Kránitz Mihály: Együtt az úton

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Fundamentális Teológia Tanszékének vezetője már a címadásban megjelölte az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd hitben gyökerező katolikus megközelítését. Világos utalást ad Krisztusra, aki miközben minden jó szándékú embert meghívott, egyben világos eligazítást is ad: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. (Jn 14,6)

A kötet számos olyan XX. századi − mára már egyháztörténelmivé emelkedett − személyiség  tevékenységét hozza közel, akik szolgálatával egyre jobban kirajzolódik Jézus vágya:  „egyek legyenek” (Jn 17,23). Szorosan követi a II. Vatikáni Zsinat szellemiségét és tanítását, amikor a „Szentlélektől való indíttatást” és a „lelki ökumenizmust” jelöli meg alapvetőnek az útkeresés és úton járás folyamatában. Az önállóként is kezelhető fejezetek elkerülik a történelmi sérelmek okozta sebek felszaggatását. Úgy dolgozzák fel a Katolikus Egyház bekapcsolódásának folyamatát az ökumenikus mozgalomba, hogy valós képet festenek az azt megelőző évtizedek teológiai és egyháztörténelmi állapotairól.

A szerző egy határozott „felütéssel”, a ma keresztényei számára közeli eseménnyel tűzi ki a járható ösvényt. Az emlékezetes és nagy visszhangot kiváltott 1999-es Evangélikus−Katolikus Közös Nyilatkozat olyan méltó helyre került a dokumentumokat feldolgozó gyűjteményben, ami több szempontot is kielégít. Egyrészt úgy keresi a keresztény és a nagy világvallások közötti azonos vonásokat, hogy elkerüli azok tanbeli, filozófia-dogmatikai és a fogalmak eltérő használatából fakadó különbözőségeinek összemosását. Másrészt pedig következetesen ragaszkodik a katolikus tanítás olyan értékeihez, mint „az Egyház a Katolikus Egyházban áll fenn” – latinul „subsistit in” −, avagy a Dominus Iesus kezdetű II. János Pál pápa által kiadott nyilatkozatban az „egyházi közösségek” kifejezés használatához. Így határozottan elkerüli az ekkléziológiai relativizmus és a vallási közömbösség buktatóit.

Kránitz Mihály professzor helyesen és tömören fogalmazza meg a legtöbb szakadás okát. Indokolatlan félelmek, félreértések, érzelmek és előre meg nem fontolt szándékok. Elég, ha az 1054-ben bekövetkezett első nagy egyházszakadásra gondolunk, amiben döntő szerepe volt a pápai követ és a bizánci császár közti személyes ellenszenvnek. Ennek következtében nemhogy a teológiai tisztázás nem jött létre, amire Róma delegáltjának felhatalmazása szólt, de beállt a 900 éves bizalmatlanság fagyos légköre. VI. Pál pápa és Athenagoras konstantinápolyi pátriárka közötti 1964-es – a kölcsönös kiközösítést visszavonó − gesztus volt az egyik legjelentősebb lépés az egység útján.

Rendkívül szimpatikus vonása a kötetnek, hogy számos, a magyar olvasó számára is ismert személyiség és esemény által még közelebb hozza az egység gondolatát. Roger testvér alapító prior és utódja Alois testvér, valamint szintén a taizè-i közösségben élő magyar származású András testvér rendkívül megnyerő egyéniségei valóban megjelenítik az általuk oly fontosnak tartott bizalmat. A közösség 1989-es első Magyarországon tartott pécsi találkozóját még két felejthetetlen év végi találkozó követte Budapesten.

A kötet jelentőségét megillető terjedelemben foglalkozik a katolikus-anglikán párbeszéd során elért eredményekkel. Különös súlyt ad a témának XVI. Benedek pápa 2009-ben közzé tett Anglicanorum coetibus kezdetű apostoli konstitúciója. Ennek nyomán az anglikánok Rómával való egyesülése úgy nyit utat a keresztény egység felé, hogy megőriz számos egyházfegyelmi és liturgikus hagyományt. Ugyanakkor a hit, a szentségek és a péteri primátus területein a katolikus alapokra helyezkedik.

A nemzetközi egységtörekvések mellett viszonylag szűk figyelmet fordít a szerző a magyarországi eseményekre. Mindenképpen kiemelésre érdemes, hogy II. János Pál pápa első magyarországi látogatása során megkoszorúzta Debrecenben a gályarabok emlékoszlopát. Erre mintegy válaszul Esztergomban az egyházak vezetői közösen imádkoztak, majd koszorút helyeztek el a protestánsok áldozatául esett kassai vértanúk oltáránál. A magyar helyzetet segítheti a közös fordításban megjelent és elrendelt Miatyánk és a Hitvallás ökumenikus szövegeinek térnyerése és általános használata. A jövő előtt álló feladat lenne a Szentírás egységes fordításának kézbe adása is.

A kötet harmadik része a más vallásokhoz, és ezen belül kiemelt módon az iszlámhoz és a zsidósághoz fűződő kapcsolatot tekinti át. Az e két nagy közösséggel folytatott kapcsolat és dialógus értékelését teodíceai (istentani) és ismeretelméleti alapokon tárgyalva találhatjuk meg. Természetesen ezeket a területeket is a vatikánum lelkisége hatja át, és kitér olyan érzékeny kérdésekre is, mint a pluralizmus jelensége és létjogosultsága a monoteista vallások körében. További feldolgozásra érdemes módon olvashatunk az Európában egyre nagyobb teret nyerő iszlám vallásosságról, valamint a zsidósággal megélt feszültségek okairól és a kiengesztelődés szükségességéről. 

A Szent István Kiadó által megjelentetett, ökumenizmusról szóló 282 oldalas, a tárgyalt témát alkalmasan bemutató kötetet mintegy 50 színes fénykép teszi élvezhetővé. A mű jól használható tájékoztatást és eligazítást nyújt a Krisztus felé „együtt az úton” haladók számára.

Várnai Péter/Magyar Kurír