Magyar reagálások Chiara Lubich halála kapcsán

Nézőpont – 2008. március 18., kedd | 16:13

Püspökök és a mozgalomhoz közel álló személyiségek gondolataiból.

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, a CCEE elnöke

„Az egység karizmája a közösség és a fény új útját nyitotta meg az egyház és az emberiség számára” és „az európai püspökök számos alkalommal örülhettek ennek az ajándéknak” – írja Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke. A bíboros a CCEE nevében küldte részvéttáviratát Don Oreste Bassónak, a Fokoláre Mozgalom társelnökének. Erdő Péter hangsúlyozza: Az európai püspökök is egyesülnek imáikban a kereszténységhez és más vallásokhoz tartozó emberekkel, hogy hálát adjanak az Úrnak mindazért a kegyelemért, amelyet az Egyház és a világ kapott Chiara által.” Ezután felidézi Chiara Lubich beszédét, amelyet az 1997-es Európai Ökumenikus Nagygyűlésen, Grazban mondott, részvételét az Európáért tartott különleges szinóduson 1999-ben, illetve az Európáért rendezett stuttgarti találkozókat 2004-ben és 2007-ben. „Biztos vagyok abban, hogy Chiara továbbra is közbenjár a mi Európánkért. Chiara egész életében a keresztre feszített Krisztus hűséges tanítványa volt, és a vele való egység által értette meg a szeretet titkát. Most a Feltámadt Krisztus fogadja be őt Dicsőséges Országába. Ez adjon bizalmat és vigasztalást a Fokoláre egész nagy családjának!”

Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát

1967-ben az akkor még Német Demokratikus Köztársaságban, Erfurtban és Lipcsében találkoztam először a Fokoláre Mozgalom közösségeivel. A létező szocializmus szürke sivatagában az oázist jelentették ezek a közösségek, akkor tudtam meg, hogy már itthon, magyar földön is jelen vannak az egység apostolai. Ez már akkor remény volt számomra mind a keresztény egységre törekvésben, mind pedig arra nézve, hogy a nemzetek határai, a bennünket elválasztó falak ledőlhetnek.

A vágyott új út, az egység útja, Isten gyermekeinek boldog szabadságának keresztény életstílusa fényként terjed Itáliában, Európában és hála Istennek hazánkban is. A fokoláre lelkiség ma már mindennapjainkban is jelen van elsősorban lelkiségét hordozó testvéreinkben, az ő tevékenységükben, igényes és szép, e lelkiséget hordozó és terjesztő kiadványaikban, és jelen van már a hierarchia tagjai között is. Miért fontos ez nekünk itt Magyarországon, a katolikus magyar egyházban? Vlk bíborosnak, Prága érsekének szavaival tudom a legjobban megadni a választ: „Húsz évvel a zsinat előtt tehát olyan lelki út nyílt meg, mely gondviselésszerűen megfelel a II. Vatikáni Zsinaton megfogalmazott új egyházi élet igényének, és amely segíteni tudja az egyházat, hogy képes legyen a mai világgal párbeszédbe lépni, és mindenkivel megismertesse az élő Jézust.”

Szekértáborokba tömörült magyarok, köztük katolikusok és más keresztények gyógyulási lehetősége az Evangélium újrafelfedezése, és Chiara Lubich „új útjának” felfedezése és megismerése. Ez az „új út” kivezet a múlt börtöneiből és Isten szeretetének tágasságára, a kiengesztelődött életre vezethet mindannyiunkat. A Jézus Krisztus örömében és szabadságában élő keresztény nép aztán kovásza, erjesztője lehet egy gyógyulni vágyó, de eszközöket nélkülöző társadalom építésének. Chiara Lubich útról beszélt, s ezt az utat a keresztény bölcsesség köveivel rakta ki előttünk. Ez az út nem más, mint akin egyedül járhatunk, az, Aki magáról mondhatta csak el: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

 

Ferentzi Csaba, a Fokoláre Mozgalom magyarországi társfelelőse

Még a középiskolában Csongrádon, a hetvenes évek vége felé találkoztam Chiara Lubich lelkiségével és magával ragadott annak evangéliumi ereje. Családunk mélyen hívő katolikus család – némi üldöztetés is érte szüleimet – a fennálló rendszer híveit és kiszolgálóit „ellenségnek” tekintettük. Chiara felfedte előttünk, hogyan lehet mégis „szeretni ellenségeinket”, és ezzel azonnal megnyitotta számunkra – akkori egyetemisták számára – az evangéliumi szeretet társadalomformáló erejét.

Még markánsabb formát öltött ez az aspektus, amikor a nyolcvanas években tudomást szereztünk Isten önkénteseinek hivatásáról a Fokoláre Mozgalmon belül, akiknek a születése az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódik, és akik arra szentelik életüket, hogy az egyetemes testvériség eszméjének mély megélésével Isten életét, a Szentháromság életét visszavigyék a társadalom legkülönbözőbb területeire.

A 2006 szeptemberében e hivatásnak szentelt ünnepen több mint 11 000 ember gyűlt össze az egész világról a Budapest Sportarénában, hogy csokorba szedje ezen ötven év gyümölcseit és tapasztalatait és kijelölje a követendő utat. Chiara sajnos személyesen nem lehetett jelen Budapesten, de üzeneteivel megerősítette az egybegyűlteket, és a helyi közösség, a város mint az emberek közötti elsődleges találkozási hely felé fordította érdeklődésünket. Számomra ez az ő egyik igen jelentős hagyatéka, ehhez próbálok hűséges lenni minden pillanatban.

 

Tóth Ilona, a Fokoláre Mozgalom magyarországi társfelelőse

Chiara Lubichot immár több mint harminc éve ismerem, s nem könnyű röviden összefoglalni, ki is ő számomra. Megpróbálok néhány gondolatot kiemelni.

Chiara személye és Műve számomra és sokak számára Mária alakját hozza közel, őt jeleníti meg, Máriát, aki Istenhez vezeti az embert. Chiara karizmáját megélve ugyanis egy kicsit hasonlók lehetünk Máriához, hiszen az Evangéliumot élve, kölcsönös szeretetünk által a köztünk lelkileg megjelenő Jézust adhatjuk a világnak. Tulajdonképpen ez a fokolár. Ezenkívül hálás vagyok Chiarának a közösségi lelkiségért, mely karizmájának gyümölcse. Ugyanis korunkban, amikor az egyén és a közösség kapcsolata is válságban van, megtanít arra, hogy szeretetem által Jézus növekszik bennem, s akkor növekedhet közöttünk is, egyetlen Test tagjaiként összekötve minket.

Ami azonban Chiara személyében és karizmájában leginkább megérintett, az egy fajta „pozitív” hozzáállás az élethez, amit így tudnék lefordítani: minden, ami velem történik, Isten irántam való személyes szeretetének kifejeződése. Vagyis a probléma lehetőség. A fájdalmas esemény mögött is Isten rejtőzik, a megfeszített és elhagyott Jézus, Aki az igenemet kéri, hogy általam is folytathassa megváltó Művét. Köszönöm Chiarának, hogy a halál mögött felfedezhetem a feltámadást, az Életet.

 

Tomka Ferenc káposztásmegyeri plébános, fokolarino pap

Chiara Lubich halálakor kérdések merülnek fel az emberben. Vajon miben rejlik annak a titka, hogy a Chiara által az Egyháznak ajándékozott lelkiség 50 év alatt az egész világon el tudott terjedni: Istennek szentelt közösségeket, valamint élő plébániai és egyéb közösségeket tudott létrehozni, megtérések sokaságát tudta elindítani, és párbeszédet tudott teremteni muszlimokkal, buddhistákkal, zsidókkal és mindenféle világnézetű emberekkel.

A Zsinat legnagyobb tette volt a „közösségi egyháztan”, mondta II. János Pál pápa: vagyis annak felfedezése, hogy az Egyháznak elsősorban jézusi-testvéri közösségnek kell lennie, amelyben megjelenik és a világ számára is láthatóvá válik Jézus. Chiara Lubich karizmája ennek a kegyelmi, evangéliumi tervnek egy megvalósulása.

Az egység karizmájából merítve az egész világon olyan közösségek, köztük plébániai közösségek születtek, amelyek új odaadással kezdtek törekedni arra, hogy keresztény életük meghatározója a közöttük levő (minden nap újat kezdő) szeretet legyen, és ezáltal maga Jézus jelenhessen meg és működhessen közöttük. Hatásukra sokfelé megújult a keresztények, a plébániák élete, és ez – a szekularizáció és a hitehagyás korában és körülményei között is – sokakat elvezetett az egyházba.

Chiara karizmája rendkívüli gyümölcsöket termett a papság, a szerzetesség világában is. Mintegy 2500 azoknak a papoknak (és 100 körüli a püspököknek) száma, akik a Mozgalom tagjai közé léptek, és e karizma által találták meg az útját annak, hogy megvalósítsák a kor és a II. Vatikáni Zsinat egy másik álmát: olyan papi közösségeket, amelyekben a papok természetfeletti családra találnak. Hasonlóan sokan vannak a szerzetesek, akik szerzetesi életük megújításának módját találták meg e lelkiségben: azáltal, hogy újra felfedezték életükben az egység és a kölcsönös szeretet elsőségét. Több kihalás szélére került rendről tudunk, amelyek ily módon új virágzásnak indultak.

Személyes élményem: A Fokoláre Mozgalommal való találkozásom előtt visszatérő és gyötrő kérdésként élt bennem: az Egyház melyik közösségében vagy melyik plébániáján valósul meg Jézus ígérete: „arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34)? Hiszen ebből kellene a világnak felismernie Jézust és az Atyát (Jn 17,23)! Chiara lelkiségével és Művével találkozva értettem meg, hogy nincs fontosabb keresztény és lelkipásztori feladatunk, mint ennek megvalósulásáért élni. Később II. János Pál pápa is ezt jelölte meg a 3. évezred Egyháza legfőbb feladatának.

 

Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere (A Fokoláre Mozgalom Központjának írt levele)

Jánoshalma város polgárai nevében ezúton szeretném tiszteletünket, hálánkat, szeretetünket kifejezni Chiara Lubich asszony iránt, aki 2008. február 14-én városunk Tiszteletbeli Polgára lett. Abban az örömben volt részünk, hogy Chiara ezt a díjat életében még láthatta és így reméljük, hogy életének utolsó napjaiban fénysugár volt számára, mint ahogyan a mi számunkra is.

Hisszük azt, hogy Chiara élete, példája, tanúságtétele városunk polgárai számára követendő példát, útmutatást jelentenek, hogy ily módon ez a város a testvériség, és a szolidaritás egy újabb hiteles szeletévé, részévé váljon a világ számára. Köszönjük Chiarának ezt az igazi keresztény meggyőződést, amellyel oly sok emberhez eljuttatta az Isten szeretetét, megerősítve az emberek egymás iránti tiszteletét, megbecsülését.

Mi, akik Chiara életében követtük az ő tanítását, most, miután befejezte földi életét, feladatunknak érezzük, hogy továbbvigyük a karizma erejét és hatványozottabban törekedjünk városunk lakóinak egységére. Ez a város polgárainak nevében egy utolsó köszönet, imádkozunk azért, hogy Chiara továbbra is egy égi csatorna maradjon számunkra céljaink elérésében.

 

 

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke

Chiara Lubich korunk egyik meghatározó lelkiségi vezetője volt, akit azon személyiségek között tisztelünk, akik a II. Vatikáni Zsinatot előkészítették, mintegy annak előfutárai voltak.

Az egység karizmája, amelyet általa az Isten nyújtott a világnak, Krisztus végakaratának teljesítése: „Legyenek mindnyájan egy…” (Jn 17,21). Ennek a végakaratnak szentelte életét, tehetségét, párbeszédre való készségét és Isten akarata szerint az Egyházban élő mozgalmát.

Az egység karizmája a lelki vonatkozáson túl gyakorlati kérdés is, politikai szükségszerűség, mert csak az egymás iránti elkötelezett felelősséggel válaszolhatunk korunk kihívásaira, építhetjük a szeretet civilizációját. Így lehetünk Krisztus munkatársai végakaratának teljesítésében.

 

Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

Szomorúan, de békességgel vettük a hírt Chiara Lubich haláláról. Személyes találkozásunkra nem volt mód, de munkatársaink és a Fokoláre Mozgalom szolgálatán keresztül Isten egy különleges eszközeként ismerhettük meg Õt. Az Általa megkezdett, Isten szeretetéről bizonyságot tevő szolgálat munkatársai és az Õt ismerők által folytatódni fog, hiszen – ahogyan Õ is tette – csak Isten ajándékára, Jézusra emelve tekintetünket válhatunk mássá, lehetünk a szeretet evangéliumának továbbadói.

A húsvéti ajándék átvételére készülve nem feledkezhetünk el arról a bátorításról, békességről és reménységről, amely Chiara Lubich életét is megérintette és áthatotta, s amely által a mi visszatekintésünk és előre tekintésünk is bizakodó és háladással teli lehet.

Szeretettel emlékezünk Chiara Lubich szolgálatára, hálát adunk Istennek a rajta keresztül kapott ajándékokért, s imádkozunk azért, hogy az Õ élete bizonyságtétele bátorítás lehessen sokak számára.

 

Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadója

Mint a Fokoláre Mozgalom tisztelője és sok rendezvényének résztvevője, én is őszinte részvétemet fejezem ki Chiara Lubich elköltözése alkalmából. Nekem is volt alkalmam a karizmatikus egyéniséget Rómában is megismerni, amikor előadott, egyszerűen és kedvesen, hatalmas hallgatóságának. Néhány évvel ezelőtt, a magyarországi Fokoláre Mozgalom képviselőivel voltam jelen. Többször láttam róla CD-n, DVD-n és a televízióban összefoglaló és alkalmi híradásokat. A magyar fokolárésok szeretete révén csaknem minden magyarul olvasható könyve megvan, néhány angol szövegű kiadvány is. Az Élet igéje cikksorozatát rendszeresen olvasom, hosszabb és rövidített formájában egyaránt.

Közös Urunk ajándékának tartom, hogy a mi időnkben, a II. világháború végétől a mai napig ilyen hatású keresztény tanúságtevőt küldött közénk. Ökumenikus nyitottsága, derűs egyénisége, mély hite, világlátása és világjárása egyedülálló személyiséggé tette. Nem tartom véletlennek, hogy részvétnyilvánítások érkeznek ezekben a napokban a Fokoláre Központjába, nemcsak egyházi személyektől, hanem kulturális és társadalmi vezetőktől is. Kérem az Egyház Urát, hogy adjon bölcsességet, víziókat a jövőt illetően annak, akit utódjául választanak meg. Pótolni ugyan Chiara testvér munkásságát nehéz, de bizonyára lehetséges. Kívánom, hogy minden rivalizálás nélkül választásuk a megfelelő személyre essék.

Magyar Kurír