Kovács Kristóf közös kincse a szlovák és a magyar egyháznak

A harmincéves korában, 1944 őszén a szerb partizánok által Újvidék közelében agyonvert szerzetes 1940 és 1942 között a kassai rendház tagja volt. Hitszónokként és gyóntatóként szolgált az anyaországhoz visszacsatolt városban. Bácska visszatértekor saját kérésére áthelyezték Újvidékre. Az a nem titkolt vágy sarkallta, hogy életét áldozhassa egyháza és népe szolgálatában Krisztusért, hitéért.

Életútját és vértanúságának történetét, valamint a hét magyar ferences boldoggáavatási ügyét Kálmán Peregrin szentkúti gvárdián, történész ismertette a kassai megemlékezésen. Rámutatott: a magyar egyházban a vértanúság eszménye évszázadokig háttérbe szorult. Ezzel magyarázható, hogy a kassai vértanúkat is csak háromszáz évvel később, a huszadik század elején avatták boldoggá; és az is furcsa, hogy az 1919-es kommün hitükért kivégzett pap és civil áldozatainak boldoggáavatása fel sem merült a két világháború között a magyar egyházban. Mára azonban szemléletváltás történt: ennek köszönhető, hogy a kassai születésű Salkaházi Sárát már a boldogok között tisztelhetjük, és Scheffler János, valamint Bogdánffy Szilárd püspököket is kanonizálták.

„A kegyelem olyan példákat állít elénk a diktatúra nehéz éveiből – mondta a történész –, akiknek hűsége, kitartása, az egyházüldözés éveiben is továbbszőtte az üdvösség történetének szövetét. Ezt a földet, ezt a templomot megszentelte a bárány vére, és azoknak a vére, akik Krisztusnak, a báránynak a nyomában járnak. Az itteni gyóntatószékeket, szószéket, oltárokat is megszentelte a szentségeken kívül egy vértanú szolgálata, akinek nyomában jártok, valahányszor bejöttök ide a templomba. Ez a ti gazdagságotok, kedves kassai szlovák és magyar hívek. Kristóf atya a tiétek. Kérjétek közbenjárását, emléktábláját érintsétek meg, ékesítsétek virággal! Közös kincse ő a szlovák és a magyar egyháznak.”

„Boldog az az ember, aki tudja, mit akar. A kassai szent vértanúk, Boldog Salkaházi Sára és Kovács Kristóf atya boldogok, mert tudták mit akarnak: életük árán is tanúságot tenni hitükért” – mondta Bernard Bober érsek.

A kassai főtéren lévő ősi, igen tágas ferences templom az ünnepi alkalomra megtelt szlovák és magyar hívekkel, a szeminárium több mint negyven kispapjával és a két ország ferenceseivel. Jászberény városának KÉSZ szervezete is képviseltette magát, hiszen ott született 1914-ben Kovács Kristóf.

A vértanú rendtársairól szólva, az emléktábla-avatáskor Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisa azt mondta: „a magyar ferenceseknek nagy öröm, hogy olyan testvérekre nézhetnek föl, akik nemcsak beszéltek Krisztusról, hanem az egész életük tanúságtétel volt. Az értelmünkben a vértanúk messze vannak, de amikor azt tapasztaljuk, hogy egyes vértanúk itt éltek közelünkben, akkor mi is erőre kapunk.”

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír