Maga az orvostudomány ugyan a görög-római világban született meg, de ott nem voltak kórházak, és az orvosok főként a teljes jogú állampolgárokat gyógyították, közülük is csak azokat, akik biztosan meggyógyulhattak. A betegek mindenkire kiterjedő, módszeres gyógyítása a kereszténységhez fűződik, Konstantinusz megtérése után jöttek létre az első kórházak a szerzetesrendek fennhatósága alatt.
Az első ismert kórházat 390-ben Fabiola alapította Rómában. Fabiola római patríciuscsaládból származott, megtért és a karitatív szolgálatnak szentelte életét. Az orvostörténész Haeger így ír erről: „Fabiola magával vitt az utcáról minden beteget, személyesen foglalkozott a nyomorultakkal, az éhínség és a betegségek áldozataival.” A középkorban számtalan kórház jött létre, általában a kolostorok épületeiben, és Domus Dei, vagyis Isten háza volt a nevük, illetve Franciaországban Hotel-Dieu, ahogyan még ma is nevezik a nagyobb gyógyító intézményeket.
A kórházak, a betegek gyógyítása a hitből született meg, mert a szegény és beteg embert a szenvedő Krisztussal azonosították. A középkori orvoslás történetéről szóló könyvekben olvashatjuk, hogy a polgári hatóságok nem foglalkoztak a betegek módszeres gyógyításával, a kolostorokban működő gyógyító központok viszont „nem csupán kórházak voltak, hanem oktatással is foglalkoztak, oda jártak azok a fiatalok, akik orvosi ismereteket akartak tanulni a görög és latin kéziratokból, amelyeket féltve őriztek azokban az apátságokban, ahová gyógyulni mentek a betegek.” A szerzetesek tanították az orvoslást. Megkülönböztették a természetfeletti gyógyítást, vagyis a lélek betegségeinek kezelését és a természetes gyógyítást, vagyis a betegek gyógyítását, az orvostudomány tanulmányozását és oktatását.
A kórházak a modern korban is az egyház kezdeményezésére jöttek létre. Olaszország élen járt ezen a területen, Bologna, Padova, Róma évszázadokon keresztül egész Európa számára központi hely volt. Még Luther is elismerően nyiltakozott a római kórházakról: „Becsületes, lefátyolozott nővérek jönnek mindennap, szolgálják a szegényeket, majd hazamennek. Láttam Firenzében is, milyen nagy gondot fordítanak a kórházakra.”
A kórházak születésének teológiai okai című fejezetben Agnoli rámutat arra, miért az egyház berkeiben jöttek létre a kórházak. Három okot sorol fel.
- Csak a kereszténységben lett Isten emberré Krisztusban, aki kinyilatkoztatta Isten jóságát és irgalmát és ránk hagyta a minden ember iránti szeretet parancsát.
- Földi életében Krisztus a test és a lélek gyógyítója és maga is szenvedő volt. Ahogyan a középkori teológusok mondták: Christus medicus et infirmus (gyógyító és gyenge Krisztus).
- A Jézus szenvedéséről való elmélyült meditáció a középkorban rávilágított arra, mi a keresztények kötelessége azok felé, akik bármiféle keresztet hordoznak. Innen ered a gyógyító rendek szabályzatában a Domini nostri pauperes, azaz a mi Urunk szegényeinek szolgái kifejezés.
A szerző végül rávilágít arra is, hogy Európán kívül, Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában az első kórházakat szintén a katolikus és protestáns keresztény missziós rendek alapították, és a keresztény egyházak egészségügyi intézményei ma is nagy szerepet töltenek be sok olyan országban is, ahol a keresztények kisebbségben vannak, mint például Indiában, Bangladeshben, Fekete-Afrikában.
Magyar Kurír
(tzs)