Mai evangélium – 2018. december 10.

2018. december 10. hétfő, 06:00

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 5,17–26

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.”
Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Címkék: Mai evangélium
Vezető híreink - olvasta már?
panama-nap-interju-gabor-miklossal
Panama-napot szerveznek Budapesten az IVT jegyében – Interjú Gábor Miklóssal

A közép-amerikai Panamavárosban holnap elkezdődik az ifjúsági világtalálkozó (IVT). Ennek jegyében „Panama-napot” szerveznek a magyar fiatalok számára Budapesten január 26-án. Az előkészületekről és a programokról Gábor Miklóst, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodavezetőjét kérdeztük.

2019. január 21. hétfő
magyar-viceposztulatort-neveztek-ki-zita-kiralyne-boldoggaavatasi-ugyeben
Magyar viceposztulátort neveztek ki Zita királyné boldoggáavatási ügyében

Az egyházmegyei szakasz posztulátora, Alexander Leonhardt, a strasbourgi érsekség papja Nagy Norbert teológust kérte fel, hogy legyen a boldoggá avatás magyar vonatkozású ügyeinek támogatója viceposztulátori minőségben.

2019. január 21. hétfő