A lábnyomokat rögzítették – 2008. június 10.

Hazai – 2008. június 10., kedd | 10:19

Nem nehéz kitalálni, hogy a fenti mondat egy rendőrségi helyszínelés alkalmával hangzott el. Nehéz viszont elképzelni, hogy valójában mit csináltak a rendőrök.

Nyilván adatokat gyűjtöttek róluk, lemásolták papírra a méreteit, de utána bizonyára sorsára hagyták. Most már benőheti a fű, vagy elfújhatja a szél, ha történetesen homokban lépdelt az illető. Furcsa ez a hatósági nyelvtan. Arctalan és személytelen biztonságot sugároz. A zsiványkodó, neveletlen személyt személytelen módon nem lehet megnevelni. Ezzel nem kritizálom a rendőröket, de ők maguk is mondják, hogy mennyire korlátozott eszköztáruk van.

S nyilván aki közéjük belép, át kell, hogy vegyen egy sajátos nyelvezetet, mert ezzel önmagukat védik. S nyilván a családjukat is. De azt is látjuk, hogy rengeteg minden úm. csak kerül, pl. megállapításra, rögzítésre, de oly kevesen vannak, akik megkerülnek. Mert ami kerül, az nincs meg, csak az van meg, ami megkerül.

Az élettelen dolgok kerülnek, az élő személyek pedig megkerülnek, de ha nem kerülnek meg, akkor arra kerülnek, amerre éppen nem keresik őket. Egyszer mi is megkerülünk, de addig is kell valamiféle rend. Jó lenne, ha önként feladnánk magunkat.

Istennél senki sem számít megkerült körözöttnek, de a lábnyomainkról, amit itt hagytunk, be fogunk számolni. S még szerencsésebb esetben a kezünk nyomáról is.

Sánta János