Magyarország prímása az értelmiségiek felelősségéről

A napi evangéliumi szakaszt kommentálva (Mt 23,1-12 – Jézus kritikája a Mózes székében ülő írástudókkal és farizeusokkal szemben) Magyarország prímása figyelmeztetett: „minden társadalomnak megvannak a maga közvéleményformáló írástudói és farizeusai, akik befolyással vannak a hatóságok döntéseire, a nevelésre, az egyének viselkedésére”. Õk korunk értelmiségijei, akiknek hatalmas a felelősségük.

A XX. században nagy volt a kísértés számukra, hogy felsorakozzanak valamely divatos politikai áramlat mögé, akár saját személyes meggyőződésüket is zárójelbe téve. Ha azonban egy egész értelmiségi osztály hozzászokik ahhoz, hogy megvesse vagy elrejtse saját meggyőződését, vagy akár hogy egyáltalán ne is akarjon személyes meggyőződést kialakítani, elharapózhat a relativizmus. „Az objektív igazság kereséséről lemondó mentalitás széleskörű elterjedése a nyugati világban különböző kulturális fejleményeknek tudható be, míg a volt kommunista világban leginkább az intellektuális konformizmusnak” – jelentette ki a bíboros.

Babits Mihály „Az írástudók árulása” című írására utalva rámutatott: az értelmiségiek igazi árulása nem abban áll, hogy – gyengeségükből kifolyólag – saját életükben esetleg nem követik azokat az értékeket és társadalmi viselkedési modelleket, amelyek igazságáról egyébként maguk is meg vannak győződve. Az igazi árulás az, amikor biztosan látják a helyes út értékeit, a társadalom előtt mégis az ellenkezőjére mutatnak rá. Azonban egy harmadik út is felsejlik: amikor „felelős értelmiségiek egy csoportja már nem is látja az utat, nem látja tisztán az értékeket, sőt nem is hiszi, hogy ezek az értékek egyáltalán léteznek, s mégis viselkedési szabályokat diktál másoknak”.

*

A stáció kifejezés a régi katonai szóhasználatban az őrhelyet jelentette, innen vették át a nagyböjti virrasztási szertartás jellemzésére: a hívek mintegy őrszemként virrasztanak a húsvétra készülve. A tipikusan római szertartás hagyományosan abból állt, hogy a hívő közösség püspöke a pápa vezetésével minden nagyböjti napon a város valamelyik plébániatemplománál (ún. titulus, vagyis a címtemplom) gyűlt össze, hogy együtt imádkozva készüljön a húsvétra. A közösség egy alkalmas helyen (többnyire egy másik közeli templomban) gyülekezett, majd a mindenszentek litániáját énekelve bűnbánati körmenetben vonult a stációs templomhoz, ahol szentmisét mutattak be.

Az ókori eredetű gyakorlatot Nagy Szent Gergely pápa rögzítette. Az ún. avignoni fogság idején feledésbe merült, majd a XVI. században Borromeo Szent Károly és Szent V. Piusz tett kísérletet újjáélesztésére, igaz akkoriban a pápa már általában nem vett részt rajta. Mai gyakorlata a XX. század elején született újjá, a Vértanú-kultusz Pápai Akadémiája („Cultorum Martyrum”) szervezésében.

Manapság a Szentatya hamvazószerdán a Római Kúria tagjaival együtt az első stáción vesz részt, ami az Aventinus-dombon a bencések Szent Anzelm templomától a domonkosok Szent Szabina templomához vezet mint stációs templomhoz. Erdő Péter bíborosi címtemploma – a hagyomány szerint az első magyar bíboros, Báncsa István temetkezési helye – a Santa Balbina a tizenegyedik stáció színhelye, ahová a premontreiek közeli templomától indul a körmenet.

Ennek a hagyománynak egyháztani jelentését fejtette ki Erdő bíboros szentbeszédében. A stációs liturgia a püspök köré gyűlt helyi egyház egységét volt hivatott látható módon kifejezni, amikor létszáma miatt a közösség rendesen már több templomban ünnepelte az eucharisztiát. A stációk ezért alkalmat teremtettek arra, hogy időről időre az egész helyi egyház összegyűljön. A stációs liturgia ihlette a XIX. század végén a nemzetközi eucharisztikus kongresszusokat az egyetemes egyház egységének megjelenítésére.

Különösen manapság van ennek nagy jelentősége, jegyezte meg Erdő bíboros, mert „amikor magát a kultúrát kérdőjelezik meg, amikor a korábban mindenki számára evidens értékeket és fogalmakat elfelejtik vagy elutasítják, szükségünk van hitünk egészének, és az egész egyház élettapasztalatának megismerésére és megértésére”.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír