A magyar egyház programjai a szíriai békéért hirdetett imanapon

2013. szeptember 6. péntek 12:22

Ferenc pápa a szíriai békéért hirdetett ima- és böjtnapot szeptember 7-ére, szombatra. A felhíváshoz a magyar egyház is csatlakozott.

A szíriai konfliktusnak már eddig is százezer halottja van, körülbelül kétmillió menekült hagyta el az országot. A szíriai keresztények sorsa is kérdéses. Ezért szívügye Egyházunknak a konfliktus további kiszélesedésének elkerülése és a béke helyreállítása.

„Megújítom meghívásomat az egész Egyháznak, hogy intenzíven élje meg ezt a napot. Már most elismerésemet fejezem ki keresztény testvéreinknek, más vallásokhoz tartozó testvéreinknek és minden jóakaratú férfinak és nőnek, akik a számukra megfelelő helyeken és módozatok szerint csatlakozni kívánnak hozzánk ebben a pillanatban. Arra buzdítom főleg a római híveket és zarándokokat, hogy vegyenek részt az imavirrasztáson itt, a Szent Péter téren este 7 órakor. Fohászkodjunk az Úrhoz a béke nagy ajándékáért. Az egész földről erőteljesen szálljon fel a békekiáltás!” – mondta a szerdai kihallgatás kapcsán tett felhívásában Ferenc pápa.

A Szent István-bazilikában szombaton, 19.30-kor tartanak imaistentiszteletet Szíria és az egész Közel-Kelet békéjéért. A liturgiát vezeti: Dr. Cserháti Ferenc püspök. Közreműködnek az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, a Szent István-bazilika, a Szent Egyed Közösség és más szerzetesközösségek és lelkiségi mozgalmak, valamint a testvéregyházak képviselői.

Ez a nap hagyományosan a magyar jezsuita rendtartomány ünnepe (a kassai vértanúk a rendtartomány védőszentjei), de a Mária utcai, este hatos, ünnepi misét a pápai felhívást követve a békéért ajánlják fel, ezt követi a virrasztás.

Szegeden a székesegyházban szombaton 19 órától 21 óráig tartanak szentségimádást. Székesfehérváron délelőtt 10 órakor szentmisét mutatnak be a székesegyházban, utána szentségimádásra lesz. A plébánosokat is kérik a délelőtti mise meghirdetésére, valamint azt esti imába való bekapcsolódásba.

A Hajdúdorogi Egyházmegyében Máriapócson tartanak éjjeli virrasztást szeptember 7-én erre a szándékra. Ezen kívül az egyes parókiákat, közösségeket és a családokat is buzdítják, hogy ki-ki lehetőségei szerint csatlakozzék ehhez a közös imádsághoz, és ajánljon fel böjtöt ezen a napon.

Udvardy György megyéspüspök a pécsi belvárosi templomba hívja a híveket közös imádságra szeptember 7-én este 7 órától 9 óráig a Szentatya szándékának megfelelően.

Veres András szombathelyi megyéspüspök déli 12 órakor szentmisét mutat be a szombathelyi székesegyházban, majd szentségimádást vezet a világ békéjéért.

Egerben a virrasztás 18.30-kor szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa Katona István püspök lesz. A szentmisét követően szentségimádást tartanak, 21 óráig.

Debrecen római katolikus templomaiban szombaton 18 órától kezdődően szentmisével és az azt követő helyi imádságokkal: szentségimádással, virrasztással, elmélkedésekkel imádkoznak a hívek a békéért.

Kecskeméten, a társszékesegyházban a város plébániái közös imádságot tartanak 19 órától. A Kalocsa-Kecskméti Főegyházmegye területén két Mária-kegyhelyen  is imádkoznak Szíria és az egész Közel-Kelet békéjéért: Petőfiszállás-Pálosszentkúton szombaton 15.30-kor kezdődik a szentmise, Máriakönnye-Vodicán pedig a 18.30-kor kezdődő szentmise után kezdődik az imádság. Máriakönnye-Vodicán vasárnap, szeptember 8-án délelőtt 10 órától Bábel Balázs érsek mutat be szentmisét.

A győri Nagyboldogasszony-székesegyházban 19.30-tól imádkoznak a Könnyező Szűz kegyoltáránál a világ békéjének előmozdításáért Pápai Lajos püspök vezetésével.

Márfi Gyula veszprémi érsek kéri a főegyházmegye papjait, hogy buzdítsák a híveiket a böjt- és imanap megtartására, s lehetőség szerint egy esti, templomi közös imádsággal  kapcsolódjanak a Szentatya szándékához. A Veszprém központjában lévő Károly-templomban 12 órakor érseki szentmise lesz, majd 17 és 18 óra között szentségimádással csatlakoznak a világméretű imához.

A határon túl, szombaton 20.00–24.00 óra között a nagyvárad-újvárosi plébánia közös imát szervez a Szent László-templomban. A plébánia katolikusokat és nem-katolikusokat egyaránt szeretettel vár erre az imádságra.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek arra kéri papjait, hirdessék ki: „minden katolikus hívő önként csatlakozzon Szentatyánk felhívásához, és szeptember 7-én, szombaton böjttel (azaz hústilalom, napi háromszori étkezés egyszeri jóllakással) és imádsággal a Szentatya szándékára  szentelje meg a napot, szeptember 8-án, vasárnap pedig a nagymise után tartsanak egy órás szentségimádást a Szentatya szándékára a szokásos elsővasárnapi szentségimádás mintája szerint.”

Majnek Antal munkácsi püspök kezdeményezésére augusztus végétől folyik egy másik böjt- és imanap megszervezése a világ üldözött keresztényeiért, melyet a püspök atya szeptember 20-ára, a koreai vértanúk emléknapjára hirdetett meg. Az előtte lévő héten minden nap imádkoznak a fent említett szándékra az egyházmegye templomaiban. Szeptember 7-én ugyanakkor az egyházmegye hívei is csatlakoznak a pápa felhívásához.

Kapcsolódó tudósításaink az eseményekről:

A szíriai békéért imádkoztak a Szent István-bazilikában

Imavirrasztás tartottak Veszprémben

Székesfehérvár: Ima és böjt a Szentatya szándékára

Imavirrasztás Szíria és az egész világ békéjéért az egri bazilikában

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
te-is-tudsz-vendegeket-hivni-jezushoz-az-alpha-kurzus-bemutatonapjara-varunk
Te is tudsz vendégeket hívni Jézushoz! – Az Alpha kurzus bemutatónapjára várunk

Kit érdekel annyira Jézus, hogy komolyan veszi missziós parancsát, és meg akarja ismertetni másokkal? És kit érdekel annyira, hogy elmegy egy keresztények szervezte baráti összejövetelre, hogy többet halljon róla? Az Alpha kurzust január 20-án a Kanter Károly Felnőttképzési Intézetben mutatják be.

20:28
oszto-pontok-hagyomany-lenyege-folytathatosag
Osztó-Pontok az Egyház jövőjéről – A hagyomány lényege a folytathatóság

Az Osztó-Pontok kerekasztal-beszélgetés témája ezúttal a vallásosság alakulása és az Egyház jövője volt. A budapesti Panagia Központban január 15-én megtartott rendezvény vendége Gérecz Imre bencés szerzetes és Hidas Zoltán szociológus, egyetemi tanár volt. A beszélgetést Vigh Noémi vezette.

19:15