Magánéletünk – 2007. december 12.

A belső világunk nem tartozik mindenkire. Még örömeink sem tartoznak mindenkire, még kevésbé a bűneink és a fájdalmaink. Ez a kifordított magánélet, amely ma eluralkodik, szerintem az istenkeresés jele. Ha valakinek a lelke mélyén nincs jelen Isten, akkor nyilvánvaló, hogy a lelke mélyét fel fogja tárni, mert megőrül az egyedülléttől.

Mindegy, hogy hová, de szórnia kell a gyöngyeit és a szégyellnivalóit egyaránt, mert nem viseli el, hogy bent maradjanak. Csak Isten értékeli belső életünket. Kifordított lelkű embertársaink a közvéleményt tekintik Istennek. De a közvélemény nem Isten, egy rövidke ideig csámcsog a magánéletről szóló híreken, aztán ajkát biggyeszti, mondván, mi közöm van hozzá.

Egyre sérülékenyebbek és kiégettebb lelkűek vagyunk.

Sánta János