Mai evangélium – 2018. március 13.

2018. március 13. kedd 06:00

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 5,1–16

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.

Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.

Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett.

Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!”

Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.

Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Címkék: Mai evangélium
Vezető híreink - olvasta már?
erdo-peter-pozna-ban-adjatok-egy-fix-pontot-es-en-kiforditom-sarkaibol-vilagot
Erdő Péter Poznańban: „Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot”

A Lengyel Püspöki Konferencia szervezésében szeptember 22-én Poznańban tartották az Országos Lelkipásztori Fórumot. Stanisław Gądecki érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnökének meghívására Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével szentmisét ünnepeltek.

2018. szeptember 22. szombat
felkesziteni-az-orok-eletre-nyary-zsigmond-igazgato-25-eves-szent-gellert-iskolarol
Felkészíteni az örök életre – Nyáry Zsigmond igazgató a 25 éves Szent Gellért Iskoláról

Idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját a Budapest-Krisztinavárosban található Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Jelenleg 461 diák tanul itt, a tantestület létszáma 48 fő. A negyedszázados jubileum alkalmából Nyáry Zsigmond igazgatóval beszélgettünk.

2018. szeptember 22. szombat