Kórház az őserdőben – Fontem

Előzmények

Sok törzs, sok nép él itt. A bangwák 60–70 000 lélekszámú népe a nyugati hegyvidéket lakja. Nevük is azt jelenti: „a fönti nép” – fönt a hegyekben, az őserdők szívében éltek ősi egyszerűségben, elrejtettségben. Az 1940-es évektől kezdve azonban mintha átok ült volna rájuk. Az újszülött gyermekek nagy része különféle betegségekben meghalt. Így a nép puszta léte, fennmaradása került veszélybe. Az egész nép buzgón imádkozott isteneihez, őseihez, áldozatokat mutattak be, de hiába. Az akkori király, Fon Defang olyan lépésre szánta el magát, amely egész népe számára érthetetlennek, sőt szinte botrányosnak tűnt. Elment a keresztények püspökéhez, és megkérte őt és rajta keresztül a többi keresztényt, hogy imádkozzanak népe megmeneküléséért. Úgy vélte, Isten az ő imájukat minden bizonnyal jobban meghallgatja.

Julius Peeters püspök nemcsak hogy imádkozott, hanem 1962 szeptemberében a II. Vatikáni Zsinatra érkezve felkereste Chiara Lubichot, hogy sürgős és hathatós segítséget kérjen a Fokoláre Mozgalomtól.

Chiara Lubich igennel válaszolt. Az első háromfős orvoscsapat 1963. február 12-én megérkezett Afrikába. Egyikük abban az időben így fogalmazott: „Amit Fontemben teszünk, az nem civilizációs gyarmatosítás. Nem az a célunk, hogy tanítsuk őket. Testvérként megyünk oda, magunk is 'kapni' szeretnénk.”

A kórház

Fontemben, amelyet negyven évvel ezelőtt a kihalás fenyegetett, a gyermekhalandóság ma 2% alatti. Az őserdő szívében takaros kis település jött létre, több mint 600 lakóházzal, iskolával, munkahelyekkel, saját áramfejlesztő központtal, utakkal.

A legfontosabb természetesen a kórház, ahol már felépülése évében, 1967-ben 21 000 beteget gyógyítottak. Jelenleg a kórház négy orvosa 111 ágyon évi kb. 2000 fekvőbeteget kezel, ezenkívül ambulánsan évi 11 ezret, ami akkor is hősies munka, ha a szakmai teendők egy részét nagy gyakorlatú szakápolók látják el.

A kórház vendégkönyvében többek között ilyen bejegyzések olvashatók:
„A munkát rendkívüli odaadással és az emberi személy méltóságának mélységes tiszteletben tartásával végzik. Szeretném, ha mindig itt segítenék gyógyulásomat.”
„Végtelen köszönet a kitűnő fogadtatásért! Kívánom, hogy ez a kórház mindig élő példája maradjon a kölcsönös szeretet parancsának.”
„Majdnem holtan érkeztem, és most élőn távozom. Testben és lélekben egyaránt.”
Ebben a kórházban az életet örömmel fogadják, a halált pedig békés derűvel élik meg.

Az ápoltak között mindenféle társadalmi réteghez tartozó emberek vannak. A gazdagok az itt tapasztaltak miatt jönnek nagy bizalommal, a szegények pedig a megfizethető kezelési költség miatt. Valamennyien elégedettek, mert úgy érzik, befogadják őket.

A fontemiek rendkívül segítőkészek: egyszer tanárok és orvosok összefogtak egy diák gyógyulásáért, így lépést tudott tartani a tananyaggal. Máskor egy csonttöréssel kezelt betegnek az itteni asztalosok készítettek sínt fából. Bár a kórháznak nincs vértároló helye, a helyi munkásoktól vagy a falvak lakóitól mindig megkapják a vérátömlesztéshez szükséges vérmennyiséget.

Nemcsak a környéken, de országosan is referenciának számít a kórház tapasztalata az álomkór tanulmányozásában és kezelésében. A kutatókon kívül egyetemisták is ellátogatnak ide anyagot gyűjteni – nemcsak orvosi diplomához.

A többlet

Az életben maradásnál azonban valami nagyobb is történt. A bangwa származású Martin Nkafu, a Lateráni Egyetem filozófiaprofesszora így emlékszik vissza: „Mi, afrikaiak, eleve bizalmatlanul tekintünk a fehérekre a gyarmatosítás miatt. Fontemben azonban kézzelfoghatóan megtapasztaltuk, hogy különböző népek és kultúrák között is lehetséges a párbeszéd – sőt fejlesztenünk, erősítenünk kell.”

A település lelki, szellemi és kulturális élete óriási fejlődést mutat, ami a régiós és országos szintű vezetés figyelmét is magára vonta. A kórházon, az iskolán, az asztalosműhelyen, az úthálózaton, az épületeken, építkezéseken túl a király szerint a legfontosabb az, hogy a Fokoláre Mozgalom tagjainak érkezése által megerősödött a kereszténység: „Láttam a családokban, hogy megtanulták egymást elviselni, szeretni, békében élni. A vallás segített, hogy ne háborúzzunk, hogy az erkölcsi nevelés, az erkölcsi érzék megerősödjön, és ez fontos volt az AIDS legyőzésében is.”

Kamerun az egyenlítőtől jó 200 km-re északra kezdődik. Területe 475 000 km², amelyből 78% trópusi esőerdő (kb. négy Magyarországnyi őserdő). 16 millióan élnek itt, főleg nagy területen elszórt, laza szerkezetű faluközösségekben. A törzsi-etnikai alapon létrejött, jól szervezett kis „királyságok” a gyarmatosítás előtt gazdasági és politikai szempontból is igen jól működtek. Jelenleg is egymás mellett él – részben összefonódva – a civil politikai szerveződés a hagyományos törzsivel. Ez tette lehetővé, hogy a béke, a demokrácia és a fejlődés valamivel magasabb szintjét érjék itt el, mint a környező országokban. Függetlenségét 1960-ban nyerte el.

Fontem a burjánzó trópusi őserdők szívében, a tengerparttól légvonalban északra kb. 160 km-re helyezkedik el, 600-700 méter magasan a hegyek között, afféle civilizációs szigetet képezve. Nem nagyváros, nem is a mi fogalmaink szerinti kis falucska. 8 órányi távolságra fekszik Doualától. A közút aszfaltozott szakaszán is „vendégmarasztaló” kátyúk találhatók; az aszfaltozatlan rész esőzés idején sártengerré válik. A hőmérséklet egész évben 25 és 35 fok között mozog (éjjel-nappal), melynek elviselhetősége a páratartalomtól is nagyon függ. Esős évszakban (6–8 hónap) igen magas a páratartalom.

Magyar Kurír

Képek: www.focolare.org; forrás: Új Város folyóirat