Magyar bencés misszió Brazíliában: múlt és jelen

– Miért alapítottak iskolát Brazíliában iskolát a magyar bencések?

– A magyar bencések 1931 óta vannak jelen Brazíliában. Az 50-es években közösségük a helyét keresve fennmaradását biztosító tevékenységet is vállalt. Az iskolaalapítás mellett döntöttek, több okból. Egyrészt nagy hagyományokkal rendelkeztek az oktatásban és sok volt köztük a tanár. Másrészt az iskola társadalmi elfogadottságot teremtett számukra és mágnesként vonzotta a magyarokat. Ezen kívül karitatív és tudományos munkát is végeztek.

–  Milyen volt az alapítás kezdeti időszaka?

Sao Paulo Mourumbi negyedében, a frissen kivágott őserdő területén épült fel az iskola. Kezdetben nehéz volt megközelíteni a város szélén lévő iskolát. A belvárosban élő San Bento apátság brazil bencései felelőtlen döntésnek gondolták akkor, hogy a város szélén próbálkoznak a magyarok. Ma pedig azt látni, hogy helyes volt az akkori döntés, a gyorsan terjeszkedő város már régen tovább növekedett, a belvárosban pedig már semmilyen lehetőség nincs a bővülésre, zöld terület kialakítására. Morumbi pedig ideális helynek bizonyult az iskola szempontjából.
Az iskola jellegét a magyar bencés atyák adták meg, a brazil civil tanárok hamar azonosultak az iskola értékeivel. Már a kezdetektől portugálul folyt a tanítás. Viszont volt lehetőség, hogy a magyarok különórákon tanulják a nyelvet, ismerkedjenek a magyar kultúrával (irodalom, történelem, földrajz, hittan).
Az iskola nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyarság meg tudja őrizni kulturális kötődését és ápolja egymással a kapcsolatát. Továbbá egyik záloga volt annak, hogy a magyar jelenlét megmaradjon Brazíliában. A társadalom részéről is pozitív volt a fogadtatás, nagy volt az igény a színvonalas oktatásra. A bencés iskolaközpontnak köszönhetően a keresztény értékek határoztak meg egy magániskolát.

– Merre vezetett a fejlődés útja?

– Mára az iskola egy magas színvonalú, megbecsült magániskolává vált, a tanulmányi versenyeken, egyetemi felvételi eredményekkel szép elismeréseket szereztek, szereznek. Mivel az iskolába jobbára a középosztályból származó családok küldik a gyermekeiket, a bencés közösség nagy gondot fordított a paraisopolsi favellákba élők szegények szociális gondozására. Jordán Emil és Tóth Veremund atyák áldozatos munkája itt is felbecsülhetetlen érdemeket szerzett.
Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a mai Brazília a vallások sokszínűségét is mutatja. A neoprotestáns egyházak gomba-módra szaporodnak. Aztán sok brazil emberben még ott lappang a mágikus vallási gyakorlat is (képek, tárgyak tisztelete stb.).


– A magyar jelenlét ma mennyire adott?

– Még élnek alapító magyar atyák közül, de a magyar jelenlét határozottan halványodik.
Négy atya él még, mindannyian túl vannak a nyolcvanon. Ma már az iskolában nincs magyar oktatás, és magyar gyerekek is nagyon kis számban járnak oda. Ugyanakkor vonzzák a konferenciára és a turistaként kilátogató honfitársakat. A látogatásom alatt engem nagyon foglalkoztatott, miként lehetne megőrizni a magyar jelenlétét az iskolában.

– Mire jutott?

– Nyáron elég sokat hallhattunk, hogy a szlovák nyelvtörvény mennyire hátrányosan fogja érinteni a magyarságot. Aztán kint azt mesélték, hogy a legnagyobb és a legfontosabb brazil városban bezárják majd a magyar konzulátust. A demográfusok pedig az anyaország lakosságát tízmillió alattinak mondják. Csupa olyan hír, ami a magyarság fogyását, térvesztését mutatja. Ezeket a kedvezőtlen előjeleket csak közös összefogással tudjuk megváltoztatni, pozitív irányba mutatni.
Egyik ilyen lehetőség lenne a néhány éves kint tartózkodás. Kint éreztem ennek a szükségességét. Igaz, itthon is kevés a szerzetes, kevés a pap, ezért már nem is küldenek ki az elöljárók a határokon kívüli magyarsághoz magyar papot, szerzetest.
Pedig egy hosszabb missziós jelenlét erősíthetné a kapcsolatot a kintiek és az anyaországiakkal a kapcsolatot. A kint eltöltött évek aztán abban is adhatnának segítséget, hogy az új helyzetekre hogyan lehet megfelelően válaszolni, a modern élet kihívásai ott előbb jelennek meg, mint itthon.

– Elképzelhető, hogy ez megvalósul?

– Elmondtam elképzeléseimet, arról, hogy lehetne a magyar jelenlétet fenntartani, de érdemi megerősítés nem történt.

– Kik tartják fenn ma Brazíliában az iskolát?

– A közösségben élnek brazilok mellett chilei, argentin szerzetesek is. Nyolc örökfogadalmas és tíz növendék van köztük. Jó lenne, ha a fiatalok közül lehetne erősíteni a bencés jelenlétet az iskolában, ahol ma 1800 diák nevelődik és tanul. Ugyanaz a probléma, mint nálunk: mitől katolikus egy iskola?

– A brazilok között sok a hivatás?

– Sajnos nem. Hiába jött sok német, olasz missziós pap, ma is kevés a brazil hivatás ebben a közel 180 milliós, majdnem Európa nagyságú országban. A kényelem és a fogyasztás eluralkodása itt is megtette a hatását.
A gazdagság és a szegénység egyformán elriasztja a fiatalokat a papi és a szerzetesi hivatásoktól. Sokan inkább a focin, vagy táncon keresztül szeretnének kitörni a reménytelen szegénységből. A favellákban, ahol a nagyon szegények élnek, nem ritka a nagy parabola antenna a „viskón”, ugyanakkor eszközök, amik munkavégzést lehetővé tennének (pl.varrógép), teljesen hiányoznak. Ami viszont nagyon jól működik náluk, az a világiak bevonása az egyház életbe. Azt éreztem, ez sokkal intenzívebb, mint nálunk. Ez az aktív, tudatos laikus réteg iránymutató szereppel bír.

– Milyen benyomása alakult ki az országról?

– Ez az utam már a harmadik volt Brazíliába. Az első 1997-es látogatásomhoz képest érzékelhető változásokat tapasztaltam. Az iskolában például ma biztonsági szolgálat látja el őrző-védő feladatokat. Több helyen kamerák figyelik a kerítéseket. Egy kicsit hasonló a helyzet Magyarországon is. Az egyik oldalon ott a szegénység, ami még nagyobb lett az elmúlt években és magával hozta a társadalmi feszültségek élesedését. A bűnözés magas. A karnevál és a foci kevés népnek. A város, Sao Paolo, ahol a közösségünk él nyomasztó, zsúfolt nagyvárossá vált. A közlekedés ellehetetlenedése – nincs tömegközlekedés, ezért óriási az autóforgalom – hozzájárult ahhoz, hogy tradicionális kötődések felbomoljanak. Így például a cserkészet, ami vallás és értékmentő a magyar közösség számára, egyre nehezebben boldogul, hiszen a térbeli távolságok időben még nagyobbakká váltak. Az emberek egyszerűen ahhoz a plébániához tartoznak, ahol laknak. Kérdésessé vált, vajon tartható-e a magyarok kulturális, vallási összefogása.
Ugyanakkor jó volt megtapasztalni, hogy többen figyelemmel kísérik a Duna Televízió adásait, magyar weblapokat olvasnak, a Magyar Rádiót hallgatják.
Aki pedig teheti, él az utazás adta lehetőséggel és hazalátogat.
Ami korábban elképzelhetetlen volt, ma már megvalósulni látszik. A nagy multinacionális cégek sok magyar mérnököt hoznak az országba, adnak néhány évre komoly fizetést, szakmai előbbre jutást. Ezeket a szakembereket, családokat kellene összefogni, és erősíteni a kinti és a vendégmunkás magyarságot. Egymást kölcsönösen tudnák támogatni. Ezekre is láttam szép kezdeményezéseket.

Trautwein Éva/Magyar Kurír