Krisztus Király vasárnapja, „B” év, 2003. november 23.

1. Merjünk nagyok lenni! Egy társadalom közéletében – különösen többpárti demokráciában – könnyen előfordul, hogy egy kijelentés vitát gerjeszt az ellentétes politikai nézeten lévők között. Hazánkban ilyen kijelentésnek számít a „merjünk nagyok lenni”. Az önmagában ártatlan három szavas kijelentés az ellentétes politikai véleményen lévők vízválasztójává manifesztálódott.
Ezen a példán keresztül talán jobban megértjük Pilátus helytartó Jézushoz intézett kérdésének politikai hátterét. A „Te vagy a zsidók királya?” kérdésnek ugyanis kétségtelenül volt politikai íze, Jézust végül is ilyen címen ítélték halálra. Jellemző, hogy Jézus a messiási címet mindig elutasította, főleg azért, mert annak politikai íze volt. Mások viszont gyakorta nevezték őt a zsidók királyának. A vallásos zsidó Nátánáel így nyilatkozik: „Mester, te vagy Izrael királya!” (Jn 1,49). A napkeleti bölcsek is a „zsidók királyát” keresik (Mt 2,2). Ez a kifejezés, hogy „Izrael királya”, vagy „zsidók királya” a legjobb esetben is kétértelműnek számított: lehetett politikai és lehetett vallási értelemben használni. Jézus nyilvánvalóan vallási értelemben válaszolja Pilátusnak, hogy „király vagyok” (Jn 18,37), hiszen azt is kijelenti: „Az én országom nem ebből a világból való” (Jn 18,36). Vádlói mégis politikai értelemben vették kijelentését, és ennek megfelelően politikai bűnösként ítélték kereszthalálra.
Kérdés, hogy Jézus – aki bizonyára tisztában volt a „zsidók királya” kijelentés kétértelműségével, és így veszélyével – miért nem kerülte el teljes egészében ezt az életveszélyes kifejezést, miért használta akár csak vallási értelemben is?! A kérdésre ő maga ad választ:
2. „Azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról” (Jn 18,37). Ez a nagy igazság pedig abban állt, hogy Isten elküldte fiát Jézust, hogy általa vezesse üdvösségre a bűn útjára tévelyedett emberiséget. „Ez az igazság Jézus Krisztus által lett osztályrészünk” (Jn 1,17). Jézus saját magát mondja az igazságnak (Jn 14,5), és mivel ő maga volt az igazság, ezt még az élete árán is hirdette. Ezért nem kerülte el az olyan életveszélyes kijelentést, mint azt, hogy „én vagyok a zsidók királya, de az én országom nem ebből a világból való”.
Jézus tisztában volt azzal, hogy az ő országát (szó szerint: basileia – királyság) nem mindenki fogadja el, csak az, akinek van hite. Ezért mondta: „Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra” (Jn 18,37).
A világban kétféle erőmegnyilvánulás létezik: Istené és a Sátáné. Isten országában ez az igazság és a szeretet vezérlő elv; a Sátán birodalmában a hazugság és a gyűlölet. A Sátán birodalma az Isten országának a fonákja, fordítottja. De mivel a Sátán a hazugság atyja (Jn 8,44), a legravaszabb kampánystratéga el tudja hitetni a rá hallgatókkal, hogy a pokol valójában a Paradicsom. „Fügefalevéllel álcázott pokol, // Édennek hiszi a sok elvakított botor!” (Döbrentei Kornél: Hova tűnt a vitézség, fiúk?)
Jézus – aki maga az igazság – hirdeti: aki az igazságból való, az hallgat a szavamra. Továbbá: „Ha kitartotok tanításomban, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32).
Választanunk kell a Sátán által kínált fügefalevéllel álcázott pokol, vagy a szabadságot, valódi emberi nagyságot kínáló Isten országa között. Merjünk nagyok lenni, merjünk mindig Isten felé törekedni, mint ahogy a kinyíló bimbó is a fény forrása felé tör. Ha Isten belénk teremtette az igazság utáni vágyunkat, ne elégedjünk meg a – még oly szépnek és ígéretesnek álcázott – hazugsággal. Ámen. Verőcei Gábor/MK