Kovács Zoltán: Az Eucharisztia „húsvéti lakoma”

Elhangzott június 23-án, az Esztergom Budapesti Főegyházmegye papjainak zarándoklatán Péliföldszentkereszten.

"Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Az utolsó vacsorán jelenlévő tanítványok talán még nem is értik világosan, mit cselekedett és mit kér tőlük Mesterük, hogy az ő emlékezetére ugyanazt tegyék majd. Egyszerű, mindennapi eledel: kenyér és bor az, amelyek az Õ szavai nyomán testté és vérré válnak. S ez a test és ez a vér magával hozza a tanítványok szívébe a Szentlelket is: Isten Lelke lesz, amely megvilágosítja elméjüket, hogy a titokzatos szavak mögött felismerjék hitünk legcsodálatosabb, belső összefüggéseit: semmi sem történt véletlenül, amit az Úr közelében megtapasztaltak. Krisztus jelenlétében minden célt és értelmet nyer, s az üdvtörténetnek minden és mindenki részese lesz. Korlátokkal rendelkező, véges értelmi képességeink nem képesek e földi élet során Isten végtelen titkait teljesen felfogni. De ha a fizikai létünkhöz kötve jelennek meg ezek a titkok, máris közelebb állnak hozzánk. Testiségünk, életünk része. Anyagvilágban élünk. S a nagycsütörtöki misztérium újra összeköti az eget és a földet: ahogy a Lógosz, az Isteni Bölcsesség testté lett Betlehemben a mi üdvösségünkért, úgy lesz az utolsó vacsorán is testté és vérré Isten Szava. Ismét csak nem önmagáért, hanem azért, hogy testi-lelki táplálékká váljon, és így erőt adjon a keresztény élet zarándokútjához.

Nagypéntek. Ismételten a test gyengeségeinek megtapasztalása Isten Fia részéről - mindannyiunkért. Teste gyengeségei által hordozza a mi gyengeségeinket, melyekre megváltást hoz ezzel az áldozattal. Íme a világtörténelem összes áldozatának csúcspontja: Isten Fia szeretetből vállalja a keresztre feszítést és a halált. A hit fényénél minden világossá válik: a kereszten függő Jézus megkínzott teste, az Eucharisztia, s az akkor születő Egyház mind ugyanaz a Krisztusi Test. S ez a keresztáldozat nem merül feledésbe, nem kerül titkos levéltárak mélyére, mint valami régen megtörtént és mindenki által elfelejtett történelmi esemény. Kegyelmet közvetít, mely kiárad mindenre és mindenkire. Ezt kell majd a tanítványoknak és utódaiknak minden szentmisében újra megjeleníteniük.

Győzött talán a gonosz? Elfogyott Isten végtelen, csodatevő ereje? Sokak számára biztosan így tűnt Nagyszombat gyászos realitása: a Test, mely a Szentlélek egyedülálló kegyelméből jelent meg Mária méhében, a Test, mely testeket érintett és gyógyított, a Test, mely a kenyeret lényegileg azzá tette, ami önmaga, most mozdulatlanul fekszik. A tanítványok hite próbát áll ki, hogy mi is meríthessünk belőle, ha majd elborít bennünket a szellemi-lelki sötétség, s nehéz lesz hinnünk, hogy Isten a kilátástalan helyzetekben is jelen van. Visszacsengenek-e fülünkbe ilyenkor Krisztus szavai, melyeket Édesanyjának mondott Kánában: „Asszony, mi a közöd ehhez?”. A légértelmesebben úgy lehetne fordítani: mi az, ami közös az én és a te gondolataid közt? „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok. Az én utaim nem a ti útjaitok” - hangzik el másutt. Az isteni üdösség-terv sokszor nem úgy működik, ahogyan mi várnánk. Természetfölötti, ezért fölötte áll a mi természetünknek is.

Amikor a születés-történet megfogalmazódik a lukácsi közösségen belűl, ez a közösség igazából már a Húsvétot ünnepli: a feltámadt Krisztus hitében és jelenlétében élő első keresztények a halálon győzedelmeskedő élet és a megdicsőülés fényében szemlélik Krisztus életének állomásait. Ezért nem véletlen, hogy ott húsvéti motívumokat találunk. Ami ott betlehemi pásztor, az itt már az egyház pásztora: a felszentelt szolga, aki Krisztus testét és vérét hozza létre a Szentlélek erejéből. Ami ott kőbarlang, amelybe leszállt Isten testet öltött Igéje, az itt kősír, amelyben az élettelen test fekszik. Ezt fogja életre kelteni Isten mindent megújító Lelke. Ami ott pólya, itt halotti gyolcs, amelyek Krisztus otthagy. A test már nem marad ott, mert megdicsőül. Ezt a testet Krisztus magával viszi, mert Lelkétől – ha szellemi formában is – többé már nem választható el ezután. S épp ez a mi biztos reményünk: nem fog elenyészni személyiségünk lényege, hanem testünk-lelkünk a Szentlélek erejéből fel fog támadni! Ugyanannak a Krisztusnak köszönhetően, akinek testét és vérét minden szentmisében magunkhoz vesszük!

Krisztus Urunk, Aki az Oltáriszentség által különösen is jelen vagy életünkben, taníts meg minket arra, hogy mindig buzgó szívvel járuljunk a forráshoz, amely örök életet ad minden embernek!