Lélekcsonkítók – Csalók a tévésorozatokban

Később – persze csak akkor, ha ezt hallja a szüleitől, a tanáraitól, a felnőttektől – egyre inkább belső elvárásává válik, hogy amit kimondunk, az feleljen meg annak, ami körülvesz bennünket, mert a szó jeleníti meg az igazságot, az igazság pedig egyenlő a valósággal. A tízparancsolat a „ne hazudj” előíráshoz azt is hozzáteszi, hogy „mások becsületében kárt ne tégy”. Mély meglátás rejlik ebben, hiszen egy valótlan állítás ritkán marad következmények nélkül. A hazugság szétbontja az emberek közötti bizalmi hálót, kiszolgáltatottá és védtelenné tesz bennünket, s végeredményben élhetetlenné teszi a világot.

Manapság sok bírálat éri a Netflix streaming szolgáltatót azért, mert filmjeiben, sorozataiban olyan gondolatok, trendek jelennek meg, melyekkel nem csak egy keresztény, de egy magát normálisnak nevező néző sem tud azonosulni. Mindez persze nem minden műsorra igaz, már csak azért sem, mert egy-egy negatív jelenség bemutatása is lehet tanulságos.

Az utóbbi időben több olyan produkció is bekerült a kínálatba, melynek középpontjában a hazugság, a csalás, a megtévesztés áll. Ha sorra nézzük e filmeket, biztos, hogy nehezen ocsúdunk fel a döbbenet okozta kábulatból. No, de menjünk sorjában.

Magyarországon is rendkívül népszerű a Tinder nevű párkereső alkalmazás. Közkedveltségét annak köszönheti, hogy nagyon egyszerű a használata. Elég egy képet és néhány kulcsinformációt feltölteni, és már lehet is kutatni – nos, nem feltétlenül a jövendőbeli után... Bár számtalan házasság is köttetett már az applikáció segítségével. A társjelöltek képeit nézegetve, aki nem tetszik, azt balra húzzák a felhasználók, aki tetszik, azt pedig jobbra. Ha a másik is kedveli az illetőt, akkor létrejön a megfelelés (match), és a felek egy chatszobában folytathatják az ismerkedést. Cecilie is a Tinderen talált rá Simon Leviev-re, aki figyelmességével, és persze nem utolsósorban luxushoz közelítő életformájával lenyűgözte a nőt. Simon, aki Lev Leviev gyémántkirály fiának adta ki magát, néhány randevú után már a közös életüket tervezte. Egy napon kétségbeesve hívta fel Cecilie-t, azt állítva, hogy ellenségei megfenyegették, menekülnie kell, s mivel pillanatnyilag nem tudja használni a bankkártyáját, arra kéri, hogy juttasson el neki némi pénzt. A nő ezt meg is tette, ám úgy tűnt, a helyzet csak nem akar normalizálódni, ezért a férfi megint Cecilie – anyagi – segítségét kérte. Aztán újból és újból és újból.

Ugorva egy nagyot a történetben, A Tinder-csaló című dokumentumfilmben megismerjük Pernillát és Ayleent is, akikkel Simon szintén a Tinderen ismerkedett meg, és akiknek szinte teljesen ugyanazt a sztorit adta elő. Shimon Hayut – mert ez volt a valódi neve – egy sajátos Tinder-piramisjátékot talált ki: az egyik becsapott nő pénzéből finanszírozta egy másik becserkészését, akinek a pénzét a következő áldozat átverésére használta, és így tovább, majdnem a végtelenségig. Bár Shimont hosszas előkészítés után sikerült rendőrkézre juttatni – ebben egyébként nagy szerepük volt az áldozatoknak is –, végül megúszta néhány hónap börtönnel.

A megtévesztés mestere című dokumentumfilm története a kilencvenes évek elején kezdődik. John egy angol mezőgazdasági főiskolára járt. Az érzékeny fiatalember nehezen tudta túltenni magát a körülötte nap mint nap tapasztalható terroron: az IRA ebben az időben sorra követte el a merényleteit. Egy nap beszédbe elegyedett egy kocsma csaposával, aki valahogy feltűnően sokat tudott a terrortámadások hátteréről. Rob egyszer csak közölte Johnnal, hogy ő valójában az MI5 ügynöke, s az angol titkosszolgálat éppen Johnt szemelte ki arra a feladatra, hogy megfigyelje, kik férnek hozzá az iskola tanyáján tárolt műtrágyához, mert ha nem tudná, egy bomba legfontosabb alapanyaga pont ez. John neki is látott az adatgyűjtésnek. Nem sokkal később Rob közölte vele, hogy az IRA a nyomukra bukkant, életveszélyben vannak, ezért olajra kell lépniük, ám nem csak nekik, hanem annak a két lánynak is, akikkel John egy házban lakott. Mind a négyen azonnal összepakoltak, autóba ültek és elindultak. Robert Hendy-Freegard kivételével egyikük sem sejtette, hogy ez a néhány hétre tervezett utazás kereken tíz évig fog tartani.

Egy dokumentumfilmnél feltételezzük, hogy mindaz, amit látunk, közel áll a valósághoz, ám egy sorozatnál – még ha valós eseményeken alapul is – ez már nem biztos, hogy így van. Az örökösnő álarca mögött mégis rendkívül érdekes, ha utánanézünk, az is kiderül, hogy nagyjából követi Anna Sorokina, alias Anna Delvey (Julia Garner) történetét. Anna szinte a semmiből jelenik meg a New York-i elit köreiben. Jól ismeri a divatot, ezért remekül öltözködik, ízlése kiváló, legyen szó akár az ételekről, akár a modern műalkotásokról, elképesztően intelligens és képes bárkinek a bizalmába férkőzni. Mindez persze nem lenne elég ahhoz, hogy bármit is elérjen, ám Annának van egy olyan tulajdonsága, ami pillanatok alatt a nagyvilági élet közepébe repíti, ez pedig a magabiztos fellépése.

Egy jól öltözött, okos nővel mindenki szívesen tölti az idejét, főleg akkor, ha a hölgy egy vagyon örököse. Anna az ismerkedései és üzleti tárgyalásai során azt állítja magáról, hogy apja egy német mágnás. A fényűző életmódhoz pénz kell, ő pedig képes bármit megtenni azért, hogy biztosítsa a forrásokat. Milliomosok bizalmába férkőzik, akik csak későn veszik észre, hogy bár Anna dúsgazdag, mégis mindent ők fizettek. A luxusszállodákban a szobára íratja a fogyasztását, s amikor forróvá válik a talaj, angolosan távozik. Ha kell, azt hazudja, hogy külföldiként nem fér hozzá a pénzéhez, máskor azt állítja, hogy apja nem ad neki, mivel azt szeretné, ha a saját lábára állna. Tulajdonképpen minden létező eszközt bevet annak érdekében, hogy pénzhez jusson, legyen az hitegetés, ígérgetés vagy egy emeletes hazugság. Anna szeretne létrehozni egy alapítványt – egy exkluzív klubot egy ikonikus épületben –, és ötletével sikerül is megnyernie néhány olyan embert, akik kapcsolatban állnak a felsőbb körökkel. Több tízmillió dolláros hitelért folyamodik, azt gondolja, ez majd elég lesz tartozásai kifizetésére és a későbbi költekezésre is. Valamennyi pénzt sikerül szereznie, ám ezt hamar elveri, a hitelt pedig nem kapja meg, ráadásul körözést ad ki ellene a rendőrség. Végül egyik megkárosított barátnője segítségével letartóztatják, bíróság elé állítják – és sok évre elítélik.

Az örökösnő álarca mögött című sorozat egyik epizódjában Anna lakótársa, Billy arról mesél, hogy éppen egy zenei fesztivál szervezésén ügyködik. Ez az esemény egészen más lesz, mint a többi: egy csendes-óceáni lakatlan szigeten sohasem látott luxuskörülmények között bulizhat néhány ezer jómódú fiatal. A Fyre Festival valóban létezett, azaz mégsem. Billy McFarland történetét a Fyre – A legnagyobb buli, amit meg sem rendeztek című dokumentumfilmből ismerhettük meg.

Billy és a rapper Ja Rule Pablo Escobar egykori magánszigetén, a Bahamákon szeretett volna egy exkluzív zenei eseményt szervezni. Billy és Ja Rule celebekkel, híres modellekkel és influenszerekkel együtt el is utazott a szigetre, ahol elkészítettek egy elképesztően hatásos professzionális reklámvideót. A közel hatvan ember napokon át csak bulizott, az önfeledt szórakozás hangulata át is jött, olyannyira, hogy a méregdrága jegyeket el is kezdték vásárolni az emberek. A sikert ugyanakkor nem csak a videónak köszönhették: Billy számtalan influenszernek fizetett azért – nem is keveset –, hogy a Fyrefestet szimbolizáló narancsszínű téglát posztolja. Nem csoda, hogy a módos fiatalok úgy érezték, ez egy olyan esemény, amiről egész egyszerűen nem lehet lemaradni.

A gond ott kezdődött, hogy az Escobar család megtiltotta nevének bárminemű használatát, pedig Billy és csapata épp ezt szánta az egyik hívószónak. A szigetet tehát el kellett hagyniuk, és keresniük kellett egy másikat. Az idő telt, a fesztivál kezdetéig már csak hónapok voltak hátra, helyszín azonban még nem volt, ahogyan semmi más sem. Nagy nehezen végül találtak egy szigetet – nem volt lakatlan –, ahol sebtében elkezdtek sátrakat felállítani, melyeket hurrikán esetén ideiglenes menedékként használtak. A fesztivál szervezői, akik a maguk területén profik voltak, folyamatosan jelezték, hogy sokasodnak a bajok, ám Billy hiperpozitív hozzáállása mindig új lendületet adott a munkának. Bár épült a színpad, valamennyi víz és étel is rendelkezésre állt, egyre inkább látszott a közelgő katasztrófa, ami végül egy nem várt eseményben csúcsosodott ki: a fesztivál kezdete előtti napon leszakadt az ég, és az eső mindent eláztatott. A fiatalok a helyszínen szembesültek azzal, hogy nem csak a beígért magángépes utazásból nem lett semmi, de luxusapartmanokra sem számíthatnak, az étel borzasztó, a körülmények pedig köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a videóban láttak. Az pedig, ami ezután következett, maga volt a rémálom: az este közeledtével elindult a verseny, hogy legalább egy sátrat és egy vizes matracot szerezhessenek az éjszaka átvészelésére. Reggel hivatalosan is közölték velük, hogy a fesztivál elmarad, így mindenki hazaindult, ami ebben a helyzetben nem is volt olyan egyszerű. A hoppon maradt fesztiválozók értelemszerűen pert indítottak, melynek során kiderült, Billy csalások sorozatát követte el azért, hogy valahogy finanszírozza ezt a grandiózus vállalkozást. Végül el is ítélték, ám a kárvallottak nem jutottak hozzá a pénzükhöz.

Négy ember és megannyi áldozat. De vajon mi a közös Shimon Hayut, Robert Hendy-Freegard, Anna Sorokina és Billy McFarland történetében? Anélkül, hogy pszichológiai okfejtésekbe bonyolódnánk, annyit kijelenthetünk, hogy mindannyian irányításmániás, szinte kényszeres hazudozók, akik számára a valóság valami olyasmi, amit kedvük szerint alakíthatnak. A többi ember számukra eszköz csupán, akiknek a segítségével céljaikat elérhetik. Óriási hatással vannak a környezetükre, képesek olyasmire is rávenni a másikat, amit az korábban el sem tudott képzelni magáról. Agyafúrt eszközöket bevetve élnek vissza az emberek bizalmával, s amikor úgy tűnik, nem azt történt, amit vártak, egy villámgyors váltással képesek a helyzetet ismét az ellenőrzésük alá vonni. Napjainkban a nárcisztikus személyiségzavar egyre inkább ismertté válik, sok helyzetre alkalmazzák, ám e négy szereplő közül ez a leírás csak Annára illik. Az igaz, hogy ő valamennyi jegyét magán hordozza.

A hasonlóságok mellett ugyanakkor a különbségek is igen tanulságosak. Shimon egy tőről metszett szélhámos. Bár módszere egyedi, motivációi nem különböznek más hasonszőrűekétől. Anna úgy érezte, neki is jár az, ami a kiváltságosoknak, elsősorban azért, mert okosabb náluk, és mindenkinél jobban ért az üzlethez. Billy sem a csalás szándékával kezdett bele a fesztiválszervezésbe, az már más kérdés, hogy a problémák sokasodásával egyre többször nyúlt illegális eszközökhöz.

Freegard viszont kilóg a sorból, nem véletlen, hogy esetében nem említettem, mi lett a történet vége. Az biztos, hogy bár elég sok pénzt csalt ki másoktól, nála ez csupán másodlagos motiváció volt. Olyan sok embert vert át, hogy az már követhetetlen, ezért a dokumentumfilmben csak egy részét mutatják be mindannak, amit tett. Freegard szó szerint uralkodni akart az embereken, manipulációival gyakorlatilag elvette az akaratukat. Fő fegyvere a hűségpróba volt, de a legkülönfélébb eszközökkel vonta hatása alá áldozatait, olyannyira, hogy azok még akkor sem tudtak szabadulni tőle, amikor megtudták, ki is ő valójában.

Ejtsünk néhány szót az áldozatokról is, bár napjainkban éles hangon bírálják azt, aki valami módon az áldozatok felelősségét is felveti. Valóban nem ők a felelősek azért, ami velük történt, ugyanakkor látható, hogy – Freegard esetét kivéve – sok behálózott önként ugrott bele a szélhámosok hálójába. Nem tudtak ellenállni a jó ételek és italok, a drága szállodák, a sokmilliós autók, a luxusutazások csábításának. A pénz csillogása úgy elvakította őket, hogy nem voltak képesek észrevenni, ki is az, akivel szóba álltak. E négy csaló bűne – nem csak jogi értelemben – ugyanakkor igen súlyos, mert a másik ember bizalmával visszaélni olyan, mintha kivágnánk egy darabot a lelkéből.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Netflix

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. március 13-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.