Kránitz Mihály a II. Vatikáni Zsinatról

Több száz év után a II. Vatikáni Zsinat volt az első olyan zsinat, amely nem valami ellen, hanem valamiért kezdte meg a hitről és a keresztény életről való gondolkodást — mutatott rá bevezetőben az előadó. 1959-ben jelentették be hivatalosan XXIII. János pápa jóváhagyásával az új zsinatot Rómában a Szent Pál-bazilikában, a keresztény egységért végzett imahét végén, s hosszú előkészítés után végül is 1962-ben kezdődött meg. Célja volt, hogy választ adjon az „idők jeleire”, s így segítse az Egyház misszióját, vagyis az evangélium hirdetését a világban. A pápa szándéka volt továbbá, hogy elősegítse az Egyház tanbeli és fegyelmi tisztulását, belső megújulását, valamint a keresztények egységének az előmozdítását, a világgal való párbeszéd létrejöttét. A zsinat kihatott valamennyi katolikus életére, gondolkodására — mondta Kránitz Mihály. Igazi „forradalom” lett, amely számos változást hozott a liturgiában, a teológiában és a más vallásokkal, a más keresztényekkel való kapcsolat kialakításában. Kiemelte: szenzációnak számított, hogy a pápa megfigyelőként meghívta a nem katolikus egyházak képviselőit is a zsinatra, s ők is aktív résztvevői lettek a megbeszéléseknek. A zsinaton ütközött egymással a konzervatívok és a progresszívek elgondolása, de utat tört magának az „új teológia” irányzata. Megváltozott, letisztult az egyházkép is: általánosan elfogadott defíníció lett, hogy az Egyház Isten népe, communio (közösség). Megerősítette, hogy a keresztény hivatás életszentségre hívó hivatás. S kimondta azt is, hogy az Egyház folytonos megtisztításra szorul. Az előadó beszélt XXIII. János pápa személyiségéről is, akit nem véletlenül neveztek a „párbeszéd pápájának”, sőt „a világ plébánosának”. Végül hangsúlyozta: ma újra elő kell vennünk azt a lendületet, amely a zsinatra volt jellemző! Ez XVI. Benedek pápa szándéka.

A Szaléziánum A II. Vatikáni Zsinat és Magyarország című kiállítását ezután Márfi Gyula érsek nyitotta meg, aki saját élményein keresztül szólt a II. Vatikáni Zsinat előtti és utáni teológiaoktatásról, érzékeltetve, hogy a világ jeleire reflektáló zsinati törekvés mennyire sokat jelentett a szemináriumi képzésben is. Érintette azokat a mai, szélsőségesnek mondható megnyilvánulásokat is, amelyek a veszprémi Főegyházmegyében is jelentkeztek, hogy tudniillik a papság körében többen leszólva emlegetik a II. Vatikáni Zsinatot, s a Tridenti Zsinat liturgikus hagyományához szeretnének visszatérni, azaz latin nyelven és háttal miséznek. Sokan nem hajlandók koncelebrálni sem, és volt már olyan eset is, hogy valaki eltávolította a templomból a szembemiséző oltárt.  Mindez szélsőség és szabálytalanság - mutatott rá az érsek, megjegyezve, hogy nem különcködéssel kell felhívni magunkra a figyelmet. Az evangelizálás fő feltétele a párbeszéd, s a hívek szolgálatának bevonása a szertartásba fontos a szentmiseközösség megteremtésében. Hangsúlyozta, hogy az egyéni üdvösségünket előtérbe állító felfogással szemben a zsinat rámutatott, hogy nekünk keresztényeknek a mások üdvösségéért is tennünk kell, mert magunk is akkor üdvözülhetünk, ha ezt a feladatunkat gyakoroljuk.

Toldi Éva/Magyar Kurír