Mai evangélium – 2018. május 21., Szűz Mária, az Egyház Anyja

2018. május 21. hétfő 06:00

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 19,25–34

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány.
Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: »Szomjazom!« Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: »Beteljesedett!« És fejét lehajtva kilehelte lelkét.

A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Címkék: Mai evangélium
Vezető híreink - olvasta már?
ahova-az-eg-mostanaban-tobbszor-is-lehajolt-megaldottak-mosonmagyarovari-hospice-hazat
Ahová az ég mostanában többször is lehajolt – Megáldották a mosonmagyaróvári hospice-házat

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke november 11-én, Mosonmagyaróváron mutatott be szentmisét a Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-templomban, majd megáldotta az egykori ispotály helyén kialakított hospice-házat.

2018. november 12. hétfő
-jezus-hogy-ne-fazzon-varga-laszlo-pannonhalman
„Jézus hogy ne fázzon” – Szent Márton ünnepe diákokkal és Varga László püspökkel Pannonhalmán

Varga László kaposvári megyéspüspök november 11-én, vasárnap a Szent Márton-napok vendége volt Pannonhalmán: előadást tartott, és ő mondta az ünnepi mise prédikációját.

2018. november 12. hétfő