
Az olasz Bartolo Longo, akit a nagy pápa a „rózsafüzér világi apostolának” nevezett, az 1860-as években az egyházellenes egyetemista ifjúság vezéralakja volt. Fiatal jogászként egyházellenes tüntetéseken szónokolt, barátaival okkult szeánszokon vett részt, majd sátánista pap lett. „Beiktatása” alkalmával odaígérte a lelkét egy démoni „kísérőnek”, aki több mint egy éven át tartotta befolyása alatt. Végül elviselhetetlenné váltak számára a sátánista cselekmények; a démon állandó gyötrése már-már az őrületbe kergette. Családja segítségével a szentgyónásban keresett menedéket.
Bartolót egy domonkosrendi szerzetes vezette el a rózsafüzér s azon keresztül Isten szeretetére. Rövidesen belépett a domonkos harmadrendbe, és felvette a „Rosario” nevet. Ekkor járt utoljára spiritiszta szeánszon, ahol rózsafüzérét felemelve kijelentette: „Elutasítom a spiritizmust, mert tévedések és hazugságok útvesztője.”
A pompeji ügyvédként működő Bartolót a végsőkig elkeserítette, hogy az emberek az igaz Isten helyett jósnőkben, boszorkányokban bíznak. Már öngyilkosságra gondolt, amikor egy sugallat szólalt meg lelkében: „Aki a rózsafüzért terjeszti, üdvözülni fog.”
Ettől fogva az apostolkodásnak és a rózsafüzér terjesztésének szentelte életét. Könyveket írt, előadásokat tartott. Számos karitatív intézményt – árvaházat, iskolát – alapított, sőt fenntartásukra egy női szerzetesrendet is. Fáradhatatlan munkálkodása eredményeként Nápoly környékén gyakorlatilag megszűnt az okkultizmus, és elindult egy nemzetközi méretű máriás mozgalom.
Bartolo Longo 1926-ban halt meg. Rózsafüzéres lelkiségét három pápa – IX. Pius, X. Pius és XIII. Leó – kísérte személyes biztatással. Alakja és lelkisége döntő szerepet játszott abban, hogy XII. Pius kimondta Szűz Mária mennybevételének dogmáját – idézi Ezra Sullivan OP írását a Catholic Exchange internetes oldal.
Magyar Kurír
Kép: www.beatoalano.it