KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPE, „C” ÉV, 2004. NOVEMBER 21.

1. „Ez a zsidók királya” (Lk 23,38)
A mai fiatalok nyelvezetében gyakorta hallott jelző: „ez király” – az elismerés kinyilvánítására szolgál. Bármire alkalmazzák – egy nekik tetsző személyre vagy tárgyra, zenére vagy tréfára –, mindig pozitív jelentése van a tömör kijelentésnek: ez király.
A Jézus feje fölé függesztett feliratnak – „ez a zsidók királya” – korántsem volt ilyen egyértelmű és pozitív jelentésű. A kereszthalálra ítélt emberek nyakába akasztott táblára azt a bűnt – sok esetben politikai bűnt – írták fel, ami miatt meg kellett halniuk. Jézus esetében a felirat ugyancsak politikai bűnt takart, nevezetesen azt, amivel a főtanács vádolta: „Tanításával fellázítja a népet” (Lk 23,5). De Pilátus, aki a feliratot készíttette, gúnyos értelmet adott az ítéletnek. A neki politikai ellenfélnek számító zsidó főtanácsot akarta ily módon heccelni, hogy lám, nektek zsidóknak ilyen királyotok van, aki most a szégyen fáján fog meghalni. A gúnyos nyíl telibe is talált, mert a főtanács tiltakozott, hogy „ne azt írd, hogy a zsidók királya; hanem hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok” (Jn 19,21). Pilátus ugyan tisztában volt a megfogalmazások jelentésbeli eltérésével, de nem volt tekintettel a zsidók érzékenységére. „Amit írtam, megírtam” – mondta, és befejezettnek tekintette a vitát.
Ez a zsidók királya! Ennek a feliratnak tehát más-más értelmet adtak a Jézus ellenében összefogó, de egymással mégis vitában álló felek, a római helytartó és a zsidó főtanács. Az előbbi gúnynak, az utóbbiak koncepciós ítéletnek szánták a feliratot.
Ezek után különösen érdekes Jézus „hozzáállása” a királyi címhez. János evangéliuma a legbeszédesebb ebben a kérdésben. János apostol két epizódot ír le. Az egyik a kenyérszaporítás utáni történet, amikor Jézust erőszakkal királlyá akarták tenni, de ő egyedül visszament a hegyre (Jn 6,15). A másik, amikor Pilátus és vádlói előtt királyi címet követel magának: Igen, király vagyok (Jn 18,37) – pedig ez halálos ítéletét jelentette.
Jézus fordítva cselekedett. Amikor más ember elfogadta volna a hatalmat, akkor ő elmenekült a megtiszteltetés elől; amikor pedig más ember kézzel-lábbal menekült volna a terhes hatalom elől, akkor ő elvállalta azt. Ezt a furcsa magatartást ő maga magyarázta meg: az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon (Mt 20,28). Jézus nagysága – a fiatalok nyelvén – „királysága” abban állt, hogy nem magát emelte az emberek fölé, hanem kiragadta őket a bűn rabságából, és saját isteni életét közölte velük. A rabot szabaddá tenni, a bűnöst gyermekévé tenni – ez valóban „király”.
2. Az ő országa igazságosság, szeretet és béke
A mai ünneppel véget ér az egyházi év. A liturgia – mely Jézus földi életét mutatja be adventtő Krisztus király vasárnapjáig – a mai ünnepben mintegy összefoglalja az egyházi évet. A liturgia éppúgy, mint a kinyilatkoztatás a Megváltónak a földi élettel való maradandó kapcsolatát az uralkodásban látja. Jézus király ma is, de a lelkek uralkodója. Jézus ma is alattvalókat gyűjt az ő országába. Az Õ országa pedig – a szentmise prefációja szerint – igazságosság, szeretet és béke.
Jézus országa alapvetően az igazságra épül. Húsz évszázada már eljött közénk az Igazság, de a világ még mindig a hazugságból él. Magyarország a korrupció világranglistáján az előkelőnek nem mondható42. helyen áll, Olaszországgal együtt. Itt lenne az ideje, hogy a világ ne csak a terrorizmusnak üzenjen hadat, de a hazugságnak is. A hazugság nem csak kormányt tud megbuktatni, de a családot is. A hazugság megrontja az emberi kapcsolatokat és békétlenséghez vezet.
Jézus – aki Igazságnak mondta magát (Jn 14,6) – elvárja követőitől, hogy mellette sorakozzanak fel és ne a hazugság atyja, a sátán mellett. Ki kell mondani az igazságot, de úgy, hogy ne bántsunk meg mást az igazsággal. Bele kell plántálni az igazságot a többi ember fejébe és életébe. Harcolni kell az igazságért, s lesz eredménye a harcnak. Tertullianus mondása szerint az ősegyház vértanúi alapozták meg a későbbi egyház fejlődését. A vértanúk vére valóban a kereszténység magvetésének bizonyult. Így lesz az igazságért folytatott harc a béke magvetése.
Napnál világosabb, hogy nem lehet béke ott, ahol a hazugság rejtett aknái robbannak úton-útfélen. Amint nem lehet békében élni terroristák között, nem lehet békében élni hazug emberek között. Béketeremtőkre van szükség! Ez a béketeremtő nem az ENSZ és nem a KFOR lesz. Nekünk, keresztényeknek kell az igazság lelki fegyverével békét teremteni. Nekünk kell kimondani az igazságot. Nekünk kell képviselni Jézus országát, mely igazságosság, szeretet és béke. Ámen. Verőcei Gábor/MK