Lelkiismeret – 2005. augusztus 8.

Fenyeget azonban egy másik véglet, amikor már bármit megteszünk a lelkiismeretünkre hivatkozva. A lelkiismeretünk a bensőnkben szólító Isten. Isten tökéletes, a lelkiismeretünk viszont fejlődésre szorul. Nem keverhető össze a kettő. Lehet lelkiismeretünk helyes, de lehet beteges is, és akkor rossz döntést sugall.

A lelkiismeretet tehát nevelni kell, mert attól, hogy valaki lelkiismeretesen dönt, még nem biztos, hogy jól dönt.

Mindig felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet azokkal, akik sokakért felelősek, de a rábízottak meghalnak pl. háború, éhség, belviszályok miatt. Milyen a lelkiismerete azoknak, akik hihetetlen vagyonokkal rendelkeznek, a rájuk bízottak pedig alig tengetik magukat.

Jó tudnunk, hogy csak az élő Isten üdvözít, és nem a lelkiismeret.

Egyrészt a lelkiismeretre hivatkozva nem lehet semmiféle formában az élet ellen fordulni. A lelkiismeret akkor működik helyesen, ha a szeretet parancsához igazítják.

Másrészt mai bürokratikus világunk elsőrangú veszélyforrása, hogy csak annyit tegyünk, amennyit a jog megkövetel. Azaz elveszik a lelkiismeret, és helyébe lép a magyarázkodás. Márpedig a helyes lelkiismeret túlmutat a paragrafusok világán.

Sánta János