A magyar sajtó II. János Pál pápa haláláról

A Népszabadság (1., 2-3., 4. o.) A világ II. János Pált gyászolja, a Népszava (1., 2-3., 7. o.) és a Magyar Nemzet (1., 5., 7. o.) egyaránt II. János Pált gyászolja a világ, a Magyar Hírlap „Derűs vagyok, legyetek azok ti is!” (1., 7., 17. o.), a Blikk (1., 2-3. o.) „Gyászolja a pápát a világ” címekkel számol be arról, hogy szombaton este elhunyt II. János Pál pápa.

A Népszabadságban (3. o.) Füzes Oszkár méltóság című vezércikkében azt fejtegeti, hogy a legtöbb főpap „olyan, mint Isten képviselője az emberek előtt, most volt egy, aki ennek nem az ellenkezője, de legalább a fordítottja is volt. Minket képviselt a Mindenhatónál, és hangsúlyozottan nemcsak a saját híveit, hanem az egész emberiséget. Sőt: bámulatosan könnyed hitelességgel megjelenítette magát az emberséget, legalábbis a lényegét: a méltóságot. Papi méltósággal az emberi méltóságot, és fordítva, minden lehetséges és lehetetlen helyzetben. Felmutatta a szó szoros értelmében, is hagyva magát mediatizálni, törődöttként, elesettként, magatehetetlenként is. Hosszú és nyilvános agóniája az utolsó szolgálata volt annak, hogy a méltóságot soha, senki, semmilyen okból és címen nem veheti el az embertől, akár hiszi, akár nem, hogy az Istentől való.” A cikkíró tényként szögezi le, hogy II. János Pál pápa „párbeszélni akart, tucatra tanulta a nyelveket, gyakorolta a meghallgatást. Elment ortodoxhoz, kálvinistákhoz (Debrecenbe is), buddhistákhoz, muzulmánokhoz, zsidókhoz, pogányokhoz, ateistákhoz. Volt bátorsága bocsánatot kérni egyháza vétkeiért… Zarándokútjai politikusi és egyházfői látogatások voltak, a pápa mindkét minőségében jelentős személyiségnek bizonyult. S tiszte szerint egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy fő dolga a Római Katolikus Egyház és vallás pozícióinak világméretű erősítése. Nem is vette rossznéven, ha politikai és vallási ellenfelei támadták. Maga is tudott, akart is az ellenfele ellenfele lenni. A harcokat föladni méltatlan volna egymilliárd ember főpásztorához. Karol Wojtyla, II. János Pál pápa az emberi méltóság harcos papja volt. Kortársai szemében az egyik legnagyobb személy és jel, mintakép. Egy utódja majd minden bizonnyal szentté avatja, világi és egyházi teljesítményét… az utókor ítéli meg. Egyben azonban mindörökre megváltoztatta a pápaságot: minden következő főpásztornak szentírás, hogy a nyáj nem alárendeltekből, hanem emberekből áll. Adassék felelős szabadság nekik és mindenkinek. Köszönjük. Adassék, hogy minden utóda legalább megközelítse őt ebben a méltóságban is.” Népszabadság/MK

A Népszavában (7. o.) Rónay Tamás A pápa hagyatéka címmel leszögezi: II. János Pál személyes nagyságát bírálói sem vonják kétsége. Karizmatikus személyisége miatt már életében halhatatlanná vált. A cikkíró idézi az elhunyt szentatya egyik meg nem nevezett méltatóját, aki a következő sorokat vetette papírra róla 70. születésnapján: „Olyan pápa ő, akinek nagy hatása volt Keleten, akinek jó érzéke van a szociális kérdésekhez és ínséghez Délen, aki az ember javát keresi, aki nem tévedhetetlen, mégis megjeleníti a kereszténységet és az egyházat a modern világban.” Rónay rámutat, hogy a pápa új-evangelizációt hirdetett, igyekezett Isten szavát a világ olyan részeire is eljuttatni, ahol eddig alig ismerték a kereszténység alapelveit. „Lelkipásztori útjait sokszor a rekordok kapcsán hozzák szóba, megemlítvén, hányszor repülhette volna körbe a földet, hányszor tehette volna meg a Föld és Hold közötti távolságot. Ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy közelebb hozta egymáshoz a különféle kultúrákat. Tudatosította a világ vezetőiben azt, hogy a Vatikán politikai tényező is. Sajnos ezt egyes elnökök nem mindig akarták elfogadni. Amikor például az iraki katonai beavatkozás előtt szüntelenül figyelmeztetett a háború veszélyeire, hangoztatta, ne veszélyeztessük a világ békéjét, a washingtoni héják, illetve a magát roppant vallásosnak tartó George W. Bush amerikai elnök elnéző mosollyal fogadták a pápa intelmeit. II. János Pál a világ lelkiismereteként próbált jobb, szebb, egyenlőbb világot teremteni. Aligha kétséges, Karol Wojtyla az utóbbi évszázad egyik legkiemelkedőbb személyisége. Roppant gazdag, kiterjedt örökséget hagy maga után, örök erkölcsi példát mutatva mindannyiunk számára” – írja Rónay Tamás. Népszava/MK

Szintén a Népszavában (7.o.) Andrasew Iván „A világszeretet szövete” címmel megállapítja: „Az egész világot megrázta II. János Pál halála… Egy földi élet van, és az a legszerencsésebb esetben úgy ér véget, mint II. János Pálé.” A cikkíró elhiszi, hogy nem kegyes, vigasztaló hazugság az, amit a haldokló szentatya üzent az évtizedek óta körülötte szeretetben szolgáló lengyel nővéreknek: ne ontsanak könnyeket. „Derűs vagyok, legyetek azok ti is!” Andrassew Iván hozzáteszi: „Persze ahhoz, hogy valaki így éljen utolsó erejével a végső órán, egy igazi élet kell. Az, hogy egy vallási vezető ne csalhatatlan legyen, hanem annyira hiteles, hogy még akkor se merüljön föl bennünk, hogy nem értünk akar jót, ha nem értünk vele egyet, és nem akarjuk, amit értünk tesz. Éppen az élet elemi kérdései voltak azok, amelyek a legnagyobb vitát váltották ki pápasága során. Az abortusz, a fogamzásgátlás, a szexualitás, az eutanázia… Az utolsó órák bizonyítják: függetlenül attól, hogy egyetértettünk-e álláspontjával, annak részei egy kerek, minden ízében szervesen összetartozó rendszert alkottak. Ha ezt bárhol megbontotta volna – az ő szemszögéből –, rést enged a halálnak. Minden oka megvan erre a sajátos és egyáltalán nem borzalmas derűre. Legalábbis nem tudok elképzelni magasztosabb haldoklást, mint azt, amikor az egész emberiség imádkozik valakiért. Ha hívő lennék, azt gondolnám, hogy maga a Teremtő rendelte úgy, hogy fiának földi helytartója elég lassan haljon meg, és legyen idő a közös imádságra” – írja a baloldali napilap munkatársa, aki nem emlékszik arra, hogy egy emberért, pláne a katolikus egyház vezetőjéért együtt imádkozzanak a különböző vallások képviselői, és még az ateisták is a maguk módján. Népszava/MK

A Blikkben (2. o.) Szegő Gábor A rekordok pápája címmel kivételes egyéniségnek nevezi II. János Pált: „Nem habozott, amikor politikai ügyekben kellett hallatni a hangját: támogatta a lengyel Szolidaritást, síkra szállt az emberi jogokért és az elnyomó rendszerek ellen. Sorozatosan bocsánatot kért az egyház nevében elkövetett megannyi bűnért és tévedésért… Õ vezette át a katolikus egyházat az új évezredbe. Szellemi hagyatékáról nyilván még sokáig folyik majd a vita, hisz a papi nőtlenség, a nők felszentelése, vagy az abortusz ügyében hajlíthatatlan, s sokak szerint immár túlhaladottan konzervatív álláspontot vallott. Ám azt még egyházon belüli és kívüli ellenlábasai is el kell, hogy ismerjék: hite, lelki tartása, erkölcsi ereje, az utolsó percig békében, belenyugvással viselt szenvedése százmilliók számára avathatta példaképpé II. János Pált.” Blikk/MK

A Magyar Hírlapban (7. o.) Gergely Jenő így jellemzi az elhunyt egyházfőt: „A remény pápája” A szerző leszögezi: „Karol Wojtylában a bíborosok olyan római pápát találtak, aki határozott volt és erőskezű, mégis rokonszenves és népszerű, aki véget vetett a bizonytalanság, a kísérletezés, a kiútkeresés zsinat utáni korszakának.” A cikkíró arra is kitér: sokan és sokszor hangoztatták, hogy II. János Pál pápa közvetlen elődjeinél konzervatívabb főpásztora volt egyházának, s ilyenkor hosszan sorolják megingathatatlan ragaszkodását a cölibátushoz, a fogamzásgátlás, az abortusz elutasítását, a nők pappá szentelésének elvetését, a homoszexualitás meg nem értését. Gergely felteszi a kérdést, hogy mi rejlett a teológiai konzervativizmus mögött, s idézi II. János Pál egyik beszélgetőpartnerét, André Frossardot, aki szerint elsősorban azoknak volt és van szükségük a továbbiakban is egy ilyen pápára, „akik féltették egyházukat, mert veszélyben látták a hit egységét, mert megélték, hogyan néptelenedik el a hívek néma visszahúzódásával, akik annyira elvesztették tájékozódásukat, hogy már nem is tudtak mit válaszolni hitük legfontosabb kérdéseire. A zsinatot követő bizonytalan időkben számos keresztény ingadozott a világ iránti nyitás láttán. II. János Pál azonban nyitott volt korunk problémáira, képes arra, hogy párbeszédet folytasson mind az értelmiségiekkel, mind a munkásokkal. A hozzá tóduló tömegek szilárdították meg az egyház épületét, s újították meg egységét.” Gergely megállapítja, hogy II. János Pál egyházkormányzása idején a katolikus egyház valóban egyetemes, világegyház lett, s az elhunyt szentatya egyik fő üzenete az volt a hívőknek és a jóakaratú embereknek: „Ne féljetek!”… A több mint negyedszázados pápasága utolsó szakaszában pedig saját szenvedésével is az egyházat szolgáló szentatya a világ hívőinek és közvéleményének részvétét váltotta ki. Az ő 26 éves korszakos jelentőségű pontifikátusa azt bizonyítja, hogy az emberiség számára a transzcendentális nemcsak az élet szerves részét képezi, hanem sorsa alakításának is tényezője. MH/MK

A Magyar Nemzetben (7. o.) Fáy Zoltán emlékező cikkének címe Karol Wojtyla főpapi jelmondata: „Totus Tuus” – Egészen a Tiéd. A szerző áttekintve II. János Pál pápa több mint negyedszázados apostoli szolgálatát, kiemeli, hogy népszerűsége mindig jelentős maradt, „de egyre több bírálat érte a tömegtájékoztatás részéről, és nehéz lenne megmondani, hogy a virágvasárnapi ünneplésből mikor lett keresztút. Nem egyszerre, egyik pillanatról a másikra jelentek meg a pápát érő bírálatok, de egyre gyakrabban került a világsajtó vezető hírei közé egy-egy marginális csoport tiltakozása, azt a látszatot keltve, mintha komoly elégedetlenség lenne a szentatya tevékenységével, erkölcsi felfogásával szemben. Biztosan fájt ez az értetlenség a szentatyának, de az ő feladata, nem az igazság elrejtése, hanem a hirdetése. Ugyanolyan határozottan emelte fel a szavát a fogyasztói társadalmak visszásságai ellen, mint az elnyomott, kisemmizett ember védelmében, a totalitárius diktatúrákat bírálva. Nehéz lenne megjósolni, hogy látványos katasztrófával, vagy apró változásokkal ér-e véget a fogyasztói világ, de az bizonyos, hogy az összeomlásban szerepe lesz a pápa bátor kiállásának is. Õ ezt már nem érheti meg, de reménységben átvezette egyházát az új évezredbe. II. János Pál úgy tudott mindenkié lenni, hogy a Megváltó édesanyjának, Szűz Máriának ajánlotta magát. Totus Tuus – Egészen a tiéd. Most már teljesen és visszavonhatatlanul.” MN/MK

Magyar egyházi vezetők nyilatkozatai

A Magyar Nemzetben (Taps a nagyszerű életért 3.o.) Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek elmondta: II. János Pál pápa „a média pápája is volt abban az értelemben, hogy szívesen mutatkozott a média előtt. Méltósággal tette ezt az utóbbi időkben is, nem szégyellte a betegségét, a korából adódó korlátait. Ezzel talán azt akarta kimutatni, hogy az ember méltósága nem függ az egészségtől, a pillanatnyi teljesítménytől vagy éppen a gazdasági haszontól. Azt hiszem, ezt azért az emberek nagy része megérezte.” A bíboros, prímás ott volt a virrasztó hívek között és misézett a Mátyás-templomban. Az éjszakák lelki töltetéről kifejtette: „Péntek, az első alkalom, az elsietett halálhír disszonáns élményéé, de főleg a nagybetegségével viaskodó, nehéz órákat élő pápáért folyó imádságé volt. Tele volt a templom fiatalokkal, nagyon erős közösségi érzés lett úrrá a jelenlévőkön, az aggodalom, a szeretet, illetve a közösség pápa mellé állása idejét éltük. A második alkalom – amikor a halálhír megérkezett – inkább a gyász hangulatát mutatta. E második találkozásban könnyes szemeket is láttam, de ugyanakkor sok arcon megjelent a mosoly. Ugyanaz fejeződött ki ebben, mint Rómában, a Szent Péter téren: a szentatya halálhírére sokan sírtak, aztán sokan tapsoltak. Tapsoltak a nagyszerű életért, és hálát adtak érte… Azt hiszem, ő volt az az ember, aki nem tudott senkire haragudni, merénylőjére sem, és akin érezni lehetett, hogy mindenkinek a javát akarja… Már néhány éve kezdik mondogatni az ismerői, az egyház központi munkaköreiben dolgozó emberek, hogy ő volt a pápák Nagy Károlya, mert annyi mindent valósított meg pápai szolgálata hosszú évei alatt, hogy az mindenképpen nyomot fog hagyni az egyház és a világ történetében.” A bíboros, prímás azt is elmondta, hogy II. János Pál szenvedése „fehér vértanúság”, ami megmarad az emlékünkben és tiszteletünkben. MN/MK

A Blikk (Sokat segített a magyar egyház újjászervezésében 3.o.) Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával készített interjút, aki a „nagy béke” emberének nevezte II. János Pált. „Helyi, európai és világviszonylatban is sokat tett a népek megbékéltetéséért.” A püspök arra is emlékeztetett: óriási segítséget jelentette a magyar egyház újraszervezésében az ő buzdítása. 1993-ban átrendezte az egyházmegyék határait, és támogatása jeleként kétszer is tiszteletét tette hazánkban. A lap kérdésére, „Lehet-e méltó utódot választani?” Veres András így válaszolt: „Ezt másképpen kell megközelíteni. Hisszük, hogy a pápaválasztást a Szentlélek irányítja, így sikerül olyan embert találni, aki továbbviszi a II. János Pál által megkezdett munkát. Találgatásokba nem szabad bocsátkozni.” Blikk/MK

A Népszabadságban („Sokan idézik, de kevesebben követték őt” 4.o.) Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát nyilatkozik, aki a szentatya haláláról elmondta: „Ha van realista gondolkodásmód, az a kereszténységéé, mert nálunk az öröm és a szenvedés egyazon pillanatban van jelen. Gyászoljuk II. János Pál pápát, akit személyesen ismertünk és nagyon szerettük is. Szent Ágoston szavaival szólva mi is szomorkodunk, fájlaljuk az elvesztését, de nem úgy, mint akiknek nincs reményük.” A püspök, főapát hangsúlyozta: „II. János Pál Kelet-Európát jól ismerte, minden történelmi tragédiájával, gyengéivel és lehetőségeivel együtt. Nyugat-Európától sem volt azonban feltétlenül elragadtatva. A maga elegáns, finom módján kíméletlen kritikával illetett minden olyan társadalmat, amely a személyiséget, az emberi jogokat és a közösségi értékeket semmibe vette a hatalom vagy a gazdaság kedvéért. Magyarország számára is példát mutatott abban, hogy egységet kell felmutatnunk akkor i, ha a világ szétszakítottságra és megosztottságra inspirál.” Arra a közbevetésre, hogy világi szemmel nézve úgy látszik, Pannonhalma szellemisége szinte teljes mértékben megegyezett a pápa értékvilágával, Várszegi Asztrik azt felelte: „Ez igaz, mint ahogy az is: sokan idézik, de jóval kevesebben követték őt. Számomra ő kinyilatkozás és példa. Szeretetével és spontaneitásával szinte ’elénk élte’ azt a modellt, ahogy nekünk ebben a világban létezni kellene.” Népszabadság/MK