Légy méltó a gyermekek bizalmára!

Döbbenten hallgattam a telefonban a nő sírását. Végül is nem ismer, soha nem találkoztunk, tőlünk kb. 400 km-re lakik, és felhív egy telefonszámot, és mindenét, szeretett szép gyermekeit rám bízza. Hallgatom a 30 éves nő hangját… és nagyon szomorú vagyok.

A gyermekeket végül is Dévára befogadtuk, nagyon aranyosak, annyira szőkék, hogy meg is kérdeztem, hogy nem festett szőkék-e, de nem, ilyennek születtek, szépek, kedves megriadt gyermekek. Érdekes, hogy a kicsik nem az anyuka után sírnak, hanem a nagyobb testvérkéjük után. Megható volt, ahogy az ötéves fiúcska odaült a kis hároméves reszkető testvérkéje mellé, és rutinosan énekével elaltatta. Nevelőnőink döbbenten nézték, ezt a gyöngédséget, mely összeköti őket. Jó volt a mai déli misén megáldani őket, amikor kijöttek az áldozáskor. Isten áldja, védelmezze őket és a nevelőnőket is, kik kacagva befogadták az apró életeket.

Mit hoz a holnap? Ezer és ezer milliárd euró van egy-egy kapzsi bank megmentésére, és ennek a hétgyermekes családnak a megmentésére elmehetek én Isten nevében koldulni? Persze, hogy megteszem, de azért döbbenetes, hogy a kormányok kimondhatatlan pénzeket költenek el, és ennek a családnak, mindent hátrahagyva, gyermekeit ezer idegenre bízva, el kell indulnia a mindennapiért.

Hogy lehet ilyen igazságtalan, cinikus ez a világ? Egy háromszor négy méteres vályogpajta a kilencfős család otthona, melyben házbérben laknak, és a másik oldalon hatalmas üvegpaloták.

Nézem a gyerekeket, kicsik, alultápláltak, soványak. Nagy kék szemekkel néznek rám, bíznak bennem, de bíznak benned is, te nagyvilág… Légy méltó a gyermekek bizalmára!

Csaba testvér

Magyar Kurír