L’Osservatore Romano – nem vesznek erőt rajta

Mindketten Tarcisio Bertone bíboros államtitkár bizalmasai, aki azt várja tőlük, hogy új lendületet, megújult profilt adjanak az immár 146 éves napilapnak.

A L’Osservatore Romano (azaz „római figyelő”) 1861 nyarán született, amikor az olasz félsziget egyesítésének útjában álló Pápai Állam ürügyén széleskörű lejárató kampány indult a pápa és a pápaság ellen. A pápai belügyminiszter-helyettes, Marcantonio Pacelli (a későbbi XII. Piusz nagyapja) kezdeményezésére hozták létre azzal a kifejezett céllal, hogy „leleplezze és megcáfolja a Rómára és a pápaságra szórt rágalmakat, emlékeztessen katolikus vallásnak, az igazságosságnak és a jognak a rendezett társadalmi együttélés alapjául szolgáló elveire”, továbbá, hogy előmozdítsa a Római Pápa iránti tiszteletet. Az olasz és nemzetközi politikai kérdéseket illetően erősen polémikus hangvételű lapnak számított, azonban nem pusztán politikai érvelést alkalmazott, hanem mindig az egyes intézkedések igazságos vagy igazságtalan volta, illetve ezeknek a katolikus vallásra és a társadalmi erkölcsre gyakorolt hatásai szemszögéből közelítette meg azokat.

Kezdetben magánszemélyek, majd formálisan különböző katolikus szervezetek tartották fenn, mígnem 1890-ben a lap hivatalosan is a Szentszék tulajdonába került. A két világháború éveiben szigorúan semleges álláspontot foglalt el, miközben hangot adott a pápák békevágyának, a fasizmus alatt viszont bátran szembeszállt az olasz politikával.

Jelenleg érvényes szabályzatát VI. Pál hagyta jóvá 1972-ben. Ennek értelmében a L'Osservatore Romano a Szentszék tulajdonában van, a Vatikánvárosban adják ki, és az Államtitkárság, valamint gazdasági tekintetben az Apostoli Szék Vagyonkezelősége irányítása alá tartozik. Bár a Szentszék hivatalos közlönye az Acta Apostolicae Sedis, az Osservatore is bizonyos mértékig hivatalos lapnak számít, mégpedig a pápai megnyilatkozásokat és a szentszéki dokumentumokat, valamint a pápai intézkedéseket közlő rovatai tekintetében. Általános szerkesztőségi irányvonala „hűségesen ragaszkodik a pápa, mint az egyetemes Egyház feje és pásztora tanításához”. Fejlécén olvasható önmeghatározása szerint „politikai és vallási napilap”. Jelmondatai az elfogulatlanságot hirdető „unicuique suum” (mindenkinek a magáét), illetve a hitvédelemre utaló „non praevalebunt” (nem vesznek erőt rajta – ti. a pokol kapui az egyházon).

Mindig a megjelenési dátum előestéjén jelenik meg, hétfői és keddi számait összevontan, keddi dátummal adják ki, hiszen vasárnap – valamint egyházi ünnepeken – a szerkesztőség nem dolgozik. Vasárnap az „O.R. Domenica” című – egy ideig önálló hetilapként létező – melléklettel jelenik meg. Emellett egy-egy francia, angol, spanyol, portugál és német heti, továbbá egy lengyel nyelvű havi kiadása is van. Nagy jelentőségű a fényképszolgálata, amely a Szentatya nyilvános szerepléseit hivatalból dokumentálja, és lehetőséget biztosít, hogy bárki hosszú évekre visszamenőleg rendeljen magának a képekből.

A lap első helyen közli a Szentatya aznapi megnyilatkozásait, mégpedig azok eredeti nyelvein, valamint más szentszéki eseményeket és a vatikáni kinevezések híreit. Erős a kulturális rovata, politikai jellegét pedig az olasz, illetve a nemzetközi közéletet uraló egyes erkölcsileg releváns hírek kommentálása adja. Tulajdonképpen az egész katolikus világ – benne hazánk – elmúlt másfél évszázados történelme lenyomatát őrzi.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kép: www.vatican.va