A magyar sajtó II. János Pál pápa temetéséről és apostoli szolgálatáról

A Magyar Hírlap (17. o.) Világtüntetés című szerkesztőségi cikke megállapítja: II. János Pál pápa temetése „nem egyszerű gyászszertartás, hanem legalább annyira világtüntetés is mindazért a vágyott jóért, amiért II. János Pál is küzdött: a széles értelemben vett békéért, vagyis nemcsak a népekkel, hanem a környezettel való békés egymás ellett élésért a szeretet és szolidaritás uralmáért. Képviselt olyat ő is, egyháza is, amit fönntartással vagy kritikával fogad a világ másik fele, de ezek megvitatásának nem ma van az ideje. A temetésnek önmagán túlmutató az üzenete: A földi világ egésze van súlyos veszélyben, s az a sokmillió ember nemcsak a temetésre ment, hanem a világ színe előtt demonstrálni egy lakhatóbb világért. Mit ér ez? Talán csak annyit, amennyit a valódi hatalom nélküli emberek, szervezetek állásfoglalásai, az ENSZ szankció nélküli tiltásaitól a kiotói egyezményig. De annyit biztosan ér.” A vezércikk rámutat: egyházi körökben már arról beszélnek, hogy a nagy pápa szentté avatása eljárásának megindítása nem késhet sokáig. Igaz, ahhoz az egyházjog szokásai szerint hozzáköthető csodás események kellenek: „Tegnap történt ilyen: a temetésre érkezett többmillió embernek tetté vált elhatározására aligha van kielégítő magyarázat a természet- és társadalomtudományokban” – írja liberális napilap. MH/MK
 
A Népszabadságban (9.o.) Seres Attila és Domaniczky Tivadar „Hátrahagyom a reménységet” címmel idézik az elhunyt szentatyát, aki 1998-ban, amikor pontifikátusának huszadik évfordulóját ünnepelte, feltette a kérdést: „Vajon éber és dolgos pásztora voltál-e egyházadnak? Eleget tettél-e a hívők várakozásainak, és az igazságra szomjazóknak, akik oly sokan vannak az egyházon belül és kívül egyaránt?” A szerzők elismerik: nem II. János Pál feladata volt, hogy ezekre a súlyos kérdésekre válaszoljon, s ugyancsak felidézik Joaquín Navarro-Valls szentszéki szóvivő egy korábbi nyilatkozatát idézi, amely szerint II. János Pál pápa célja nem kevesebb, minthogy létrehozzon egy keresztény alternatívást a XX. századi humanista filozófiákkal, a marxizmussal, a felvilágosodás utáni ateista ideákkal szemben. A cikkírók felteszik a kérdést: „Sikerült-e neki? Ez a hatalmas tömeg itt a téren, s az egymilliárd katolikus hívő szerte a világban mit őriz meg II. János Pál leli hagyatékából? Odafigyeltek-e rá, amikor a pápa „Fides et Ratio” című enciklikájában arra figyelmeztette őket: a ráció, az értelem önmagában képtelen megválaszolni az emberiség jövőjének nagy kérdéseit… S nem járt messze az igazságtól, amikor korunk legnagyobb fenyegetésének a kétségbeesés kísértését nevezte. Arra is figyelmeztetett: az igazság és a szabadság vagy egymásba fonódnak, vagy elpusztulnak.” A cikkírók úgy látják: „II. János Pál a földkerekség alighanem utolsó abszolút uralkodója volt. Ezt bizonyította az áhítat, amellyel a katolikus hívők még életében figyelték őt, s az az óriási tömeg, amely most halálában kísérte.” Seres és Domainczky szerint a szentatya volt az egyetlen katolikus, aki nem hitt saját csalhatatlanságában, ezért is kérdezgette szinte megszállottan közvetlen munkatársait, jól végzi-e feladatát? Emlékeztetnek rá: egyik külföldi útjáról hazatérve azt kérdezte a később általa bíborossá szentelt Tucci atyától, a pápai utak fő szervezőjétől, szerinte tetszettek-e a beszédei a híveknek, mire a szókimondásáról híres pap állítólag így válaszolt: „Az a benyomásom szentatyám, hogy az emberek inkább az énekesnek tapsolnak, mint magának a dalnak.” A két szerző hozzáteszi: „Az énekes most eltávozott. De a dal itt maradt-e? Még nem tudhatjuk…” Népszabadság/MK
 
A Blikkben (3. o.) Sebes Erzsébet Főhajtás II. János Pál előtt címmel bevallja, hogy nem istenhívő, nem jár templomba, a papokért sem rajong, de sokmillió emberrel együtt félve leste a híreket II. János Pál pápa életének utolsó napjairól, „mert csodáltam. Csodáltam, mint politikust, mint embert. Csodáltam bölcsességét, méltóságát, emberközelségét, jóságát. Nem véletlen, hogy tegnap a temetési szertartáson végig hullámzott az ütemes taps Rómán, követelve a pápa gyors szentté avatását… Temetésen nem szokás tapsolni. Főleg pápáén nem. De II. János Pál minden eddigiektől más pápa volt. Mintha jelek között érkezett és távozott volna e világból. A napfogyatkozás körbevette életét.
 
Napfogyatkozás volt, amikor született, és tegnap is, amikor végső nyughelyére helyezték. Tegnap, aki nem kulcsolta imára a kezét, az is fejet hajtott. Búcsúzott Karol Wojtylától.” Blikk/MK
 
A Népszava Szép Szó című rovatában (4. o.) Rónai László Angyal járt közöttünk címmel méltatja II. János Pál pápa apostoli szolgálatát, kiemelve, hogy az elhunyt egyházfő a krisztusi példát követte és képviselte, „az igazság küldötteként szállt szembe a kommunizmussal és a kapitalizmussal. S ezt a magasabb igazságot igyekezett megközelíteni elmélkedéseiben, amelyek életművének kevésbé ismert részei.” A cikkíró II. János Pál pápa magatartásának alapvető jellemzőjének nevezi a kiengesztelődésre való szüntelen törekvést: „Még közvetlen környezetét is elképesztette, amikor Izraelbe látogatott, bocsánatot kért az ellenük elkövetett bűnökért, felkeresett egy zsinagógát és imádságot mondott a siratófalnál. A két főrabbinak néhány szavas köszöntőjében mondta a következőket: ’Sok közös dolgunk van. Együtt sokat tehetünk a békéért, az igazságosságért, s egy testvériesebb, emberibb világért. Az Ég és Föld ura vezessen minket a kölcsönös tisztelet és a mindenki javára történő együttműködés új korszakába!’ Ez a gondolat vezérelte, amikor bátran bocsánatot kért az egyház történelmi bűneiért, hibáiért. Mert a küldetést csak megértő egységben lehet megvalósítani. Csak így láthatunk hibátlanul… II. János Pál látta a romladozó világot, látta a háborúkat, a hazátlanok végeláthatatlan menetét, a betevő falatért könyörgő szegények sokaságát. Elment közéjük a vigasztalás szavaival. Elvitte számukra a remény üzenetét. Ahol megjelent fehér ruhájában, mintha angyal szállt volna le. De ez az angyal igaz ember volt, a legkiválóbbak egyike.” Népszava/MK
 
A Magyar Nemzetben (28. o.) Pósa Tibor A meghallgatás művésze címmel leszögezi: „A XX. század nemzetközi politikájának utolsó óriása távozott el közülünk: II. János Pál vitathatatlanul beírta nevét nemcsak az egyháztörténetbe, hanem az elmúlt negyedszázad világpolitikai eseményeibe is. Mi, kelet-európaiak, örök hálával gondolhatunk arra a szerepre, amelyet a kommunizmus bukásában és Európa két felének újraegyesítésében játszott. II. János Pál a nemzetközi kérdésekben határozottan képviselte a katolikus egyház véleményét.” A cikkíró emlékeztet rá, hogy az elhunyt szentatya tízezer beszédet mondott el, és 14 enciklikát adott ki. „Bármelyiket vesszük elő, minden az emberi méltóságról, az élet jogáról szól. Egyesek persze ezt úgy értékelhetik, hogy haladó volt társadalmi és szociális kérdésekben, viszont maradi a családi és szexuális ügyekben. Ugyanakkor a pápa sikerrel megőrizte az egyetemes egyház egységét, ami az egyik legfontosabb feladata lesz az őt követőknek is. A lengyel pápa felismerte a média szerepét, így az Internetben rejlő lehetőségeket, sohasem állt eleve útjában a korszerűsítésnek, mégsem tántorodott el a papi nőtlenség, a nők pappá szentelése, vagy a homoszexualitás kérdésében – de hát épp ezért választották meg Péter trónjára. ’Ha tetszeni szeretnék az embereknek, akkor többé nem lehetnék Jézus Krisztus szolgája’ – idézte Szent János egyik levelének részletét. A pápaválasztók ugyanis a II. Vatikáni zsinat óta, amelyen fiatal érsekként tevékenyen részt vett, tudták róla, hogy a katolikus egyházat alapjaiban érintő kérdésekben aligha találhatnak jobbat, aki a kiérlelt, közösen elfogadott véleményből biztosan nem fog engedni.” MN/MK