskola Mozgalomnak, illetve a rendkívül dinamikus szerzetességnek köszönhetően.

A régóta hurcolt nehézségek ellenére – melyeket most még a kopt keresztények exodusa is súlyosbít – a kopt egyház helyt állt a modernitás kihívásai közepette.

Ugyanezt viszont nem lehet elmondani az egyiptomi államról. Valójában a modern kopt újjáéledés egybeesett azzal az időszakkal, amikor az iszlám szorítása  egyre erősebbé vált.

Kudarcot vallott a szocializmus, hisz nem hozott jólétet; kudarcot vallott az arab nacionalizmus, hisz nem hozott dicsőséget. Az így létrejövő vákumot, Anwar Sadat elnök jóváhagyásával, az iszlám töltötte be. Sadat megengedte a nagymértékű iszlamizálódást, ugyanakkor ellenállt a Muszlim Testvériség politikai követeléseinek. Ez a tévedés végül az életébe került.

Samuel Tadros történész véleménye szerint az egyiptomi államban rejlő kudarclehetőség az iszlámmal konfrontálódó liberalizmus kudarca. Egyiptomban a francia felvilágosodás liberalizmusa vert gyökeret, melyben az állam gyakorol kontrollt, mert úgy gondolták: csak az állam képes kikényszeríteni reformokat.

Hosszú éveken át a koptok mintegy haszonélvezői voltak ennek a helyzetnek, mert ők adtak számos művelt, jólképzett hivatalnokot az államapparátusnak. Ám a liberalizmus kudarca számukra duplán veszélyesnek bizonyult. Az egyiptomi liberálisok szították az iszlám Nyugat-ellenességét – ez pedig a keresztény koptok elleni indulatokat is felszította. Mindazonáltal Egyiptom modernizálódásának kudarca a nemzet magára vállalt iszlám identitásában gyökerezik – ez pedig továbbvezet a többségükben muszlim társadalmakban szokásos problémához: hogy nehéz egyértelműen különválasztani a személyes és a közösségi cselekvés szféráit.

Mohamed Morsi elnök és a Muszlim Testvériség hatalmának megdöntése sok liberális, szekuláris, nacionalista és kopt számára az egyetlen kiútnak tűnt.

Időnként az embernek két, egymással versengő rossz közül kell választania. A biztonság, a tulajdon védelme, és a vallási szabadság kétségkívül fontosabb, mint a demokrácia, ha az utóbbi az iszlám uralmához vezet – összegzi gondolatait Samuel Tadros.

Magyar Kurír
(vn)