Kránitz Mihály professzor családról és társadalomról

Ezekben a napokban zajlik a Családok V. Világtalálkozója a spanyolországi Valenciában. A programban szereplő, július 4-től 7-ig tartó pasztorálteológiai kongresszuson többek között azt vizsgálják, mi a szerepe a családnak a társadalomban a hit továbbadása szempontjából. Erről kérdeztük Kránitz Mihályt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettesét.

– Miért fontos, hogy a családok a társadalomban is aktív szerepet vállaljanak?
– Az anyatejjel az anyanyelvet és az anyaföld szeretetét is magunkba szívjuk. Az ember a családban mindig konkrét helyre születik, s mivel nemcsak értelme, hanem szíve is van, önkéntelenül szereti meg azt a környezetet, azt a helyet, ahol meglátta a napvilágot, ahol tanult és felnövekedett és valójában egész életében őrzi ezeket az emlékeket. Így alakultak ki az azonos kultúrával, azonos nyelvvel, azonos hagyományokkal rendelkező országok, amelyek számára szent büszkeség lehet, hogy lakói ismerik önmagukat és múltjukat, és ezt megtudják határozni. II. János Pál pápa legutolsó könyve, az Emlékezet és azonosság éppen azt sejteti meg velünk, hogy a családban élő hívő ember felelősséget érez hazájáért és valamit tenni is akar érte. A hazaszeretet a szeretet rendjébe tartozik. A szeretetet pedig otthon, a családban tanuljuk meg és ezt visszük és fejlesztjük tovább a társadalomban.

– Hogyan egyeztetheti össze a keresztény ember a családi életet és a társadalmi tevékenységet?
– A keresztény elkötelezettség az egyház 2000 éve folyamán különböző módon valósult meg a világban. Vannak, akik a kormányzásban és politikai életben fejtettek ki nagylelkű szolgálatot. Közéjük tartozik Morus Szent Tamás (†1535), aki a vezetők és politikusok védőszentje, és akinek a vértanúhalála „a sérthetetlen lelkiismeret méltóságának kifejeződése”, és aki maga is családos ember volt. Kevéssel mártírhalála előtt, melyet az erkölcsi értékekért és hazájáért ajánlott fel, így vigasztalta leányát: „Semmi sem történhet, amit Isten nem akar. Amit pedig Õ akar, bármilyen rossznak tűnjék is, valójában a legnagyobb jó számunkra.” A hűség és a törvényes intézmények megtagadása nélkül életével és halálával bizonyságot tett arról, hogy az ember sem a politikában, sem az erkölcsi életben nem tudja magát függetleníteni Istentől. Egyébként Szent István király is hasonló módon tudott egyszerre jó államférfi és jó családapa lenni.

– A keresztény családnak nem könnyű a tanúságtétel, mert gyakran az új társadalmi szokások és megnyilvánulások ellenében kell léteznie.
– A világi hívők mindenkor „keresztény lelkiismerettel” és az azzal megegyező értékekkel egyetértésben teljesítik általános társadalmi kötelességeiket, gyakorolják sajátos feladatukat, mert szeretnék az evilági rendet keresztény módon átitatni. A civil társadalom ma egy összetett kulturális átalakuláson megy keresztül, és ez a korszakváltás a keresztény családban is az új dolgok iránti bizonytalanságot eredményezi. Nem lehet hallgatni azon reális veszélyekről, amelyeket a törvényhozás által előidézett bizonyos tendenciák jelentenek a társadalomban, szinte egész Európában. Ezek elsősorban a családba született és ott élő személyeket fenyegetik, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeknek a jövő generációra kifejtett hatását sem.

– Ma a család nagyon sok kihívás előtt áll. Hogyan tudja teljesíteni saját hazája és a társadalom iránti elvárásokat?
– Manapság egész Európában létezik egyfajta kulturális pluralizmus. Ez gyakran együtt jár az erkölcsi pluralizmussal, a józan ész és a természetes erkölcsi törvények hanyatlásával és leépülésével. Egyesek teljes autonómiát követelnek erkölcsi választásaik tekintetében. Amint tapasztaljuk, a törvényhozók tiszteletben tartják ezt a választási szabadságot, olyan törvények megszavazásával, amelyek elvetik a természetes erkölcsi elveket és rövidéletű kulturális és morális irányzatokat eredményeznek, mintha az élet minden lehetséges szemléletmódja azonos értékű volna. Éppen Spanyolországban engedélyezték tavaly az egyneműek házasságát. Nemrég pedig ugyanez történt Csehországban. Mi ez, ha nem támadás a család igazi értékei ellen?

– Úgy tűnik a másság tiszteletét törvényi szinten erőltetik rá az egész európai társadalomra?
– Igen valójában ez történik. Azonban tévesen hivatkoznak a tolerancia értékére, amikor a demokráciában egyébként mindenki számára rendelkezésre álló törvényes eszközök használatával elérik, hogy ne alapozzák a társadalmi életet az emberi személyről és közjóról alkotott egészséges nézetekre. Ennek a relativizmusnak semmi köze a hívő családoknak ahhoz a törvényes jogához, hogy válasszanak a természetes erkölcsi törvényekkel és hitükkel összeegyeztethető különféle politikai nézetek között, és saját kritériumaik alapján döntsék el, melyik felel meg legjobban a közjó szempontjainak. Ez is a hazaszeretet, mégpedig annak önzetlen formája, mert az egész javát tekinti. A szabadság nem alapul – és nem alapulhat – azon a relativista elgondoláson, hogy az emberi személy javának bármilyen felfogása azonos értékű és egyformán igaz, hanem inkább azon a tényen, hogy az igazi emberi és társadalmi jó konkrét megvalósításával kell foglalkozni egy adott kulturális környezetben.

– Mit tehetnek ebben a helyzetben a keresztény családok?
– Éppen azt, amit most a spanyolországi Valenciában tesznek. Találkozni, tanácskozni és tanúságot tenni. Nem a családok feladata a politikai megoldások előterjesztése – még kevésbé egyetlen megoldást javasolni egyedüli elfogadhatóként – olyan világi kérdésekben, amelyeket Isten minden egyes ember szabad és felelős döntésére bízott. Azonban a családnak joga és kötelessége éppen a társadalom iránt érzett szeretetből erkölcsi megfontolásokat nyújtani a felmerülő kérdésekről, amikor a hitbeli és erkölcsi törvények védelme ezt megköveteli. Ezért is jött létre például a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Nőszövetség, a Házas Hétvége Mozgalom, a Magyar Katolikus Családegyesület és más családszervezetek. Ha a keresztény családoknak el kell fogadniuk az evilági dolgok rendjéről való másként gondolkodás legitimitását, akkor jogosultak az erkölcsi relativizmust tükröző, a közéletre káros pluralizmusnak az elutasítására is. Sok olyan negatív jelenség van, amit egyesek tüntetően vállalnak, de azt nekünk nagyon világosan meg kell mondani, hogy ezzel mi nem tudunk azonosulni.

– Mi lehet a megoldás a keresztény értékek szerint élő családok számára a mai világban?
– Már a II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazta, hogy mindazoknak, akiknek befolyása van közösségekre vagy társadalmi csoportokra, hatékonyan hozzá kell járulniuk a házasság és a család helyzetének javításához. A polgári hatalom kötelessége, hogy elismerje, óvja és erősítse a házasság és a család igazi természetét, védje a közerkölcsöket és segítse a családok boldogulását. És amit ma a művi meddővétételről szóló törvénnyel szemben ki kell mondani, hogy biztosítani kell a szülők jogát ahhoz, hogy gyermekeknek adjanak életet és őket családi körben fölnevelhessék. II. János Pál pápa mindezt nagyon frappánsan foglalta össze 2003-ban az Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdításában: „Az európai egyháznak minden területen újra és hűségesen meg kell fogalmaznia a házasságra és a családra vonatkozó igazságot. Bizonyos tényezők különféle mértékben veszélyeztetik az emberi személy igazságát és méltóságát, s kezdik vitatni magát a család fogalmát, mely egy nagyobb közösség, a társadalom szilárdságát is adja. A házasság fölbonthatatlanságát egyre kevésbé becsülik; az együttélésnek törvényes elismerést követelnek, s egyenlővé teszik a törvényes házassággal; kísérletek történnek az egyneműek házasságának elfogadtatására is. Családok, ti vagytok a társadalom alapja, mert a személy és a polgári élet 'humanizációjának', a szeretetben és szolidaritásban megélt társas kapcsolatok kialakításának elsődleges helye vagytok”.

– Ebben a helyzetben miben lehet segítségére a család a társdalomnak?
– Huszonöt évvel ezelőtt, II. János Pál pápa a Familiaris Consortio (1981) kezdetű írásában kifejtette, hogy a család eleven és rendezett szálakkal kapcsolódik a társadalomhoz. A család alap, mert az élet szolgálata által szüntelenül táplálja az adott közösséget. A társadalom tagjai a családban születnek és a családban kapják meg a szociális erények első iskoláját. Így a család természetétől és hivatásától távol áll, hogy magába zárkózzék. Épp ellenkezőleg, sajátos társadalmi szerepét vállalva meg kell nyílnia más családok, valamint a társadalom felé. Egy olyan társadalommal szemben, amely egyre inkább az elszemélytelenedés veszélyében forog, s egyre inkább formátlan tömeggé válik – emiatt elveszíti emberi jellegét és ártó hatásaival oly sok embert "menekülésbe" kerget, például alkoholizmusba, kábítószerekhez és terrorizmusba –, a családnak ma is nagy ereje van ahhoz, hogy kiragadja az embereket a névtelenség homályából, tudatosítsa bennük személyi méltóságukat, gazdagítsa emberségüket, rádöbbentse őket egyszeri és megismételhetetlen voltukra, és így szője bele őket a társadalomba.

– Ezek szerint a család és a társadalom együtt tud működni?
– Igen, mert a család és a társadalom feladatai kölcsönösen kiegészítik egymást minden egyes ember javának védelmében. Azonban a társadalomnak és még inkább az államnak el kell ismernie, hogy a család sajátos és alapvető jogok birtokában levő közösség. A keresztény család mint "kicsi egyház" a "nagy Egyházhoz" hasonlóan arra hivatott, hogy a nemzet, a haza, a társadalom számára az egység jele legyen és ily módon részt vegyen prófétai feladatában, a tanúságtételben annak az igazi országnak a várásában, amely lehet hogy csak nosztalgiaként, de lehet, hogy valóságosan mindannyiunk szívében ott él, ahol majd egyszer megtapasztaljuk a békét és az igazi szeretetet, mely felé ha lassan is, de az egész világ halad.

A III. századi Diognétoszhoz írt levél alapján elmondhatjuk, hogy ami a testben a lélek, az a család a társadalom életében. A lélek áthatja a test minden tagját, a családok is jelen vannak minden városban és faluban. Úgy tűnik elszigetelten külön-külön élnek, de mégis ők tartják össze a társadalmat, ahogy ez a történelem folyamán Magyarországon számos alkalommal megvalósult, 1526-ban és 1956-ban is egyaránt.

Magyar Kurír

Kép: ujember.katolikus.hu