Korzenszky Richárd beszéde a Tihanyi Bencés Apátság jubileumi évének lezárásakor

A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat.

Hogy erre az alapra ki hogyan és miből épített, kinek-kinek munkája mutatja meg. Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi… Itt, a Balaton fölött emelkedő szentegyházban, amelynek 950 éves történelmére tekintünk vissza ebben az esztendőben, nem szabad elfelejtenünk: az Úr eljön. Mindannyiunk számára. S nem tudjuk, melyik órában érkezik. Eljön az Úr, akinek a szemében ezer év miként a tegnap, úgy tűnik tova, mondja a zsoltáros. S nekünk el kell számolnunk örökségünkkel.

Nekünk, tünékeny életű embereknek erőt ad, hogy van múltunk. Erőt ad, hogy benne élünk egy történelemnek a sodrában, amely ennek az apátságnak a számára immár 950 esztendő. „Supra firmam petram” – szilárd kősziklára, idéztük sokszor a barokk kori Lécs Ágoston apátot ábrázoló kép feliratát. Az alapító király sírjánál többször álltunk meg tisztelettel, imádkozva, hálát adva azokért,, akik előttünk jártak a hit jelével és már a béke álmát alusszák. Itt, a Balaton fölött emelkedő szentegyházban sokszor szállt föl az Istent dicsérő ének ebben az esztendőben. „Ave, Maris stella…” – hömpölygött a Szent István oratórium-kórus előadásában a mai hangszerelésű ősi himnusz, „Tengernek csillaga, Isten édesanyja, üdvözlégy, boldog Szűz, mennynek szent kapuja…”

És „Szent Ányosnak dicsőségét harsogták itt a falak” – ugyancsak ebben az oratóriumban, amely lelket tisztító ünnepélyességgel állított zenei emléket az 1055-ben keletkezett Tihanyi alapítólevélnek. S az ide látogató idegen tűnődve áll meg az oszthatatlan Szentháromságot jelképező ősi jelkép, az, egymásba fonódó három hal láttán a templom bejárata előtt: bakonyi kőművesmesterek míves, szép munkája ez. S a templom és az apátság épülete között húzódó kövön fölsejlenek a legfontosabb motívumok az alapítólevélből, András király monogramja, a körtvélyfa, a fuk, a feheru uaru rea meneh hodu utu rea. Az alapítólevél ebben az évben átlényegült muzsikává, megjelent szilárd kőben, felöltözött míves textilkompozícióban.

A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat.

Figyelmeztetés volt számunkra ez az év: hogy őseink alapot raktak. Európai kultúrával, itt, ahol élt már a magyar nyelv, Krisztusra a szilárd kősziklára akartak építeni. Viharos történelmünk megtépázta a helyet, fából és kőből épült templomok pusztultak, majd Isten kegyelméből újra épültek Isten dicsőségére, emberek figyelmeztetésére, hogy nekünk is újra és újra szent egyházzá kell épülnünk, szilárd kősziklára, bármilyen erős legyen is a vihar.

Ünnepi év volt a mögöttünk álló. Ünnepelni csak olyan eseményt lehet, amely nem egyszerűen megtörtént, hanem amelynek hatása ma is érezhető. S az ünnep közösséget teremt: közösséget azokkal, akik most ünnepelnek, s közösséget azokkal, akikre visszatekintünk, akikre föltekintünk, akik előttünk jártak. Az ünnep mindig találkozás.

A találkozások éve volt a mögöttünk álló esztendő. Zarándok szívű imádkozók, a történelmi múlt iránt érdeklődők, kíváncsi emberek tízezrei jöttek ide. Lelki békességet kereső emberek, a történelem kihívásaira felkészülni óhajtó fiatalok és idősebbek, az emberi minőséget magukénak valló szellem emberei, tudósok, szerzetesek, akik újra és újra keresik, mit mondhat az ősi szerzetesség a ma újra alakuló Európa testvériességre, igazságosságra vágyó polgárainak.

A kegyelem éve volt az év, ami mögöttünk áll. Kihívásokkal kellett szembenéznünk, válaszokat kellett megfogalmaznunk, hitünkről kellett számot adnunk. Mert újra élhet bencés szerzetesi közösség ezen a valóban csodálatos félszigeten. S megvan a lehetőség, hogy újra meggyökerezzünk. A kegyelem éve volt ez mindazoknak, akik hivő lélekkel kísértek bennünket ünnepeink során.

A próbatétel éve is volt ez az esztendő. Vajon tud mondani jó szót, igazat és szépet ma is az embereknek? Mert szükségük van az embereknek biztos útmutatókra, kell, hogy legyenek helyek, ahol igazat mondanak, s ahol a változatlan, örök értékeket sugározzák ma is, akár alkalmas, akár alkalmatlan.

A tanúságtétel esztendeje is volt ez az év. Megvallása annak, hogy a magunk erejéből valójában nagyon kevésre vagyunk képesek. De az Isten segítségével emberi gyöngeségeink, törékenységünk ellenére is képesek lehetünk a szolgálatra.

A hálaadás, a köszönet napja a mai. Evhariszto – köszönöm! Köszönöm mindenkinek a segítséget: a bencés közösség helytállását, a munkatársak sokféle, odaadó, hűséges szolgálatát, a közeli és távoli segítők bátorító jelenlétét, hiszen ha önkormányzatok, intézmények, szervezetek és magánemberek nem nyújtanak anyagi segítséget, sokkal kevésbé tudtuk volna megjeleníteni azokat az értékeket, amelyeket örökül kaptunk. Köszönöm az „apátság népeinek” közösségét. Külön köszönöm a rólunk hírt adók figyelmességét. Emeljük föl szívünket! S adjunk hálát az Úrnak – mert méltó és igazságos.

Szent Ányos püspök ünnepén, 950 évvel az után, hogy I. András királyunk elrendelte, hogy szentegyház emeltessék ezen a helyen, föl kell idéznünk Ányos püspök alakját. Õ nem félt, hogy az ostromlott városból kimenjen, s tárgyaljon az oly veszélyesnek látszó ellenséggel. Figyelmeztetés ez mindannyiunk számára: nem szabad félve és remegve ostromlott városainkban várni a véget. Ki kell menni bátran, meg kell szólítani még azt is, aki a pusztítás szándékával közeledik. És az emberi törékenység az Isten kegyelmével kiesdheti ma is a csodát.

Isten temploma szent, és mi vagyunk az. Minden kőből épült templomnál szentebb a Krisztus nevében, az egy és oszthatatlan Szentháromság nevében egybegyűlő hívők közössége.

Hálát adunk a múltunkért. Hálát adunk európai kultúránkért. Köszönetet mondunk magyar gyökereinkért. Itt, a Balaton fölött, ebben a kőből épült szentegyházban. És leborulva a történelem Ura előtt, aki előtt ezer év, akár a tegnap, úgy tűnik tova, könyörgünk a hűség és helytállás kegyelméért. Adja az Úr a Tengernek Csillaga, Szűz Mária közbenjárására és Szent Ányos püspök imádságaira, hogy mi, akik magunkénak érezzük ezt a templomot, s akik otthonunknak ezt az apátságot, gyöngeségeink ellenére biztonságot, békét, hitet sugározhassunk mindenkinek a ránk bízott időben, az idők fölött álló Isten kegyelméből.

Korzenszky Richárd OSB
perjel