Luigi Giussani: Lehet így élni? 3 – A szeretet

Luigi Giussani (1922–2005) a milánói „Berchet” Gimnázium tanára volt, amikor az intézményben 1954-ben megalapította egyházi mozgalmát azzal a célkitűzéssel, hogy tagjai tudatos keresztényként vegyenek részt az egyház küldetésében az élet különböző területein. A kezdetben Diák Ifjúság néven működő mozgalom 1969-ben vette fel a Comunione e Liberazione (CL) nevet. A lelkiségi mozgalom a világ 64 országában, köztük Magyarországon is jelen van.

Don Giussani egy három részből álló könyvsorozatban száz olyan fiatallal gondolta végig közösen a hit, remény és szeretet témakörét, akik elszánták magukat arra, hogy Krisztusnak szenteljék életüket, vagyis a szerzetesi hivatás útjára készültek lépni. A sorozat harmadik, befejező kötetének témája a szeretet. Könyvében először a szerző fejti ki gondolatait az isteni erények mentén, majd válaszol a fiatalok által feltett kérdésekre.

Don Giussani emlékeztet rá, hogy a caritas a görög kharisz szó származéka, ami ingyenességet, önzetlenséget jelent. A caritas szeretet tehát a szeretet kifejeződésének legfelső fokát jelenti, ingyenes, hiányzik belőle minden számítás, minden elvárás az ellentételezés vagy viszonzás iránt. Ez a fajta szeretet „teljesen híjával van az értelem számára felfogható, megmagyarázható ’okok’-nak. A szeretet azt jelenti, hogy nincsenek okok, vagyis nincsen megtérülés, nincsen számítás, elváráshoz arányosított cselekedet… a szeretet nem vár nyereséget.” A szeretet olyan szolgálat, amelyben nincsen számítás, az ember nem gondol arra, hogy megéri-e neki segíteni a másik emberen. A szerző figyelmeztet: a tiszta szeretet azt jelenti, hogy a másik javát akarom, „s a másik ember legfőbb java életének végcélja, ez pedig nem más, mint a Krisztussal való kapcsolat.” Don Giussani idéz Szent János evangélista első leveléből – „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az Istenben marad, és az Isten is benne marad” (4,16-21) – és figyelmeztet: „Nekünk is szeretnünk kell egymást. Az erkölcs azt jelenti, hogy ebben utánozzuk az Istent, követjük Jézust, vagyis utánozzuk az Atyát.”

Luigi Giussani felteszi a kérdést: mi az a szeretet, ami nélkül semmik vagyunk? Válasza egyértelmű: az ember szeretetének első tárgyát Jézus Krisztusnak hívják, „értünk emberré lett Istennek” nevezik, „és minthogy létezik ez a Jézus Krisztus, nincsen többé olyan ember a földön, aki ne érdekelne engem.” A Comunione e Liberazione alapítója számára a szeretet önátadás a végsőkig, s emlékeztet Jézus utolsó vacsorán mondott szavaira: „Senkinek sincsen nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Luigi Giussani szerint ha valaki a szeretet törvényét hitelesen, a végsőkig alkalmazza a másik emberrel való kapcsolatára, „vagyis kész elmenni a végsőkig, nyitott a végsőkig, nyitott a halálra, vagyis az örökkévalóságra, ha valaki ilyen módon képes odaadni önmagát másokért, akkor ő a másik ember számára… minden.” Ha szeretünk valakit, akkor megmozdulunk az érdekében. Ha például egy édesanya azt hajtogatja, hogy szereti a gyermekét, de ha az megbetegszik, nem foglalkozik vele, mert lusta, akkor az a szeretet csak szavakban létezik. Az ember azért él, hogy „kijelentse Valaki Másnak a létezését, akit Istennek hívnak. Ez az az igazság, ami megindítja az ember szívét és cselekvésre ösztönzi. Az igazi szeretet, vagyis az ember törvényének igazi megvalósulása, ami pedig az életünk célja: a Lét kijelentése, a Másik kijelentése, az Isten kijelentése.” Ennek analógiájára az, hogy valaki a másik embernek szenteli önmagát, a másikért létezik és cselekszik, annyiban igaz szeretet, „amennyiben azt kívánja, hogy a másik ember megismerje az igazságot és teljes mértékben meg tudja élni létének igazságát.” Az igazi szeretet tehát az, ha úgy tekintek a másik emberre és úgy bánok vele, hogy azt kívánom, élete célja beteljesüljön, megvalósuljon. A végcél iránti szeretet nélkül nincs szeretet, „anélkül, hogy szeretném a másik ember élete célját, nincsen valódi szeretet a másik ember iránt.” Aki pedig a legjobban szerette az embereket, az „a kereszten halt meg életük céljáért.”

Don Giussani elemzi az áldozat szó jelentését is, hangsúlyozva, hogy sokáig felfoghatatlan és visszataszító volt, de van egy pont, amelytől kezdve az áldozat elkezdett érdekessé válni, az ember érdekére, életének végcéljára vonatkozott, Jézus Krisztus kereszthalálát követően az áldozat hatalmasra nőtt, „amikor Krisztus meghalt a kereszten azért, hogy az emberek megmenekülhessenek a haláltól, a dolgok megmenekülhessenek a romlástól, attól, hogy sok kis nyüzsgő féreggé váljanak. Ettől a pillanattól kezdve… az ember… azt is megértette, hogy élete nem létezhet az áldozat nélkül. Halálával Jézus nem csupán azt mutatta meg, hogy az áldozat érdekes az ember életének célja szempontjából…, hanem azt is elénk tárta, megláttatta velünk, hogy az áldozat nem olyan furcsa dolog, érdekes, de nem furcsa, mivel egész életed ilyen.” Luigi Giussani leszögezi: egész életünk áldozatokkal van tele, onnantól kezdve, hogy reggel felkelünk. Krisztus keresztje egyrészről megmutatta, hogy az áldozat „uralkodik az emberek életén, másrészről azt is, hogy jelentése nem szükségszerűen negatív, sőt, bír egy titokzatos pozitív jelentést is, mert feltételét jelenti az ember célba juttatásának”, vagyis Krisztus a kereszt által megváltotta a világot. Az áldozat akkor válik erkölcsi értékké, vagyis az ember életének értékévé, „amikor válasszá válik Krisztus halálára, megfelel neki, közös felelősséget fejez ki, és mindezt azért, hogy megmentsük saját életünket és a többi ember életét.” Áldozat nélkül nincs igazi kapcsolat két ember között, legyen szó barátságról vagy szerelemről, s itt megint csak kiemelt szerepe van a szeretetnek. „A legigazibb áldozat: felismerni egy jelenlétet, vagyis a legigazibb áldozat: szeretni.” Ha pedig felismerünk egy jelenlétet, az azt jelenti, hogy az én ahelyett, hogy önmagát jelentené ki, a „te”-t jelenti ki. Ez a legnagyobb önátadás, „téged kijelenteni azt jelenti, hogy szeretlek téged. Emiatt ez önmagunk feláldozása is, nem csupán egy ujjunké, nem a hajunké… Önmagunk teljes feláldozásáról van szó, mert az, hogy kijelentelek téged, azzal jár, hogy elfeledkezem saját magamról, ami éppen ellentétes azzal, hogy ragaszkodunk saját magunkhoz, mert így tudjuk feláldozni magunkat a másikért.”

A könyv szerzője nem ringat senkit sem hamis illúziókba, egyértelműen leszögezi: ha igazat szólunk az életről, akkor abban benne kell lennie az élet fájdalmainak is, nem lehet úgy válaszolni az életre, hogy azt fájdalmak és sebek nélkülinek képzeljük el. Az áldozattokkal szemben pedig az egyetlen erőtartalékunk az lehet, ha úgy fogjuk fel az áldozatot, „mint a keresztre feszített, a világért meghaló Krisztus részét.” Don Giussani vallja, hogy az áldozat egyetemes, hatása földrészeken is átívelő, az egyén áldozata „… a világ összes emberére vonatkozik, valamennyi ember fájdalmát enyhíti. Lehet, hogy van egy személy, aki Japánban szenved, és ez a valaki a világ végén azt fogja mondani: ’Köszönöm!’, mivel az áldozatod abban a pillanatban segített rajtad.” A könyv szerzője szerint nincs olyan gesztusunk, amelynek ne volna köze a világmindenség egészéhez. „Mi azért kelünk fel minden reggel, hogy segítsünk Krisztusnak megváltani a világot azzal az erővel, ami nekünk adatott, azzal a világossággal, ami megvan bennünk, kérvén Krisztust, hogy adjon több erőt és több világosságot.”

Mint említettük, Don Giussani könyve elsősorban szerzeteseknek készülő fiatalokat szólít meg, de hasznos lehet világi keresztények számára is, akiket abban segíthet, hogy tudatosodjon bennük, mit jelent a gyakorlatban a tanúságtevő, az áldozatot és a szeretetet mindenekelőtt szem előtt tartó Krisztus-követő életforma (Szent István Társulat, 2009).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír