Krisztus keresztje szolgáinak a szolgája – Damiáni Szent Péter

Kultúra – 2013. február 21., csütörtök | 13:34

A XI. században élt Damiáni Péter (Pietro Damiani vagy Petrus Damianus) monasztikus szerzetesként, a pápa tanácsadójaként és követeként Jézusról, Isten Fiáról tanúskodott. A kamalduli bencés szigorú, önsanyargató életet élt. IX. István pápa ostiai püspökké és bíborossá tette. Páratlan felkészültségű tudós volt; hitszónokként lángoló beszédeiről vált híressé. Fáradhatatlan egyházhű emberként főszerepet vállalt a korabeli pápák által megkezdett reformban.

„Ó, boldog Kereszt,
téged tisztel, téged hirdet és téged magasztal
a pátriárkák hite, a próféták jövendölése,
az apostolok ítélkező tanácsa,
a vértanúk győzedelmes serege
és az összes szentek sokasága”

(Damiáni Szent Péter)

XVI. Benedek pápa 2009 szeptemberében a XI. század egyik legjelentősebb személyiségét, Damiáni Szent Pétert állította tanításának középpontjába. Katekézisében kiemelte: a kamalduli szerzetes remeteként élt, szerette a magányt, de bátran elkötelezte magát a kor pápái által kezdeményezett egyházi megújulásban.

1007-ben született Ravennában, elszegényedett nemesi családban. Árván maradt; gyermekkora nem volt szenvedéstől, nélkülözésektől mentes. Fivére, Damiano saját fiává fogadta – emiatt nevezték később Pier Damianinak, vagyis Damjánfi Péternek (Piero di Damiano). Jogi tanulmányai mellett a kifinomult írásművészetet (ars scribendi) is elsajátította, s a latin klasszikusok ismeretének köszönhetően korának egyik legjobb latinistájává, a latin középkor egyik legnagyobb szerzőjévé vált. Különféle irodalmi műfajokban alkotott: fennmaradtak levelei, homíliái, szentekről írt életrajzai, versei. 25 éves korára már mint híres pármai és ravennai tanárt ismerték – ismertette Benedek pápa.

A világegyetemet kimeríthetetlen jelképrendszernek tekintette; ebből kiindulva értelmezte a belső életet, az isteni valóságot, a természetfelettit. Az abszolút Isten szemlélése arra késztette, hogy fokozatosan elszakadjon a világtól és mulandó valóságától. A szigorúságáról híres, a Szent Keresztről elnevezett Fonte Avellana-i kolostorba vonult. A kamalduli bencés szigorú, önsanyargató életet élt. A szerzetesek lelki épülésére megírta a kolostor alapítója, Ravennai Szent Romuáld életét.

A Fonte Avellana-i remeteközösséget a Szent Keresztnek szentelték, és később is a Kereszt volt az a keresztény misztérium, amely minden másnál jobban vonzotta Damiáni Pétert – mondta a Szentatya. „Nem szereti Krisztust az, aki nem szereti Krisztus keresztjét” – fogalmazott egyik homíliájában. Önmagát úgy mutatta be, mint „Pétert, aki Krisztus keresztje szolgáinak a szolgája”. Csodálatos imákat intézett az egész üdvtörténetet magába foglaló kereszthez, a misztérium kozmikus dimenzióit sejtetve – tanította XVI. Benedek pápa. „Damiáni Szent Péter példája nyomán tekintsünk úgy a Keresztre, mint Isten legnagyobb szeretetcselekedetére az emberek iránt.”

A szentéletű szerzetes megfogalmazta a remeteség Reguláját, kiemelve a kolostorok szigorú csöndjének jelentőségét. A szerzetesek arra kaptak meghívást, hogy életüket éjjel-nappal imával, hosszan tartó böjtöléssel töltsék; gyakorolják a nagylelkű, testvéri szeretetet, s mindig készségesen engedelmeskedjenek az elöljárónak – áll a kamalduli szerzetes írásában.

Elmélyülten foglalkozott a Szentírással, Isten igéjének titokzatos jelentésein elmélkedve – ebből merítette lelki táplálékát. A remetecellát olyan szobának nevezte, amelyben Isten társalog az emberekkel. Számára a keresztény élet csúcspontja a remeteség volt. A szerzetes, miután megszabadult a világ kötelékeitől, zálogul megkapja a Szentlelket, és lelke boldogan egyesül a mennyei Jegyessel – tanította Damiáni Szent Péter.

Damiáni Péter számára fontos volt az Egyház egysége. Tudta azonban, hogy a szent Egyház idealizált képe nem felel meg kora valóságának. Bátran leleplezte a kolostorokban és a papok körében tapasztalható korrupciót. Egyes püspökök és apátok valósággal alattvalóiknak tekintették a rájuk bízott lelkeket; gyakran erkölcsi életük is sok kívánnivalót hagyott maga után. Ezért 1057-ben Damiáni Péter elhagyta a remeteséget, és elfogadta az Ostia bíboros püspökévé való kinevezést. Szorosan együttműködött kora pápáival az Egyház megreformálásában. Le kellett mondania a szemlélődés, a remeteség szépségéről, hogy hozzájárulhasson az Egyház megújulásához.

1067-ben engedélyt kapott, hogy visszatérjen a Fonte Avellana-i kolostorba. Hamarosan újabb küldetéssel bízták meg; e missziós tevékenysége során érte a halál 1072. február 22-éről 23-ára virradó éjszaka a faenzai bencés kolostorban. A faenzai katedrálisban nyugszik.

1828-ban, XII. Leó pápa avatta szentté és ruházta föl az egyháztanítói (doctor ecclesiae) címmel. Ünnepnapja február 23-ára, később február 21-ére került.

A katolikus ikonográfiában gyakran ábrázolják csomózott fonatokból álló korbácsot tartó bíborosként, utalva az általa bevezetett vezeklésre.

„Damiáni Szent Péter monasztikus életével ékesszólóan tanúskodott Isten elsőbbségéről. Példája felhívás minden hívő számára, hogy haladjon az életszentség útján” – hangsúlyozta 2009. szeptember 9-én elhangzott katekézisében XVI. Benedek pápa. „Teremtsünk csendet lelkünk mélyén, hogy meghalljuk Isten hangját. A Krisztussal való benső egységre való törekvés minden keresztényt kötelez. Damiáni Szent Péter példája nyomán ne hagyjuk, hogy teljesen kitöltsék életünket a mindennapok tevékenységei, a hétköznapok problémái és aggodalmai. Ne feledkezzünk meg Jézusról, hanem valóban Ő legyen életünk középpontja!”

Magyar Kurír