Licskó Szabolcs: Az Eucharisztia az „irgalom szentsége”

Elhangzott június 23-án, az Esztergom Budapesti Főegyházmegye papjainak zarándoklatán Péliföldszentkereszten.

Jézus az „irgalmas Főpap” (Zsid 2,17). Jézusnak „ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit.” Hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy azok nyomorúságát is megtapasztalja, akiknek megváltásra jött. Megnyilvánulásai is mind az isteni irgalmasságot tükrözik.

Jézus kedveltjei a szegények. „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hol hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat” (Lk 4,18). A bűnösök barátra lelnek benne. „Eljött az Emberfia, eszik és iszik, s azt mondjátok rá, lám, milyen falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja.”(Lk 7,34) Jézus felkeresi őket. A farizeusok és az írástudók emiatt is zúgolódtak. „Miért esztek és isztok együtt a vámosokkal és a bűnösökkel?” (Lk 5,30)

Jézus a tömeg iránt irgalmasságot tanúsított. „Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült.” (Mt 9,36) Ez az irgalom azonban nemcsak általános, hanem a konkrét személyhez lehajló is. Ezt mutatja az özvegyhez hajló irgalma: „Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: "Ne sírj!” (Lk 7,13)

De ez az irgalom az „idegenek” felé éppúgy odafordul, mint bárki más felé. Így teljesül az egyetemesség: „Minden test meglátja az Isten dicsőségét” (Lk 3,6). Jézus mindenkihez részvéttel van. A sanyargatottak úgy szólnak hozzá, mint Istenhez: „Kyrie eleison!”

Jézus mindörökre le akarta festeni az isteni irgalmasság arcának ezeket a vonásait, amelyeket cselekedeteivel megmutatott. A bűnösöknek, akik a farizeusok szűkkeblűsége folytán úgy gondolták, ki vannak zárva Isten Országából, a végtelen irgalmasság evangéliumát hirdeti. Nem a magukat igaznak tartók örvendeztetik meg Isten szívét, hanem a bűnbánó bűnösök, akik az elveszett és megtalált bárányhoz hasonlók. Az Atya lesi tékozló fiának visszatérését, és amikor messziről észreveszi, „részvétre indul” és eléje fut. „Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.”(Lk 15,20). Isten valamennyiünket így vár, türelmesen.
Ahhoz azonban, hogy ez az irgalmasság érvényre juthasson, el kell ismernünk bűnösségünket, hogy részesedhessünk belőle. „Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön.” (Róm 11,32)